Európai hód
- (Castor fiber, Syn: -)
- Más neve(i): eurázsiai-, európai-, vagy közönséges hód
Az európai hód Eurázsia legnagyobb, jellegzetes rágcsálófaja. A Castor nem típusfaja.
- Állománya a 19. században jelentősen megfogyatkozott, jelenleg Európában a védelmi intézkedéseknek köszönhetően állományszáma növekvőben van, az ázsiai populációk azonban továbbra is veszélynek vannak kitéve. Kisebb testű rokona a kanadai hód.
- A faj kiválóan alkalmazkodott a vízi életmódhoz, élőhelye a fás vízpart. Eredetileg Eurázsia nagy részén előfordult, de a 20. század elejére Európában alig maradtak állományai: a franciaországi Rhône és a németországi Elba egyes szakaszai mellett, illetve Norvégia déli részén, a Nyeman és a Dnyeper fehéroroszországi medencéjében és az oroszországi Voronyezs környékén. A hódok Szibériában is előfordulnak, és Mongólia területén is él egy kis populációjuk.
- Az 1920-as években indultak meg az első visszatelepítési programok a skandináv és a balti területeken, amelyek aztán az 1980-as, 90-es években új lendületet kaptak Közép- és Dél-Európában is. Megmentése érdekében visszatelepítési programok folynak az Elba, a Duna és a Rhône vízgyűjtőjében, Skandinávia egyes részein, Bajorországban és Hollandiában, valamint sikeresen visszatelepítették Romániába, az Olt, a Vargyas és Feketeügy folyókba. A Brit-szigetekről már a 16. században kipusztult, de a skót kormány 2008-ban beindította az ún. Skót hódkísérletet, amelynek keretében 2009 májusa és 2010 szeptembere között tizenhat, a norvégiai Telemark környékén befogott példányt engedtek el az argylli Knapdale közelében lévő tavakban. A visszatelepítési akció sikerrel zárult: 2016-ban bejelentették, hogy a hódok megtelepedtek Skóciában. (A fajt a skót kormányzat 2019-ben védetté is nyilvánította.) Európában a 2003-as felmérések szerint a Skandináv-félszigeten, Norvégiában él a legtöbb hód.
- Magyarország hódállománya a 19. század közepére a vadászat miatt kipusztult, 1858-ban Ács mellett, a Concó-patakban észlelték utoljára. A 20. század utolsó évtizedében az ausztriai és magyar WWF együttműködésének eredményeképpen a faj visszatelepítése megkezdődött a Duna ausztriai szakaszán. 1996 óta a Duna-Dráva és a Fertő–Hanság Nemzeti Park területén, illetve a Tisza középső és felső folyásánál, 2006 őszén pedig Hódmezővásárhelyen történt telepítés. 2007 őszén a Duna-Dráva Nemzeti Park drávai szakaszán újabb 25 példányt engedtek szabadon, ezzel a nemzeti parkban élő állomány mintegy 60 egyedre nőtt. Valamint a Bakony-ér rédei szakaszában is él néhány példány.[forrás?] Magyarorszàg északi területén, az Ipoly folyón is található számos példányuk a telepítésnek köszönhetően. 2004 óta minden szabadon engedett példányt nyomkövető rendszerrel szerelnek fel. Spontán vándorlás révén már a Zagyva mentén is megjelentek. A jelenlegi magyarországi állomány zömét a korábbi külhoni telepítések szaporulata adja. 2013-ra a hódpopuláció már meghaladta az 1000 egyedet, és a fadöntésekkel helyenként jelentős gondokat is okozott. A visszatelepítés sikerét jelzi, hogy 2019 végére hazai állománya becslések szerint közel 8500 példányra nőtt, és a Duna és Tisza minden kilométerére jutott egy-egy hódcsalád. A túlszaporodott hódok jelentette problémákra való tekintettel 2019. december 9-én a Magyar Természettudományi Múzeumban sor került az első országos hódkonferenciára.
- Eurázsia legnagyobb rágcsálójának testtömege 20–33 kilogramm, testhossza 75 centimétertől egy méterig terjedhet, amihez 30–40 centiméteres, lapos, pikkelyes farok csatlakozik. Barna bundája tömött, selymes és vízhatlan, szemei és fülei kicsik, orrát és fülét bőrlebennyel el tudja zárni a víz alatt. Hátsó lábain úszóhártya köti össze ujjait.
- Az európai hód kanadai rokonával ellentétben nem épít hódvárakat, és gátakat is csak ritkán emel, vackát inkább a partfalban ássa ki. Az akár tizenegy méteres hosszúságot is elérő folyosórendszer bejárata a vízből nyílik. A lakóüreg átmérője 50–80 centiméteres, itt 5–8 állat (egy szülőpár, a tavalyi és az idei alom) él. A család kisebb állandó territóriumot tart fenn a vízpart mentén, melynek határait szagjelzésekkel jelölik ki. Vándorlásra táplálékszűke esetén kerülhet sor.
- A faj kizárólag növényi eredetű táplálékot (lágyszárúakat, fakérget és leveleket) fogyaszt, rágásnyomai árulkodnak jelenlétéről. Rágásra metszőfogai folyamatos növekedése miatt is szükség van.
- A hódok kiválóan úsznak. Bundájukat a végbélnyílás körül elhelyezkedő két szagmirigy váladékával teszik vízállóvá, farkukkal kormányoznak, úszóhártyás lábaikkal pedig előrelökik magukat a vízben. :Hátsó lábaik második karma speciális bundatisztító karommá módosult. Egymással füttyögéssel, szagjelzésekkel és farokcsapkodással kommunikálnak, ez utóbbival a veszélyre hívják fel a figyelmet.
- Természetes ellenségei a eurázsiai hiúz és a szürke farkas.
- A hód számára a tél nem a téli álom, hanem a szaporodás időszaka. A monogám szülők 105–107 napos vemhességet követően együtt gondozzák és táplálják egy-két utódukat. A fiatalok már születésük után látnak és a szőrzetük is fejlett, úszni azonban még nem tudnak.[3] Elválasztásra kb. háromhetes korban kerül sor. A kölykök az ivarérettség eléréséig, azaz mintegy két-két és fél évig szüleikkel maradnak. Az európai hód akár 15–17 évig is élhet.
- Az európai hódokra régebben húsukért, pézsmájukért és prémjükért vadásztak, illetve vizes élőhelyeik beszűkülése és a kanadai hódok betelepítése jelentette versengés fenyegette őket. Mára azonban a széles körben megvalósított át- és visszatelepítéseknek és egyéb védelmi intézkedéseknek köszönhetően szerte Európában terjeszkedőben vannak, létszámuk növekszik. Élőhelyének nagy részéről (Franciaországból, Ausztriából, Lengyelországból) a konkurens kanadai hódok is eltűntek, az Oroszországban és Finnországban megmaradt állományokat pedig szigorú ellenőrzés alatt tartják, és nem engedik terjeszkedni. Magyarországon 1988 óta védett, természetvédelmi értéke 50 000 forint.
Magyar Wikipédia:Európai hód
Forrás: Magyar Wikipédia Európai hód