Útipatika/A mediterrán utazás útipatikája

A mediterrán utazás útipatikája

Mediterrán országok.

Hasznos tudnivalók mediterrán országokba készülőknek

szerkesztés
Ha amellett döntünk, hogy a Földközi-tenger partjára utazunk, a viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Ne sajnáljuk az időt az utazás előtti tájékozódásra, így sokkal több élményt szerezhetünk, és kellemetlen emlékektől is megkímélhetjük magunkat. Cél, hogy utazás egészségügyi tanácsokat szerezzünk be az utazásunkhoz. [1].
Készüljünk a nyaralásra egészségügyi szempontok figyelembevételével. Az utazás előtt legalább 2 hónappal érdemes felkeresned az utazás-egészségügyi központokat vagy a háziorvost, aki hasznos tanácsokat tud nyújtani az utazással kapcsolatban, felvilágosítást tud adni az előforduló betegségekről, és még időben elkezdheti a szükséges oltások beadását[2]. A mediterrán országokban három kiemelt, de védőoltással megelőzhető fertőző betegségre lehet számítani: hepatitis A, hepatitis B és hastífusz. Ezen kívül az utazók hasmenéses betegségei okozhatnak problémát. Érdemes körültekintően felkészülni, hiszen ha valaki egy idegen országban szorul orvosi, vagy akár kórházi kezelésre nagyon kiszolgáltatottá teszi őt[3].

Mi legyen a mediterrán útipatikában

szerkesztés
Könnyen előfordulhat, hogy olyan a választott úti cél, ahol nincs a közelben orvos vagy gyógyszertár, és egy nem várt betegség, vagy véletlen sérülés esetén időbe telik, mire orvosi ellátáshoz jutunk. Ezért mindenképpen érdemes összeállítani egy olyan gyógyszeres csomagot, amibe a legszükségesebb gyógyszereket összeválogatva, s ezek segítségével átvészelhető az az időt, amíg szakszerű ellátásban részesül. Az útipatikából nem maradhatnak ki a felszíni bőrsérülések kezelésére szolgáló szerek: fertőtlenítő oldat, gézlap, ragtapasz és az ezekhez szükséges olló, illetve csipesz.
A láz, valamint a hasmenés és hányás során fellépő kiszáradás különösen veszélyes lehet, ezért tegyünk a csomagba lázmérőt és lázcsillapítót, hasmenés és hányás csillapítására szolgáló készítményeket, valamint kiszáradás elleni, vízben feloldható sókeveréket. Érdemes allergia elleni kenőcsöt és gyógyszert is vinni, ezek különösen hasznosak lehetnek a tengerparton gyakran előforduló medúza csípések esetén. Ne feledkezz meg megfelelő fényvédő krémekről sem! Az útipatikát mindig a kézipoggyászba szállítsuk, hogy kéznél legyen! Így akkor sem kell aggódnod, ha véletlenül elkeveredik a csomagod.
Orális rehidráló sók (ORS) WHO 2006[4]:
ALKOTÓELEM MENNYISÉG (g)
Nátrium-klorid 2,6
Kálium-klorid 1,5
Glükóz, vízmentes 13,5
Trinátrium-citrát, dehidratált 2,9
Víz 1000

Dél-Európában előforduló fertőzések, ajánlott védőoltások

szerkesztés
Dél-Európa az ENSZ definíciója szerint. (zöld színnel):

██ Észak-Európa

██ Nyugat-Európa

██ Kelet-Európa

██ Dél-Európa

Országok és védőoltások

szerkesztés

Albánia[5], Andorra[6], Ausztria[7], Bosznia-Hercegovina[8], Bulgária[9], Ciprus[10], Franciaország[11], Gibraltár[12], Görögország[13], Magyarország[14], Liechtenstein[15], Horvátország[16], Macedónia[17], Málta[15], Monaco[18], Montenegro[19], Olaszország[20], Portugália[21], Románia[22], San Marino[23], Szerbia[24], Szlovénia[25], Spanyolország[11], Törökország[26]. Az ide látogató utazó sokféle fertőzés potenciális veszélyének van kitéve

Életmódbeli tanácsok

szerkesztés
  • UV fényvédelem, meleg elleni védekezés
  • Hasmenés elkerülése (palackozott, forralt víz, fertőtlenítés), tüneti kezelésére felkészülés
  • Biztonságos szex
  • Orvosi beavatkozások elkerülése, nozokomiális fertőzések átvitele sok területén, mert nem megfelelő az infekciókontroll gyakorlata. A vér transzfúzió előtti szűrése nem megfelelő sok kórházban
  • Gépjármű balesetekkel és sérülésekkel kapcsolatos folyamatos konfliktusok alkoholfogyasztás miatt

Minden utazó rémálma a hasmenés

szerkesztés
Egy fertőzés miatt hasmenéssel küszködni egy utazás alatt egy rémálom. A heveny, fertőzéses eredetű hasmenést leginkább a nem megfelelő higiénére vezethető vissza, leggyakrabban szennyezett étel vagy ivóvíz áll a fertőzés hátterében. A kórokozók ráadásul a nyári melegben sokkal gyorsabban szaporodnak. A hasmenéses székletben és hányadékban is fellelhető sok kórokozó, melyek más embert is meg tudnak fertőzni, ezek leggyakrabban vírusok, ritkábban baktériumok. Megelőző intézkedések közé tartozik az ide vonatkozó utasítások az ételek és italok fogyasztásával kapcsolatban. Az antimikrobiális szerek használata profilaktikus célból. Kisméretű alkohol alapú kéztisztítók (amely legalább 60%-os alkoholt) megkönnyíti az utazók számára, hogy tiszta kézzel fogjunk az étkezéshez.

Hasmenés és kiszáradás – A vízvesztés tünetei

szerkesztés
Egy kisgyerek esetében még a leggondosabb szülő sem tudja biztosítani a maximális higiénia betartását. A kicsinyek mindent megfognak, a szájukba vesznek és megnyalnak, eközben pedig számtalan kórokozó kerül a szervezetükbe. Esetükben azért lehet fokozottan veszélyes a hasmenés, mert könnyebben vezethet kiszáradáshoz, mint felnőtteknél. A kiszáradást jelzi, ha a baba bőre elkezd ráncosodni, száraz tapintású lesz, a szem karikássá, a nyelv és a nyálkahártya szárazzá válik.
Mindenképpen meg kell előzni ezt az állapotot fokozott folyadékpótlással. Itassunk velük (palackozott) vízben oldódó ásványi só keveréket, és ha súlyos folyadékvesztésre gyanakszunk, azonnal forduljunk orvoshoz. A hasmenéses megbetegedések a fiatalokat gyakrabban érintik, mint az idősebb utazókat. Ennek főként az az oka, hogy a fiatalok kalandosabb úti célt, utazási módot választanak, és étkezési szokásaik is kötetlenebbek.

Mediterrán gyümölcs, koktél, helyi kulináris különlegességek

szerkesztés
A nem megfelelően tisztított és kezelt ételek, a félig átsült vagy nyers húsok, halak, kagylók, polipok és osztrigák gyakran felelősek a hasmenés kialakulásáért. De a nyers zöldségek és gyümölcsök is könnyen válhatnak a fertőzés forrásaivá. A saláták például különösen veszélyesek, fodros leveleik között ugyanis könnyen megtelepedhetnek a kórokozók. Gyümölcsök közül pedig biztonságosabb azokat választani, melyeknek lehúzható a héja.
Vigyázzunk a tejtermékekkel, hideg szószokkal és fagylaltokkal is! Ne feledjük, hogy a jégkocka szinte mindig csapvízből készül, az italokat ezért érdemesebb a hűtőben tárolni. A biztonság kedvéért mindig palackozott vizet vásárolj. Görögországban ráadásul a vízvezeték-hálózat miatt nem lehet a papírt a vécébe dobni, hanem egy külön szemetesbe kell gyűjteni. Ha apartmanban laktok, mindenképpen cseréljétek naponta a szemetes zacskót, és fokozottan tartsátok be a higiénés szabályokat! Hasmenés esetén sok pihenés javallott, és feltétlenül ügyeljünk a fokozott folyadékpótlásra, nehogy kiszáradjunk, és együnk könnyű, diétás ételeket (pl. pirítós, főtt krumpli, keksz).

Mindenütt ott lehet a hepatitis A

szerkesztés
A mediterrán országok ízvilága rendkívül változatos. A Földközi-tenger közelsége miatt a tenger gyümölcsei állandó szereplői az étlapoknak. Az italok közül a különleges gyümölcsökből készült koktélok, gyümölcslevek nyújthatnak igazi élményt. Egyre azonban vigyázni kell, hogy a mediterrán országok többségében a hepatitis A a leggyakoribb fertőző betegség. Kórokozója leginkább mosatlan zöldségekkel, gyümölcsökkel, fertőzött élelmiszerekkel, part menti vizekben tenyésztett állatokból készült nyers, vagy nem eléggé átfőzött tengeri ételekkel, nem ivóvíz minőségű vízzel kerül be a szervezetbe.
A Földközi-tenger kagylóinak közel 40%-a hepatitis A vírussal fertőzött. Akár a tengerparti tusoló csapvize is felelős lehet a fertőzésért, ha iszunk belőle. A szennyezett ivóvíz és a mosdóvíz a fertőzés egyik legfőbb veszélyforrása, ezért mindenképpen érdemes palackozott vizet inni, és ezt használni fogmosáskor, vagy akár a cumi tisztításához is. Sajnos az alapvető higiénés szabályok betartása sem garantálja azt, hogy biztosan nem fertőződünk meg, hiszen a jégkockák, a fagylalt és a nem kellően megfőzött kagylók is készülhetnek fertőzött alapanyagokból, ezeket pedig egyetlen utazónak sincs módja ellenőrizni.
A tengerparton vásárolt gyümölcsökkel kapcsolatban is ugyanez a veszély állhat fenn. A gyermekeket nem tudjuk folyamatosan kontroll alatt tartani, ellenőrizni, a kicsikkel pedig nagyon nehéz megértetni, hogy mit ne egyenek, igyanak. A gyerekek megfertőződése a család szempontjából is veszélyes lehet. Kisgyermekeknél a hepatitis A fertőzés ugyanis gyakran tünetmentesen, vagy viszonylag enyhe tünetekkel lezajlik. Ugyanakkor a gyerek észrevétlenül megfertőzheti az egész családot, a felnőtteket, akiknél a fertőzés lefolyása sokkal súlyosabb lehet, így kórházba kerülhetnek, és hosszú hetekre meg kell szakítaniuk mindennapi életüket a betegség miatt.
Nem kell lemondanod az ínycsiklandó mediterrán ízekről és a gondtalan nyaralásról, mert a hepatitis A fertőzés ellen létezik védőoltás, ami közel 100%-os védelmet nyújt. Utazás előtt legalább 2 héttel érdemes kérni a vakcina beadását háziorvosunktól, mert 10-14 nap kell a megfelelő védelem kialakításához. A hosszú távú védettség (20 év) megszerzése érdekében emlékeztető oltás felvétele javasolt. Hepatitis A és B ellen kombinált védőoltás is létezik, ennek felvételére utazás előtt legalább hat héttel gondolj!

Nagy tömegben könnyen terjed a hastífusz

szerkesztés
A legismertebb turisztikai látványosságok sokszor nem mutatják meg az ország valódi arcát. A mediterrán országok közül Tunéziában, Egyiptomban, Törökországban és Jordániában komoly veszélyt jelent a hastífusz a rossz higiéniás viszonyok miatt. A hastífusz baktériuma a hepatitis A-hoz hasonló módon, széklettel, szennyezett étellel és itallal terjed, de még veszélyesebb szövődményekhez vezethet. Megkaphatjuk szennyezett tárgyak és fertőzött emberek érintése által is. Akik ezekbe az országokba utaznak, általában sok csillagos, elegáns szállodát választanak, "all inclusive" ellátással.
Azt gondolhatják, hogy itt megfelelőek a higiénés körülmények, és nincs fertőzés veszélynek kitéve, de ez sajnos nem igaz. Az ínycsiklandó zöldségeket és gyümölcsöket mind csapvízzel mossák meg, és ebből készülnek a hűsítő jégkockák is. Mivel ezekben az országokban magas a fertőzöttek aránya, előfordulhat, hogy a konyhai személyzet között is vannak hepatitis A, vagy a hastífusz baktériumát hordozó, akik így könnyen továbbadhatják a kórokozókat.
A hastífuszt okozó baktérium könnyű terjedési módja miatt, évente, mintegy 22 millió embert fertőz meg, s közel 200.000-en bele is halnak a betegségbe. A zsúfolt utcák, a közkedvelt turisztikai nevezetességek, éttermek és piacok így - a felejthetetlen élmények mellett - súlyos szövődmények forrásaivá válhatnak. A hastífusz kórokozója, a Salmonella typhi baktérium ugyanis a véráramba jutva több szerv károsodását, szív és idegrendszeri szövődményt és a bélfal átlyukadását okozhatja. A hastífusz ellen is védekezhetsz védőoltással. Egyetlen adag vakcina 2 hét elteltével megfelelő védelmet biztosít, amely 3 éven át fennmarad. Fordulj háziorvosodhoz tanácsért, és szükség esetén kérj védőoltást!

A hepatitis B prevenció, körültekintően kalandozz

szerkesztés
A mediterrán országok közepesen vagy erősen fertőzöttek hepatitis B vírussal is, emiatt a védőoltás elengedhetetlen. A hepatitis B vírus azonban nemcsak szexuális úton, hanem vér és testváladékok által is terjed. A fertőzés közvetítője lehet véletlenszerű karcolás, baleset, sebészeti, fogászati beavatkozás is.
Tunéziában, Egyiptomban és Törökországban az is növeli a fertőzés kockázatát, hogy az egészségügyi szolgáltatás színvonala jóval elmarad az európaitól, sok orvosi rendelőben, például, nem egyszer használatos tűt, hanem csak fertőtlenítettet használnak. Ezekben az országokban sokan esnek át kisebb-nagyobb hasmenéses betegségen. A súlyosabb betegeket - akik kiszáradás közeli állapotba kerülnek - infúziót kapnak, hogy így gondoskodjanak az elegendő folyadékról és ásványi anyagokról.
A kevésbé kalandvágyó utazókat is könnyen érhetik kis balesetek, és a sebek ellátása rosszabb egészségügyi higiénés viszonyok között növeli a megfertőződés lehetőségét. Ne felejts el gumiszandált is vinni, ezzel megakadályozhatod az éles kövek, kagylók és a tengeri sünök okozta sérüléseket. A közel 100%-os, életre szóló védettséget biztosítóhepatitis A és B elleni oltási sor beadásához az utazás előtt legalább 4-6 héttel keresd fel háziorvosodat, vagy a legközelebbi oltóközpontot.

UV-B sugárzás veszélyei, naptej faktorok bőrtípus szerint

szerkesztés
A bőrt fokozatosan készítsük fel a napozásra. A nyaralás előtt pár alkalommal célszerű néhány órára napozni. A bőröd belső védelméhez fokozott C, E és B vitamin, valamint szelén és cink bevitelre lesz szükség. Étrendedbe ezért célszerű citrusféléket, avokádót, sárgarépát, búzacsírát, olajos magvakat, barna rizst és teljes kiőrlésű gabonaféléket fogyasztani.
Mivel a tenger mellett folyamatosan mozog a levegő, nem érezzük annyira a hőséget, így sokkal könnyebben megpirulni. Tévhit, hogy csak a szőke, szeplős, fehér bőrűeket veszélyezteti a napsugárzás. Különösen veszélyes a vízpart, mert a víz az UV sugarak jelentős részét visszaveri, ezáltal fokozza roncsoló hatásukat is. Fél órával a strandra indulás előtt a bőrt le kell kenni, a bőrtípusodnak megfelelő faktorszámú fényvédő krémmel, és a tengeri fürdőzés után ismét. A nagyon világos bőrre (sok anyajegy, vagy a családban előforduló bőrrák) 20 feletti faktorszámú, a világosra 15-20-as, sötétebb bőrre 10-15-ös, a sötét, csaknem kreol bőrre 5-7-es faktorszámú fényvédőszer ajánlott. Napközben, a városban legalább annyira fontos a fényvédelem, mint a vízparton.
Ha kisgyerekkel utazik, az ő bőrüket fokozottan kell védeni a napsütéssel szemben, minél magasabb faktorszámú, vízálló naptejjel. Ne vigyük őket a tűző napra délelőtt kilenc és délután három között. Ha pedig hosszabb időt töltenek a vízben, érdemes rájuk egy vékony, színes pólót adni.

Horvátország

szerkesztés

Fontosabb telefonszámok

szerkesztés
Magyar Nagykövetség: Zágráb Pantovcak 255-257 Nagyaövet: Mohai László Tel.: 00-385-1 489 0900 honlap: http://www.hungemb.hr/mag/

Földrajzi fekvése

szerkesztés
5-6 órai utazás után már lubickolhatunk az Adriai-tengerben. Az egyes régiók (Isztria, Észak-, Közép- és Dél-Dalmácia, a szigetek) látnivalóiról a internetes portálokon, vagy útikönyvből tájékozódhatunk [27] [28]. A nagyvárosok - Pula, Split, Trogir, Dubrovnik. A határtól a tenger felé indulva eleinte sík vidékkel találkozhatunk, melyet az átszelő nagyobb folyók hoztak létre, elsősorban a Duna mellékfolyói a Dráva, Száva, utóbbi mellett fekszik a főváros Zágráb (Zagreb). E vidéken 150-160 méter tengerszint feletti magasságok találhatók, és fokozatosan emelkedik a Velebit-hegység irányába. A hegyek délebbre magasabbak, a tenger felé meredekebb a felszín, hirtelen süllyedünk, ezt a fülnyomás növekedése is érzékelteti, gyakrabban kell nyelnünk, hogy kiegyenlítsük a nyomásváltozást[29].
A csúcsok nem szélsőségesek, a legmagasabb pont a Troglav-hegy a maga 1913 m -es szintjével. A tengerpart néhol egészen elkeskenyedik, a hegyek belezuhannak a tengerbe, csak a sziklába vájt utak nyújtanak biztos kapaszkodót. Az északibb partvidék laposabb, 50 méter körül emelkednek ki a tengerből, eleinte homokos a part (Pula-Opatija között), aztán fokozatosan kövesedik, Zadar környékén lesz újra szelídebb a partszakasz. A kiépített üdülőterületeken azonban a félelmetes sziklák tövében használható kavicsos strandokat találhatók.
A nagyobb földrajzi körzetek sorrendben:
  • Lika (főváros, Plitvicei tavak),
  • Isztria (Pulától Rijekáig),
  • Kvarner (Rijekától Senjig),
  • Észak-Dalmácia,
  • Közép-Dalmácia,
  • Dél-Dalmácia[30].

Környezet, éghajlat

szerkesztés
A tőlünk délre fekvő ország éghajlata, hőmérsékleti viszonyai kedvezőbbek a hazainál. A szárazföldet a tengerparttól a Velebit hegység választja el, ennek kontinentális oldalán télen nulla fok körüli a hőmérséklet, a hegyekben mértek már -20 C is. A tengerparton már érezhető a mediterrán hatás, itt télen sem csökken a hőmérséklet fagypont alá, átlag 6-11 °C mérhető, nyáron pedig a 27 °C a jellemző. A bátrabbak az Adria vizében akár télen is fürödhetnek, 12 °C alá ritkán esik a vízhőfok, persze az igazi a nyári 25 °C körüli tengervíz, amely szinte mindenütt kristálytiszta, átlátszó[31].

Utazás-orvostani információk

szerkesztés
Utazás előtt 6-8 héttel keresse fel háziorvosát vagy megyei oltóközpontot és kérjen tanácsot, szükség esetén védőoltásokat. A konzultáció során az orvos személyre szabott információkkal látja el és az eddigi betegségeidet (pl. allergia), oltások figyelembe véve írják fel a gyógyszereket, védőoltásokat. Terhesek, gyermekek, krónikus betegségben szenvedők számára az orvosi konzultáció elengedhetetlen.
Horvátország hepatitis A vírussal közepesen fertőzött ország. Ez elsősorban abból adódik, hogy a Földközi-tenger kagylóinak 40%-a fertőzött. Másfél évtizeddel ezelőtt, a háború idején az országban komoly hepatitis A járványok tomboltak, mivel akkor rosszul működött a közműellátás, a vízellátás és a csatornarendszer is megsérült. Ma már sokkal biztonságosabb a helyzet, de a hepatitis A vírus nem tűnt el teljesen a régióból. A hepatitis A ellen két oltást kell felvenni, és ezzel több évtizedre szóló védettség szerezhető.
Ahol rengeteg turista megfordul – így Horvátországban is –, ott jelen lehet a hepatitis B vírusa is. A hepatitis B vírust szexuális úton, testnedvekkel, sebészeti és fogászati beavatkozással, piercing, tetoválás és borotválkozás útján is elkaphatjuk. A májrákot is okozható betegség ellen szintén oltással védekezhetünk. A három vakcina több évtizedre szóló védelmet biztosít. Érdemes a hepatitis A és B elleni kombinált oltóanyagot választanunk, mert így kevesebb oltást kell felvennünk (összesen hármat), és mindkét betegség ellen védettek leszünk.
Ezeken kívül érdemes a kullancsok által terjesztett agyvelőgyulladás (Kullancs encephalitis) ellen is védőoltást kérni, hiszen Horvátországban hazánkhoz hasonlóan rendkívül gyakori a kullancs. A kullancs az aljnövényzetben bújik meg, és akár egy gondozott kertben, vagy az út mellett is előfordulhat. A kullancs terjesztette agyvelőgyulladás ellen három oltást kell felvenni a védelemhez, háromévente pedig érdemes emlékeztető oltást beadatni magunknak. Az utazás előtt pár héttel mindenképpen látogassunk el a legközelebbi oltóközpontba, vagy háziorvosunkhoz, és érdeklődjünk arról, hogy milyen egészségügyi tudnivalók érvényesek Horvátországra, illetve itt kérhetünk hepatitis A és B elleni kombinált védőoltást, valamint védekezzünk a kullancs-encephalitis ellen is.

Betegségek

szerkesztés
  • Hepatitis A
  • Hepatitis B
  • Kullancsok által terjesztett agyvelőgyulladás (Kullancs encephalitis)
  • Tetanus (Merevgörcs)

Egyéb, gyakoribb fertőző betegségek

szerkesztés

A járványügyi helyzet a hazaitól nem tér el.

Immunizálás

szerkesztés
  • Kullancs encephalitis elleni védőoltás
  • Hepatitis A fertőzés elleni védőoltás
  • Hepatitis B elleni védőoltás
  • Tetanusz elleni védőoltás (bizonyos területeken vagy fokozottabban veszélyeztetett utazóknak)
Tetanus és diftéria elleni oltásból 10 évente ismétlő oltás szükséges. Amennyiben 10 éve nem kapott diftéria és tetanus elleni védőoltást, annak felvétele javasolt. Továbbá utazás előtt javasolt a szükséges, kötelezően kapott gyermekkori védőoltások megismétlése.

Hazatérés után

szerkesztés

Ha az utazásról való hazatérés után valamilyen betegséget észlel, mielőbb keressen fel szakorvost!

Görögország

szerkesztés

Segélykérő telefonok

szerkesztés
  • Turista Rendőrségek: 171
  • A görög mentők: 166
  • Közlekedési baleseteknél a központi rendőrsége: 100

Földrajzi fekvése

szerkesztés
A görög tájat a több ezer éve tartó intenzív mezőgazdaság és állattartás mára jórészt lecsupaszította, ma már a természetes környezetet inkább a gazdasági hasznot hajtó olajfa-, füge,- és szőlőföldek alkotják, de sok helyen (például az országot átszelő utak mentén) inkább a kopárság a jellemző. A legdélebbre fekvő szigeteken (pl. Krétán) pedig a perzselő nyári forróság az, amely szinte minden növényzetet kiirt. Természetes erdőségeket ma már inkább csak az északi és a középső részen lévő hegységekben találhatunk.

Éghajlata

szerkesztés
Görögország a mediterrán éghajlati övbe tartozik, némi kontinentális behatással. A nyarak szárazak és forróak, a rövid tél pedig nedves és hűvös. A görögök csak három évszakot ismernek: a kizöldülés, virágzás és érés idejét, (március-június), a száraz időszakot (június-október) és az esős időszakot (október-március).

Utazás-orvostani szempontok

szerkesztés
A turistáknak fel kell készülniük az utazásra egészségügyi szempontból. Az MD Travel Health ajánlásai szerint érdemes a hepatitis A, a rubeola, a kanyaró és a diftéria ellen védekezni, a télen utazóknak pedig az influenza elleni védőoltás ajánlott. A görög szigetek többségének ivóvíz-ellátása korlátozott, vagy egyáltalán nincs édesvíz-készletük, illetve a csatornázás sem megfelelően megoldott. A nyaralók mindenhol csak palackozott vizet fogyasszanak, és kerüljék a csapvízzel készült jeget, koktélokat, fagylaltot. A hepatitis A ugyanis elsősorban szennyezett vízzel terjed. A betegség védőoltással megelőzhető, ami több évtizedre szóló védettséget biztosít.

Betegségek

szerkesztés

Hepatitis A Hepatitis B Tetanus (Merevgörcs)

Egyéb, fertőző betegségek

szerkesztés
  • Utazók hasmenése,
  • West Nile fever,
  • járványügyi helyzet a hazaitól nem tér el jelentősen

Immunizálás

szerkesztés
  • Hepatitis A fertőzés elleni védőoltás
  • Hepatitis B elleni védőoltás
  • Tetanusz elleni védőoltás ajánlott bizonyos területeken vagy fokozottabban veszélyeztetett utazóknak
Tetanus és diftéria elleni oltásból 10 évente ismétlő oltás szükséges. Amennyiben 10 éve nem kapott diftéria és tetanus elleni védőoltást, annak felvétele javasolt. Továbbá utazás előtt javasolt a szükséges, kötelezően kapott gyermekkori védőoltások megismétlése.



  1. International travel and health World Wide Web access: http://www.who.int/ith, WHO Press, World Health Organization, 20 Avenue Appia, 1211 Geneva 27, Switzerland (tel.: +41 22 791 3264; fax: +41 22 791 4857; e-mail: bookorders@who.int).
  2. (www.oek.hu /utazás és egészség)
  3. www.talkaboutrx.org/dorothy.jsp
  4. wwwnc.cdc.gov/travel/yellowbook/2012/chapter-2-the-pre-travel-consultation/travelers-diarrhea.h…
  5. Védőoltások: Hepatitis A Hepatitis B Influenza kanyaró Veszettség kullancsencephalitis. Betegségek: Élelmiszer és víz- Utazók hasmenése, Rovarok- krími-kongói vérzéses láz
  6. Védőoltások: Hepatitis B Influenza kanyaró. Betegségek: Élelmiszer és víz- Utazók hasnenése; Rovarok- krími-kongói vérzéses láz.
  7. Védőoltások: Hepatitis B Influenza kanyaró Veszettség kullancs encephalitis Betegségek: -
  8. Védőoltások: Hepatitis A Hepatitis B Influenza kanyaró Veszettség kullancs encephalitis. Betegségek: Élelmiszer és víz- Utazók hasnenése
  9. Védőoltások: Hepatitis A Hepatitis B Influenza kanyaró Veszettség kullancs encephalitis. Betegségek: Élelmiszer és víz- Utazók hasmenése krími-kongói vérzéses láz
  10. Védőoltások: Hepatitis A Hepatitis B Influenza kanyaró tífusz Betegség: - .
  11. 11,0 11,1 Védőoltások: Hepatitis B Influenza kanyaró Betegségek:
  12. Hepatitis B Influenza kanyaró Betegségek:
  13. Betegségek: Élelmiszer és víz- Utazók hasmenése, Nyugat-Nílusi láz. Javasolt oltás: Hepatitis A, Hepatitis B , Influenza kanyaró kullancs encephalitis
  14. Védőoltások: Hepatitis A Hepatitis B Influenza kanyaró Veszettség kullancs encephalitis Betegségek:
  15. 15,0 15,1 Védőoltások: Hepatitis B Influenza kanyaró Veszettség Betegségek:
  16. Javasolt oltás: kanyaró, Kullancs encephalitis elleni védőoltás, Hepatitis A, Hepatitis B, influenza.
  17. Védőoltások: Hepatitis A Hepatitis B Influenza kanyaró Veszettség; Betegségek: Élelmiszer és víz- Utazók hasmenése
  18. Védőoltások: Hepatitis B Influenza kanyaró Veszettség; Betegségek: -
  19. Védőoltás: Hepatitis A Hepatitis B Influenza kanyaró;Betegség: Utazók hasmenése.
  20. Védőoltások: Hepatitis B Influenza kanyaró kullancs encephalitis; Betegségek:-
  21. Védőoltások: Hepatitis B Influenza kanyaró; Beteségek:
  22. Betegség: Élelmiszer és víz- Utazók hasmenése, emberről emberre- tuberkulózis; Javasolt oltás: Hepatitis A Hepatitis B Influenza kanyaró Veszettség kullancs encephalitis
  23. Védőoltások: Hepatitis B Influenza kanyaró; Betegségek: -
  24. Védőoltás: Hepatitis A Hepatitis B Influenza kanyaró Veszettség kullancs encephalitis Betegség: Utazók hasmenése Rovarok- krími-kongói vérzéses láz.
  25. Védőoltások: Hepatitis A Hepatitis B Influenza kanyaró Veszettség kullancs encephalitis Betegségek:
  26. Védőoltások: Hepatitis A Hepatitis B Influenza kanyaró Veszettség tífusz kullancsencephalitis ; Betegség: Élelmiszer-és víz- Utazók hasmenése; Rovarok- krími kongói láz, malária; Állatok: madárinfluenza.
  27. http://horvatorszag.lap.hu
  28. (http://www.kossuth.hu/index.php?o=konyvek&k=312)
  29. www.mzopu.hr/more
  30. http://www.mzopu.hr/doc/Brosura_EN_2007.pdf
  31. http://vrijeme.hr/more_n.html