A Hét Szakácskönyve/Pecsenyék/Rántott csirke

A Hét Szakácskönyve

Rántott csirke

ElőszóLevesekLevesbe valókElőételekPástétomokMártásokÉtelekHalakPecsenyékVadhúsokFőzelékekTésztákItalokDesszertekBefőttekSüteményekTartósításÜnnepi ebédekSaláták és díszítésekKülönlegességekUtóirat


Három kis csirkét, tollától szépen tisztítsunk meg, hogy a legkisebb toll se maradjon rajta. A csirkék beleit szedjük ki és a máját, zúzáját tisztitsuk meg a béltől; az epéjét pedig vágjuk le a májról.

A csirke egyik szárnya közé tegyük a májat, a másikba pedig a zúzáját. A csirkét daraboljuk fel a szokott részeire és sózzuk meg. Egy tányérba tegyünk lisztet, egy másik tányérba üssünk bele 4 nyers tojást és habarjuk jól össze; a harmadik tányérba pedig reszeljünk bele 4 nagyon kemény zsemlyét. Legelőbb mártsuk be a csirke darabokat a lisztbe, azután tojásba és végül a zsemlyemorzsába.

Miután minden egyes darabot beforgattunk, tegyünk egy nagy lábasba egy kilónyi zsírt forrni. Mikor jó forró a zsúr (de ne hogy el égjen), akkor tegyük bele a csirke darabokat úgy, hogy egyszerre lehetőleg sokat kisüthessünk.

A sütéskor arra is kell ügyelni, hogy igen gyors tűzön ne süljön, mert akkor belől nyers marad a hús, és az a rántott csirkénél igen ízléstelen. Ha lassan sül, az sem jó, mert elég alatta a sok zsír, és a zsemlyemorzsa is összevissza szárad a húson.

Ha a csirkéket mind szép pirosra kisütöttük, tegyük hosszú tálba. Abban a zsírban, a melyben, a csirke sült, és a mely még forró, süssünk zöldpetrezselyem levelet, és avval a csirkét felül hintsük be. Vigyázzunk, hogy a csirkét lehetőleg forrón, a sütés után, adjuk asztalra. A rántott csirke, nehogy sótlan maradjon, mert akkor édes és nem jó.

– Emma asszony: A Hét szakácskönyve Második kiadás, Budapest 1908.