Az elvarázsolt hegygerinc/Ördögi "adottságok"/A rendes harc
Az elvarázsolt hegygerinc
Ördögi "adottságok"/A rendes harc
― Na mit szólsz hozzá? ― kérdezte hazafelé Boldi a fiút. ― Nem voltak igazi harcok. ― állapította meg komolyan Dragó. ― De hát nem üthetik agyon egymást! Nem ellenségek, hanem csak ellenfelek. ― De a múltkor azt tetszett mondani, hogy rendes harcot nézünk. ― mondta Dragó kissé elégedetlenül. ― Majd el jön annak is az ideje ― nyugtatta meg Boldi. ― Csak ki kell érdemeljem, úgy-e? ― hangsúlyozta a gyerek és mosolygott hamiskásan.
― Várd ki a végét! ― mondta halkan Boldi ― Ez nem hivatalosan megy! A valódi bunyó az törvényellenes. Amint ott álldogáltak, lassan-lassan szállingózni kezdtek az emberek. Többnyire kissé elhagyatott külsejű marcona kinézetű emberek, de akadtak olyanok is, akik haszonleső szemeikkel kissé izgatottan jobbra-balra tekintgettek és azt sem bánták volna, ha már túl lennének az egész bulin. közben rutinszerű jelbeszédekkel néha még kommunikáltak egymással. Ugyanis még nem voltak befejezve a fogadások, még az utolsó pillanatban is engedélyezett volt a változtatás. Boldi egy kis rácsos ajtóhoz vezette Dragót és javasolta, hogy "tartsa a helyét" aztán pillanatok alatt megtelt a helyiség csak ilyen szedett-vedett emberekkel. Voltak olyan jól öltözött úriemberfélék is, de azok egy hosszú emeleti lelátóféleségről néztek lefelé. Az esetleges túl lerövidült meccsekre számítva ― ami gyakran fordult elő ― több párharcot szerveztek, hisz' ennyi ember, nemcsak a győztest ünnepelni jött, hanem bunyót látni is, amelyért nem csekély összeget fizettek le. Az első párharc egy szőke kemény kötésű fiú és egy kissé ronda kinézetű cigány között volt. A harc elején, hogy minél érdekesebbé varázsolódjon ez a kimondottan szórakoztató jellegű "összejövetel", nagy hanggal szerre megdicsérték mindkét "versenyzőt" ismertetve eddigi pályafutásaik eredményét. A szőke fiú valamilyen karatéban jeleskedett és itt-ott különböző bajnokságokat is megnyert. A rusnya cigányról mindössze csak annyit mondtak, hogy "sittes". Tehát valahol a börtön falai közt tanulhatott "csatázni." Amint a harc megkezdődött, Dragó feszült figyelemmel kísérte minden mozdulatukat. De nem azzal az átlagos kíváncsisággal, hogy "na, most melyik nyer?", hanem jól megfigyelte a viselkedésüket is, hogy mit várhatnak el egymástól. A karate bajnok mozdulataiból mintha olyasmit állapított volna meg, hogy az kissé jobban rákoncentrál arra, hogy mit is várhat el a másiktól. Az egész meccs lefolyása egyáltalán nem volt olyan látványos, mint a filmeken, de ez Dragót nem lepte meg. A harc végkimenetele, már néhány másodpercen belől eldőlt, de ennek ellenére még sem fejeződött be olyan hamar, aminek a közönség különösen örvendett. Azzal kezdődött, hogy a cigány fiú egy adott pillanatban egyik lábát magasba lendítve támadás indítást színlelt és ennek következtében a másik egy meglehetősen gyors védekező állást vett fel, mivel és valahová a fej környékére várta a rúgást. Azonban abból a bizonyos láblendítésből nem egy fejre való rúgás alakult ki, hanem egyszerűen lecsapott a karatés sípcsontjára. De teljes erővel. A szőke fiúnak a fájdalomtól eltorzult az arca és felnyögött. Egy másodperc töredékre kizökkent a ritmusból és ez épp elég volt ahhoz, hogy a cigány bepótoljon egy újabb rúgással. Szintén arra a helyre. Ez aztán már több volt a soknál a szőke fiúnak. Amint a fájdalmával volt elfoglalva már abszolút nem védekezett és ezt a másik kíméletlenül ki is használta. Leütötte és nem feltétlenül szükséges részletezni, hogy mit művelt el ott azzal szegény fiúval. És a bíró nem állította le! ― Mert nem is volt bíró! A harcosok maguk döntötték el, hogy meddig tart a küzdelem. Viszont a fiúnak még ideje sem volt felmérni, hogy mi fog történni. És, amikor megtörtént, akkor már nem volt aki. Volt ugyan egy megnevezett személy, aki ezt kellett volna figyelje, de a közönség kedvéért, kissé lassabban hozta tudtára a cigánynak, hogy már győzött. Dragónak a látvány óriási élmény volt és ezen Boldi sem csodálkozott egyáltalán. A második küzdelem eléggé "lerövidültnek" bizonyult. Egy nagytestű meglehetősen durva kinézetű vörös ember és egy középtermetű barna kemény izomzatú sebhelyes arcú és a másiknál nem kevésbé durva kinézetű férfi küzdelme volt. Már az első összecsapásnál egybefonódtak, ugyanis a vörösnek külön stílusa volt a közelharc és a különböző szorongatási módszerek. A sebhelyes viszont egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy ellenfele megfogta. Nem próbált szabadulni, vagy eltaszítani magától a másikat. Egykönnyen nem is lehetett követni, hogy tulajdonképpen mi történik köztük, minként folyik a küzdelem, mert a barna hihetetlen gyorsasággal hol egyik, hol a másik térdével rúgott fel a nagytestűre, amíg az kissé meg nem bomlott, aztán hirtelen erőteljesen hátraugrott és közben mindkét kézzel keményen fogva tartotta a másik jobb kezét. Amint a nagy-ember egy töredékmásodpercre kissé meghajlottan kinyújtott karral került szembe vele, a sebhelyes pedig hirtelen a levegőbe ugorva szabályszerűen a földhöz csapta magát és amint földet ért nyomban olyan forgásba lendült, akárcsak egy krokodil, amikor megragadja áldozatát. És egy-két gyors fordulat éppen elég volt ahhoz, hogy a másiknak teljes egészében kicsavarja a karját. Sokan előre azt hitték, hogy a vörös ütötte a földhöz a másikat és csak akkor csodálkoztak egy nagyot, amikor az fájdalmában elbődítette magát. Dragónak ez a meccs is nagyon tetszett és kezdte egyre jobban érezni magát. A harmadik küzdelem azonban már meglehetősen hosszas volt, eldurvult ordítozások közt folyt le és nagyon tetszett a közönségnek. Viszont Dragónak egyáltalán nem. A két ellenfél ― vagyis inkább ellenség ― nagyon energikusan csapott össze, mind a ketten már az első másodpercekben győzni akartak. Addig ütötték, csépelték egymást, míg vérbe habarodva jóformán már mozogni is alig tudtak, annyira kifáradtak, hogy Dragó megállapította, hogy így elgyengülten bármelyiküket le tudná győzni. ― Elhallgass te kölyök! ― szólt rá csaknem ijedten Boldi ― Nehogy meghallja valaki, mert még a végén be dobnak téged is a lyukba! ― Miért? ― kérdezte nyugodtan Dragó ― Ha egyszer biztos vagyok abban, hogy megverném?! ― Nézzed csak tovább! Ne álmodozz! ― utasította rendre a fiút. A harc aztán véget ért, de hogy melyikük győzött, azt nem volt könnyű eldönteni, mert ugyanis az egyik végül is feladta, de ebben a pillanatban esett össze a másik. Kis zavarodás következett, senki sem tudta eldönteni, hogy ki a győztes, ami nagyon is döntő jelentőségű volt, hisz' komoly összegek szerepeltek a fogadási listákon. A melyik rosszul lett, az még nem jött helyre és vitatkozni kezdtek az emberek. Ekkor egy különös jelenet történt. A tömegből, onnan Dragóék mellől ki tört egy kis szeplős guvadt szemű ember és egy kiálló párkányra állva elordította magát: ― Egy gyerek itt eldönti, hogy ki a győztes! ― kiáltotta és lefelé mutatott ahol Dragó állt. Sokan tanácstalanul nézelődni kezdtek arra, ahol Boldi és Dragó álltak. Boldiban egyből meghűlt a vér. Elfehéredett és ideges mozdulattal el akarta hallgattatni a kiabáló embert. De az számba sem vette, akkora lendületben volt. ― Bátor gyerek! A kimerült harcossal ki mer állni! ― kiáltotta Dragóra nézve ― Így van-e fiú? ― kérdezte bíztatólag. ― Ha a fiú győz, akkor a másik nyert, ha nem akkor ez! ― hangzott a javaslat. A nagy tömegből egyre többen próbálták jobban szemügyre venni, hogy miről is, kiről is van szó. Boldi rémülten taszigálódni kezdett és valamerre ki akart szabadulni a gyerekkel a sok ember közül. ― A gyerek nem áll ki senkivel!! ― ordította és Dragót magával ragadva menekült tovább. ― Engedjenek ki! Elmegyünk! Viszont Dragó megvetette a lábát. ― Álljunk meg Boldi bácsi! ― mondta higgadtan a fiú ― Meg tudom verni a pasast! A körülöttük lévők közt akik ezt hallották, egyesek kacagtak, mások meg csodálkoztak. Aztán a duvadt szemű kihasználta a lehetőséget és előbbi javaslatához híven ragaszkodva ismét ordítozni kezdett, ezúttal már úgy, mintha Dragó "edzője" lenne és "képességeit" nagyon jól ismerné… Aztán nem győzte dicsérni, hogy milyen csodagyerek döntheti el a harc kimenetelét. Eközben már körbevették őket és Dragót mustrállgatva már a fogadásokat kezdtek emlegetni. Boldi úgy meg volt ijedve, hogy saját hangjának nem tudta értelmét venni. A közelében állókkal próbált kapcsolatot teremteni és megmagyarázni nekik, hogy mekkora nagy tévedésről van szó. Még azt is kiabálni kezdte, hogy a gyerek nem beszámítható, nem épeszű szegény (és lehetett ebben némileg igaza). De egyáltalán nem ment semmire. Aztán egyszer csak azt vette észre, hogy Dragó már bent is van a porondon. ― Gyorsan, gyorsan ! ― kiabáltak sürgetően már többen is ― Ne tudja regenerálni magát! A tömegben, ― főleg a felhevült és meglehetősen alacsony szintű gondolkozású tömegben, ― nem létezik olyan, mint felelősségtudat. Felelni valamiért. (pl. egy gyerek épségéért, vagy életéért). A tömegben nem felel senki semmiért! Azért történhetnek olyan brutalitások, amelyeket az emberek egyenként sosem tennének meg. Ilyenkor a tettekért nem az egyén a felelős, hanem a tömeg. Az elvadult tömeg. Márpedig abban a helyzetben amint lélekszakadva végigordítozott két meglehetősen brutális és embertelen küzdelmet, nem csoda, hogy teljes felelősségtudat nélkül dőlt el, hogy "a fiú döntse el , hogy melyik győzött!" Amint a "küzdelem" elkezdődött, észrevevődött, hogy kissé hosszúra nyúltak az egyezkedések, mert lábon maradt harcos kezdett kissé életmagra kapni. Nagyon össze volt verve és meglehetősen gyengén állott a lábán, de nem ez jelenthette az előnyt a Dragó számára, hanem maga a meglepetés, ami úrrá lett rajta. Hiába volt egy testi-lelki durva harcos, egyszerűen nem tudta elhinni, hogy tulajdonképpen mi is történik körülötte. Pszichikailag nagyon össze lehetett zavarodva. Dragó pedig épp ezt a gyengesége használta ki és egy kimondottan jól kivitelezett here rúgással be rúgott a fickó lába közé, akit meglehetősen váratlanul ért épp egy ilyen támadás. Feljajdult és a fájdalomtól kissé összehúzta magát, de ezzel még nem volt vége a dolognak. Ugyanis Dragó nem számított arra, hogy ilyen esetben az elővigyázatosság kedvéért bizony használnak ilyen-olyan védőfelszereléseket és a here védőt semmiképpen nem szokták kihagyni. De ettől eltekintve a rúgás nagyon jól sikerült, mert a látszólagos hatására felhördült a tömeg, De azért mégsem annyira, hogy egy dörzsölt harcos, még ha sebesülten és holt fáradtan is, de egy bármilyen 13 éves "csodagyereket" ne volna képes ártalmatlanná tenni. Hisz' mekkora szégyen volna annyi ember előtt…? És még az is milyen sokat jelent, hogy ki kerül ki győztesnek!! A harcos Dragó felé kapott, a gyerek úgy ahogy Bolditól tanulta védekezni próbált és el is ért annyit, hogy első mozdultra kicsúszott a keze közül, de már a másodikra nem tudott elmenekülni. Kapott egy akkora pofont, hogy elterült a földön, mint egy béka. A pasas szét nézett és fogalma sem volt, mitévő legyen. Dragó próbálta össze szedni magát a földön és halvány jelét sem mutatta, hogy feladta volna. ― Ami a meccs előtt meg volt neki magyarázva! ― Ellenfele vértől, izzadtságtól ázottan kimeredt szemekkel nézelődött tovább és nem tapasztalva semmi jelét annak, hogy igenis ezennel őt nyilvánították volna győztesnek, bizony nagy volt a tét, hát megindult a földön mocorgó fiú felé. Ekkor, ami történt minden nagyon hamar történt. Egy férfi ugrott be a küzdőtérre és egy gyakorlott mozdulattal kipenderítette a gyerekhez közeledő férfit. A második harc győztese volt. – A sebhelyes férfi. De aztán nagy volt a meglepetés ám! Mindenki felhördül, kiabálni kezdtek az emberek, többen körbevették a férfit, aki Dragó védelmére kelt. Aztán többen el is estek körülötte és a férfi csaknem önkívületbe esett úgy ordított, mint egy állat. Mint egy vadállat! És akik a közelében voltak vissza is húzódtak. Szitkozódás, káromkodás hallatszott mindenünnen. De a jelenet meglehetősen észhez térítette valamennyiüket. ― Mindannyian alávalóak és barmok vagyunk!! ― ordította ― De mindennek van egy határa!!! A kölyök itt többet nem küzd! Olyan határozottan kiáltotta mindezeket, hogy senki sem ellenkezett vele. Aztán kis idő múlva csak vitába eredtek az előző küzdelem végkimeneteléről, meg a pártfogónak a belépőjéről, meg a fogadásokról. A nagy kavarodásban közben magához tért a "győztes" is és aztán sütötték ki, hogy tovább folytassák a küzdelmet. Dragó is közben egészen magához tért, Boldi csaknem megverte úgy fel volt hevülve. ― A maga fia? ― szólt oda hozzuk a sebhelyes férfi. Boldi felnézett rá. ― Nem! ― felelte gondterhelten, majd alig hallhatóan mintha csak magának mondaná ― Sajnos. ― Hová valósi vagy? ― kérdezte a férfi a gyereket. És a gyerek amint megadta a feleletet, a férfinek, az mintha egyből megmerevedett volna. Majd hosszasan nézte a fiút, aztán megkérdezte, hogy hívják. ― Akarod, hogy még találkozzunk? ― kérdezte csaknem gyanakodva aztán. Dragó mélyen a szemébe nézett és felelte: ― Igen! Akarom! A férfi alig észrevehetően bólintott, mintha azt mondta volna, hogy "Majd az életben még találkozunk!" Azzal megfordult és lassan elvegyült a tömegben. Aztán hazafelé menet, amikor már Boldi haragja is lelohadt, Dragó megkérdezte tőle ― Boldi bácsi ismeri azt az embert? Boldi barátságosan a fiú vállára tette a kezét és mosolyogva mondta: ― Különösen szerencsés napon születtél te gyermek! Ha ettől az embertől tanulhatsz, bizony komoly harcos válhat belőled! ― De ki az? Hogy hívják ezt az embert? ― Damjanek. ― felelte Boldi ― Nagyon közismert és kemény harcos…
|