Darázsszitkár
A darázslepke (Sesia apiformis = Aegeria apiformis) a szitkárfélék (Sesiidae) családjának egyik, Magyarországon is honos faja. Elterjedése, élőhelye szerkesztésEz a holarktikus faj Európában az Altaj hegységig terjedt el; Amerikába úgy hurcolták be. Szinte egész Európában előfordul, így Magyarországon is mindenütt, ahol tápnövényei élnek. Ritkán látható, de helyenként jelentős károkat okoz. Megjelenése szerkesztésA legtöbb szitkárnál jóval nagyobb, lódarázsra emlékeztető molylepke. A hímek szárnyának fesztávolsága 28–33 mm, a nőstényeké 34–40 mm. A szárnyak szegélye barna. A hím és a nőstény jól elkülöníthető arról, hogy a hímnek sárga farpamacsa van. Életmódja szerkesztésEgy nemzedéke két év alatt fejlődik ki. A lepkék több hónapig (május elejétől augusztus végéig) rajzanak; rendszerint napfényben repülnek. A gyökfő közelébe petézik. A hernyók a törzsben rágnak; jelenlétükre a fa tövében felhalmozódó rágcsálékhalmokból következtethetünk. Az első télen a hernyó, a másodikon a báb telel át a tápnövény belsejében. Mérsékelten polifág faj. Fő gazdanövényei a nyárfafélék, de megtelepedhet a fűzön, a hárson, a kőrisen és a nyíren, esetenként a tölgyön is. Főleg a nyár-anyatelepeken okozhat nagy károkat: a nagy nyárfacincérrel együtt az idősebb anyatövek fő pusztítója. Hernyója összerágja az anyatövek gyökfőit, amitől csökken azok vesszőhozama, az anyatövek korhadnak, és végül elpusztulnak. Névváltozatok szerkesztés
Külső hivatkozások szerkesztés
Jegyzetek szerkesztés
|