A Hét Szakácskönyve/Tészták/Turós lepény

A Hét Szakácskönyve

Turós lepény

ElőszóLevesekLevesbe valókElőételekPástétomokMártásokÉtelekHalakPecsenyékVadhúsokFőzelékekTésztákItalokDesszertekBefőttekSüteményekTartósításÜnnepi ebédekSaláták és díszítésekKülönlegességekUtóirat

Turós lepény


(Hódmezővásárhelyi tészta.)

Egy kiló lisztet tegyünk deszkára, azután fél kilónyi zsírt dörzsöljünk el a liszttel; tegyünk a lisztbe három egész tojást és egy fél kávéskanál sót; ha kissé kemény lenne a tészta, annyi tejfelt is tehetünk belé, hogy összegyúrás után könnyen el lehessen a deszkán nyújtani; még pedig igen vékonyra nyújtsuk; egy jó késfoknyinál vastagabb ne legyen.

Tegyük a kinyújtott tésztát tepsibe, készítsünk reá tölteléket így: tálba tegyünk egy kilónyi édes tehén túrót, törjük azt jól el néhány kanál tejjel és kevés sóval és egy bádogkanál liszttel együtt, úgy, hogy lágy legyen a túró és a tésztára rá kenhető. Akkor tegyük a tepsiben levő tésztára és egyenlően terítsük el a tésztán a túrót; a tészta szélét körös-körül egy külön e célra elvett darabbal koszorúzva szegjük be, ujjunkkal csipegessük meg, úgy hogy csinos koszorú formát nyerjen a tészta széle és ne ömölhessen ki rajta a tésztára tett hideg töltelék. A túró felébe öntünk egy liter tejfelt, melybe előbb hat egész tojást és kevés sót bele habartunk.

Tegyük a tésztát csendes tűznél a sütőbe, hogy lassan átsülhessen és kissé megaludjon és piruljon rajta a tejfel. Ha megsült, vegyük ki a sütőből, de hagyjuk benne tálalásig a tepsiben, mert csak akkor lehet ott bent a tepsiben csinos nagy kockákba felvagdalni, ha kissé kihűlt; megcukrozni nem kell, mert nem szokás, de cukrozva is igen jó tészta.

– Emma asszony: A Hét szakácskönyve Második kiadás, Budapest 1908.