A zene története/A magyar zene története/Kollégiumi Zene
Kollégiumi Zene
Kollégiumi Zene szerkesztés
A műzene felé orientálódás - a többszólamú kóruséneklés - a református kollégiumokban, Pápán, Sárospatakon, Debrecenben kezdődik. Az 1700-as években kialakul egy sajátos kollégiumi stílus, mely 4-500 évvel van lemaradva az európai műzenétől. Itt ekkor kezdik alkalmazni a régi nyugateurópai harmonizálási technikát - pl. fauxbourdon - az egyházi énekekben, hajdútáncokban, virginál-zenében.
A cantus firmus feldolgozásmódja egész különleges. A dallam a tenorban van, alatta a basszus, fölötte az alt és a supremus. A hangközöket nagyon fontosnak tartották, ezért volt egy 5. szólam is, mely együtt haladt a tenorral. Ha valahol kimaradt a terc, ez a szólam énekelte be, de utána visszatért eredeti dallamába. E szólam neve con-cantus. Ha esetleg még így is üres maradt a hangzás, szükség volt egy 6. szólamra, mely az alttal haladt együtt, s onnan tért ki szükség esetén. E körülmények miatt az is meg volt állapítva, hány ember énekelhet egy szólamban, s hol kell állnia.
Az írásmód is sajátságos volt. Néhol 8, 10, 11 soros kottarendszerbe írtak, de minden szólam egy sorban volt, e miatt minden szólamnak megvolt a saját hangjegye, mely lehetett kocka-forma ,#, x, vagy .(pont) is. Kulcs és ritmusjelzés nincs, a vers lüktetése vitte előre az éneket. Ennek a technikáját Maróthy György (1715.-1744.), a debreceni református kollégium fiatal tanára írta le Harmóniás éneklés c. könyvében.