Útipatika/Orvosi konzultáció

Orvosi konzultáció

Az utazásorvostan szakorvosa megvizsgálja a női turistát utazás előtti konzultáción.

Az utazás-orvostani konzultáció jelentősége

szerkesztés
A külföldre utazók betegségeinek megelőzéséről és az utazással kapcsolatos betegségeik kockázatának minimalizálásáról, oktatást nyújtó, utazás-orvostannal és utazás-orvostani klinikai gyógyszerészeti szolgáltatást biztosító szakemberekkel célszerű konzultálni utazás előtt és hazaérkezés után[1][2].
Az egyes országok járványügyi helyzete alapján évente megjelenteti az International Travel and Health című kézikönyvet az Egészségügyi Világszervezet, mely kötelezően előírja a sárgaláz elleni védőoltást, a malária-profilaxist, valamint a fertőző betegségek előfordulásának gyakoriságát földrajzi területenként taglalja[3][4]. A nemzetközi oltóközpontok ennek megfelelően végzik munkájukat.
Utazás előtti utazás-orvostani konzultáción vesz részt a gyermek turista.

Immunizálás és utazás-orvostani tanácsadás

szerkesztés
Magyarországon 19 fajta betegséggel szemben van aktív immunizálásra lehetőség, melyek közül elsősorban utazással kapcsolatos a sárgaláz, hepatitis A, hepatitis B, typhus abdominalis (hastífusz), a meningococcus meningitis (járványos agyhártyagyulladás), a veszettség, a kolera, a tetanusz és a poliomyelitis (gyermekbénulás) elleni védőoltások.
Hosszabb külföldi tartózkodás, tanulmányút vagy speciális feladatok ellátása előtt kibővülhet a sor a morbilli-rubeola-mumpsz (kanyaró-rózsahimlő-mumpsz), a varicella (bárányhimlő), a pneumococcus (tüdőgyulladás) és az influenza elleni oltásokkal. A védőoltást a háziorvostól, szakambulanciákon vagy kórházakban, klinikákon is megkaphatjuk.
A sárgaláz elleni védőoltást az OEK és a Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervei (volt ÁNTSZ) nemzetközi oltóhelyein, valamint az erre engedéllyel rendelkező rendelőkben szerezhető be. (1097 Budapest, Gyáli út 2-6., tel.: 215-0756). Az oltásról kétnyelvű, nemzetközi oltási könyvet állítanak ki: International Certificate of Vaccination, melynek felmutatását az érintett országok hatóságai be- és kiutazáskor kérhetik.
A külföldre utazók megoszlása korcsoportonként[5]
Életkor Utazók  %
18 - 29 7
30 - 39 9
40 - 49 7
50 - 59 6
60 1

Utazás-orvostani szakrendelések Magyarországon és külföldön

szerkesztés
Fertőző és parazitás betegségek világtérképe (100000 lakosra - DALY - WHO). 2004.
Az influenza A (H1N1) vakcinációja 2009-ben.
Utazási orvostani tanácsadó hálózat
Kontinens Utazás-orvostani

rendelők száma[6]

USA, Kanada, Ausztrália, Európa, New Zéland 320
Közel Kelet 7
Ázsia 5
Latin – Amerika 4
Egyéb 5

Miért kell részt venni utazás-egészségügyi tanácsadáson?

szerkesztés
Sárgaláz előfordulása Afrikában 2009.[1]
Az előzetes utazási konzultáció nem csak egy immunizálásból, egy injekció beadásából áll. Valójában a legtöbb fenyegető veszély, ami az utazót külföldön érheti az injekciók képesek megakadályozni, de az utazás előtti konzultáción azonosítják a legfőbb veszélyeket, és megadják a lehetőséget, hogy megvitassák, hogyan lehet ezeket a kockázatokat csökkenteni.
Külföldre utazók várható kockázatai:
Előnyei egy utazás előtti konzultációnak:
  • Naprakész szóbeli és írásbeli tanácsok egy sor utazás-egészségügyi problémáról
  • Információk a legutóbbi járványok kitöréséről a Földön
  • Utazási- és egészségügyi védőoltások, malária profilaxis és egyéb gyógyszerek

Melyik utazó vegyen részt utazás előtti konzultáción?

szerkesztés
A londoni Közegészségügyi és Trópusi Orvostani Egyetemi Fakultás.
Bárki is tervez utazást Nyugat-Európába, az Egyesült Államokba, Kanadába, Ausztráliába vagy Új-Zélandra, meg kell vitatnia az útitervet egy egészségügyi szakemberrel. Általában a fertőző betegség kockázata nagyobb az erőforrás szegény, fejlődő országokban, azonban bizonyos tanácsokat alkalmaznia kell az utazónak függetlenül az úti céltól, rendeltetési helytől. Például a mediterrán üdülőhelyekre utazóknak még mindig védekezniük kell a rovarcsípések, a káros napsugarak ellen, valamint kerülni kell a kockázatos magatartást, meggondolatlan viselkedést.
Vannak olyan utasok, akiknek utazás előtti konzultáció különösen fontos:
Az egészséges utazók teszik ki az utazók nagy többségét. Az ő esetükben a tanácsadás célja az utazás alatt fenyegető egészségkárosodások kivédése. Ide tartozik az utazási tanácsadás (pl. a hőterhelés kivédése, a szúnyogcsípések megelőzése, az utazási hasmenés megelőzése stb.), a megelőző oltások beadása és a gyógyszeres profilaxis elkezdése. Az egészséges utazó számára is fontos, hogy elsajátíthassa, felfrissíthesse az utazással kapcsolatos általános tudnivalókat, esetleg az előző utazásokkal kapcsolatos tapasztalatok elemzésére is szükség lehet.


Halálokok külföldön:
  • 69 % - - Szív- és érrendszeri betegségek
  • 21 % - - Balesetek, öngyilkosság, gyilkosság
  • 04 % - - Infekciók

Utazás előtt mennyi idővel kell fel keresni utazás-orvostani tanácsadást?

szerkesztés
Az általános szabály szerint 6-8 héttel az utazás megkezdése előtt. Ez ad elegendő időt a szükséges vakcinák védőhatásának kialakulására. Érdemes felkeresni az egészségügyi tanácsadást az utolsó pillanatban is, mert vannak olyan vakcinák, amelyek rövid időn belül kialakul a védőhatásuk, vagy még mindig érdemes malária elleni tabletta profilaxist elkezdeni egy last minute utazás előtt.

Mire számíthatunk az előzetes utazási konzultáción?

szerkesztés
A nővér vagy az orvos egy "kockázatfelmérést" készít el. Ez a veszélyek azonosítására irányul, amely az úti céllal és a tervezett tevékenységgel kapcsolatos, amely az Ön számára egyénre szabott tanácsadást eredményez. Annak érdekében, hogy a kockázatértékelés eredményes legyen, kérni fogják az első látogatás során az alábbi részletes információkat:
  • Személyes adatai
  • Célállomás
  • Indulási időpont
  • Üdülés időtartama
  • Tervezett tevékenységek
  • Az elszállásolás típusa
  • Előző védőoltások ideje
  • Kórtörténete
Ez a tanácsadás eltúlzottnak tűnik, de létfontosságú annak érdekében, hogy személyre szabott képzést, oktatást, tanácsot adjanak az utazók egyedi igényeinek megfelelően. Ezt követően a kockázatok kiértékelés alapján- a nővér vagy az orvos - ajánlásokat tesz a védőoltásokra, a malária elleni gyógyszeres profilaxisra, valamint tanácsot adnak a többi potenciális kockázatok kiküszöbölésére.
A nemzetközi turistaérkezések száma világszerte folyamatosan növekedik[7]
Turistaérkezés(millió) / Év 1950 1960 1970 1990 2006
Turistaérkezések száma 50 72 201 429 842
Repülővel utazók 32 106 366 1160 2300
Brit lakosok 1.7 6 11.8 31 61

◄--- Előző lap:Előszó                      ---► Következő lap:A külföldi utazás kockázatai

  1. Collaborative Drug Therapy Management Handbook ASHSP 2007. pages 2007.
  2. http://www.travelpharm.com/
  3. http://apps.who.int/ithmap/
  4. Világjárók orvosi kalauza (Hogyan maradjunk egészségesek külföldön) Dr. Richard Dawood Ambrus Attila Maecenas Könyvkiadó Budapest 1996. 532.-540. old.
  5. (2004, Median közvélemény-kutatás nyomán)
  6. Behrens RH & Roberts JA:Is travel prophylaxis worth while? Economic appraisal of prophylactic measures against malaria, hepatitis A, and typhoid in travellers. British Medical Journal 1994,309, 918–922.
  7. World Tourism organization. facts & figures. Madrid. www.world-tourism.org/facts/menu.html (accessed June 10, 2010).