Az elvarázsolt hegygerinc/A Városban/Az új élet kezdése



Az elvarázsolt hegygerinc‎‎


A Városban/Az új élet kezdése


Janka nem szívesen vett búcsút a szülőfalujától, lelkében helyet foglaltak úgy a kellemes, mint a fájó emlékek és mint valós részekként maradtak fenn az emlékezetében. De a történtek utáni zaklatottság megélése és az irtózat nagyon is egy józan belátásra kényszerítette. Hiába, hogy már nagyrészt megtanult a nyilvánosság véleményére nem odafigyelni, de amikor saját maga egy az egyben megtapasztalta azt a valóságot, amelyet pletykálnak, akkor csakugyan már kilátástalanná vált a helyzete.

Egy hirdetés nyomán jutott munkalehetőséghez egy Nagyvárosi étkezdéhez, ahol konyhai alkalmazottként dolgozhatott és szállásként egy panel épület egyszobás lakrészét kapta, amely bizonyos szerződések folytán az étkezdéhez tartozott. Abban a reményben, hogy valamelyest sikerül szabadulni a múlt keserű emlékeitől, már az első napokban nagy lendülettel vetette bele magát az élet hétköznapjaiba. Nagyrészt jártas is volt az effajta tevékenységekben és aránylag elég hamar belerázódott dolgokba. Az otthon töltött utóbbi időkre visszagondolva kissé megborzongott az apránként kialakított életformájától, amelyben csak nem "first leady"-ként virágzott és nem mérte fel az élet igazán jelentős részeihez tartozó dolgokat. A józan ésszel való felmérés során azt tapasztalta, hogy nem mindig előnyös, "nagy kanállal meríteni" az életben.

Kimondottan szerény "gardróbot" vitt magával és nagyon kevés igénye volt a szabad idő eltöltésével kapcsolatosan is. Amikor nem dolgozott, mindig kapott tennivalót, főleg eleinte, amikor legtöbbet "otthona" berendezésével foglalatoskodott. Aztán később, mivel bevásárolni nem sokat kellett járnia, jutott kellő ideje pihenésre és némi szórakozásra is, ami legtöbbször abból állt, hogy néha elment a piacra. Barátkozni nem nagyon barátkozott, a munkatársak mind családosok voltak, meg volt a külön elfoglaltságuk nekik is, ő pedig nem akart rá akaszkodni senkire barátkozás végett.

Egy idő elteltével már minden napi tevékenység olyan kimondottan megszokottá vált, hogy az élet szebbik oldalától egyre kezdett eltávolodni. A fájó emlékek kezdtek egyre feltörni benne és azt tapasztalta, hogy azokra a kellemes pillanatokra való visszaemlékezések, épp "a szép emlékek" azok amelyek a legfájóbbak tudnak lenni. Az fájt kegyetlenül, amikor vissza gondolt azokra a pillanatokra, amikor ő boldog volt. De nem azokra a pompában fürdőző fényűzésekre gondolt, amit Lénárd igazgató oldalán élt meg, hanem azokra a "primitív" körülményekre, amikor egy barátságos kis házban lakott fent az erdőn… Olyan emberek között, akiket szeretett… Istenem! És azok közt vannak olyanok, akik már nem élnek… És ő szerette, nagyon szerette őket! És akik őt is szerették. Élete legboldogabb pillanatait élte közöttük. Akkor. De már rég volt. Csaknem tíz éve már annak… És mennyi sok minden történt azóta…? Azután, már nem tudott szeretni senkit ― a kis Dragón kívül, aki sajnos meg gyűlölte őt. Vajon mi lett vele, hogyan alakult tovább az élete…? Vajon fog-e még találkozni az életben vele és vajon meg fog-e bocsátani neki…? Bizony, vétkezett ellene. Nagyot vétkezett. Az apjának szeretője lett és miatta ölte meg azt, akit ő annyira szeretett. Ez mind igaz! Szerette őt Domi, de annyira hülyén, hogy képes volt ölni is miatta! ― És nem érzett semmi felemelőt, nőiségében nem tudott büszke lenni arra, hogy őt egy férfi épp ennyire tudta szeretni. És ő azt a férfit igazán mégsem tudta szeretni. (?!) De szerette még őt egy másik férfi is! És azt ő is igazából szerette! És az után a szörnyűség után elválasztották őket… és azután ők is elváltak egymástól. Vajon mindezt jól csinálták??? Vajon tudná-e őt újra szeretni Damjanek? Vagy egyáltalán hol van? Olyasmiket hallott felőle, hogy az életét kockáztatva él valamilyen "harcos életet"! És … Ki tudja él-e még?…―

Aztán még az is eszébe jutott, amikor Sári egyfolytában "féltette" a közös jövőjüket. Hát valahol a szakításukat érezte még akkor. Mind azt emlegette nekik, hogy oda figyelni…amit tesznek. Hát elég szépen "oda figyeltek"! Mind a ketten.

Amint teltek a hetek, hónapok, jó rész az évből is, az effajta gondolatok kezdtek egyre jobban napirendre kerülni. Azt vette észre, hogy az élete nem áll más egyébből, mint a munkából ― amely elég egyhangú ― és az emlékek folytonos fel elevenítéseiből. Meg is gondolta magában, hogy bizony elég lehangoltan tengeti az életét, annak ellenére, hogy még fiatal és aránylag még elég szép is. De valamiképp nem jött, hogy lendületet vegyen és változtasson a helyzeten. Nagyon egyedül érezte magát, de párkapcsolatot létrehozni mégsem volt meg a kellő hangulata de azért valahol belülről mégis csak kínozta valami ösztön, amely a magány, az egyedüllét ellen lázadt. Egyre többet kezdett gondolkozni ezeken a dolgokon, de fogalma sem volt, hogy miként tegye meg az első lépéseket, de épp csak annyi haszonnal, hogy addig nem kínozták az emlékek.

Janka életmód változtatásában épp egy olyan esemény segített be, amelyet már hetek óta szorongással töltötte el. Ugyanis, az étkezde bezárását már előre megjósolták, ami aztán be is következett és épp ez volt az, ami Jankát lépésre kényszerítette, hogy az életébe változásokat vigyen véghez. Bizonyos információk során meg tudta, hogy egy frissen megnyílott előkelő szálloda vendéglőjéhez kimondottan versenyvizsga alapján pincérnőket keresnek. Mivel más megoldása nem volt, hát neki vágott e lehetőségnek. A bizonyos próbatétel nagyrészt a gyakorlati tevékenységből állott. Mivel elég sokan voltak jelentkezők, nem volt könnyű egyáltalán eleget tenni a követelményeknek, de mivel a külső megjelenést és a nőknél még a szépséget is figyelembe vették, Jankának is sikerült a próba.

Mivel mindenhol egyre csak gyarapodtak a lakhely problémák, abban az időben ajánlatos volt megbecsülni bármilyen kis bérlakást. És ez nagyjából abból állott, hogy a havi törlesztéseket rendszeresen fizetni kellett, mert a következő lépés már csak a kilakoltatás volt. Jankának efelől nem volt problémája, mindig időben, rendszeresen fizetett és fenntarthatta az igényét a lakásra. Elemben volt egy fiatal lány, aki szintén az étkezde bérházában lakott és bizony elég csúfosan el volt maradva a bér és közköltségek fizetésével. Előre csak egy hónapi fizetéssel maradt el, aztán a következővel… és azon vette észre magát, hogy már nagyon felgyűltek a számlák és amikor következtek az átrendeződések, bizony a lányt kitették.

Jankának nem volt közvetlen munkatársa, így csak távolról ismerte a lányt, de mégis nagyon megsajnálta. Abban egyezett meg vele, hogy nála lakhat, de besegít a költségek fizetésében. A lányt Klárinak hívták és pár évvel volt fiatalabb Jankánál. Ő is vidéki lány volt, szintén szegény szülők gyermeke. Nagyon nagy lekötelezettséget érzett Janka iránt és azt sem tudta, hogy mikén hálálkodjon. Jankának is jól jött, már maga az érzés, hogy segített valakin és még az, hogy valamennyire oldódott az a bizonyos egyedüllét érzés is benne.

Az új munkahely egész más lehetőségeket kínált. Más volt a környezet, előkelő emberek társasága, a munkaközösség is többnyire fiatalokból állott és egészen más mentalitás uralkodott, mint az étkezde konyhájában. Igaz, hogy baráti köre csak kimondottan a munkahely területén alakult ki, de kissé mégis felszabadultabbnak érezte magát. És jobban is keresett, mivel kimondottan előkelő hely volt és az anyagilag jól szituált vendégek, nagyvonalú üzletemberek távozásukkor általában még borravalót is hagytak.

Egy alkalommal egy jó megjelenésű, kissé sokat beszélő férfi uralta a mezőnyt a vendéglő egyik szeparéjában, amelyben Janka dolgozott. Kimondottan elegáns öltözékben nem győzte dicsérni azokat a bizonyos termékeket, amelyeket folyton a környezetében lévőknek ajánlgatott.

― Ezek egytől-egyig a mai életformánkhoz egyszerűen nélkülözhetetlen termékek! ― jelentette ki komoly meggyőződéssel.

― Most, amikor ebben a hihetetlenül fejlődő világban annyi káros, szintetikusan előállított élelmiszereket fogyasztunk, az ilyen természetes ásványokból és növényekből előállított termékek visszautasítása egyenlő az öngyilkossággal. És bizony az emberek nagy-többsége ezt meg is teszi. Az eltúlzott anyagi orientációból kifolyólag sokan elhanyagolják épp azt, ami a legfontosabb: Az egészségüket. ― majd a környezetében ülő nők felé mutatva tenyerével, tovább szónokolt.

― És a nők! A természetes, harmonikus megjelenésüket. Különféle "szépség ápoló" szereket használva, amelyek rombolják a bőrsejteket, főleg ha megszakítják a folytonos használatukat. Észre sem véve, hogy mindez csak üzlet az egész.

― És ön számára nem üzlet, ha sikerül eladnia például nekem valamelyik termékét? ― kérdezte az egyik nő kissé gúnyosan.

― Jaj, kérem szépen, ez a Multi-Leevel, a Közvetlen Értékesítés, ez egészen másképp működik, de nem erről szeretnék most beszélni ― fejezte ki magát a férfi kissé elutasítóan.

Közben Janka az asztalról rutin mozdulatokkal a kiürült üvegeket szedte össze. A férfi udvariasan hátrább húzódott és közben egy gyors pillantással tetőtől talpig végig nézett a nő kellemes benyomást keltő küllemén.

― Épp itt van egy élő példa. ― hangját kissé lehalkítva mutatott enyhe mozdulattal a távozó Janka után.

― Látszik rajta az a természetes szépség. Rá van írva az egész lényére, hogy ami rajta van, nem mű dolog! Nem olyan termékék eredménye, amelyeket csak kimondottan üzleti célokból forgalmaznak és nem érnek semmit. Sőt! Romboló hatásúak.

― Ó ne hülyéskedj te Áron! Hisz' honnan a fenéből tudod te, hogy mivel szépíti magát ez a pincérlány! ― kérdezte ingerülten az egyik szomszédja

― Biztosan rendszeresen fogyasztja a termékeit! ― élcelődött egy másik férfi és mindannyian nevetni kezdtek.

Áron viszont egyáltalán nem jött zavarba. Próbált tovább érvelni.

― Nem kimondottan ide akartam kilyukadni, de elmondhatom, hogy azért van ám annyi praxisom, hogy meg tudjam állapítani, hogy mi az ami természetesen szép és mi nem. ― jelentette ki büszkén.

― Hát akkor, majd megkérdezzük a lányt, hogy valójában mitől olyan szép! ― adta meg az ötletet egy szakállas férfi, amire a társaság hangosan felnevetett.

És amint Janka visszatért az asztalhoz, a szakállas ― miközben a többiek szemében mosoly bujkált ― meglehetősen udvariasan fel is tette Jankának a kérdést. Janka nem jött zavarba, gyors pillantással végig nézett a férfin és a társaságon, aztán bájos mosollyal és csendes szolgálatkészséggel ennyit mondott:

― Elnézést kérek, de a vendéglátással kapcsolatos kérdésekre válaszolnék inkább.

― Én kérek elnézést kedves hölgyem a kollégám különösen intim kérdéséért… ― és illedelmesen felállva bemutatkozott és nyomban részletezni kezdte Jankának, hogy tulajdonképpen az ő kimondottan szenzációs termékei használata végett került sor épp erre a kissé magán jellegű kérdésre. Janka diplomatikusan elfogadta mindazt amit még mondott és aztán az igényeik felől kérdezett.

Még hozattak néhány üveg minőségi bort, aztán majd, amikor fizetésre került sor, a termékforgalmazó adott Jankának ajándékba egy kis doboz "csodaszert". Mondván, hogy használatával a szépségét majd még hosszabb időn keresztül megőrizheti. (Ha fogyasztja rendszeresen!) Janka megköszönte a kapott ajándékot és aztán mindenki ment a dolgára.

Janka otthon az arckrémet meg szagolgatta, enyhén fel kent magára egy keveset, aztán néhány nap múlva már bele is feledkezett, mivel nem nagyon szeretett használni semmi fajta "szépítőszert". Ám teljesen azonban nem tudott bele feledkezni, mert a vendéglőben újból feltűnt az úriember, aki a "csodaszerrel" megajándékozta. Illedelmesen puhatolózni kezdett, hogy mennyire tartja beváltnak a kapott terméket és kimondottan olcsón másokat is kezdett ajánlani hozzá. Aztán, amint Janka finoman elutasította az ajánlatot és a vendéglő területén tovább tevékenykedett. Aztán az est folyamán még a személyzet számára is kezdte ajánlani a termékeit és kimondottan gálánsan viselkedett. Hagyott másoknak is apró ajándékokat, Különféle termékéket próbahasználatra náluk hagyta, aztán olyan közmegegyezéssel is adott el terméket, hogy elégedetlenség esetén vissza cseréli, mást ad, vagy a pénzt adja vissza…

Többek között Jankát újból megkörnyékezte a termékhasználat céljából és aztán alig észrevehetően finoman udvarolni is kezdett neki. Mivel kimondottan jóvágású férfi volt és már kellőképpen közismerté is tette magát a személyzet között, főleg a lányok körében, egy idő után egész otthonosan járt, kelt a vendéglőnél és mindig nagyon gáláns volt. Jankánál egyre több és különféle szereket hagyott próbaképpen, aztán amikor a nő közölte, hogy kipróbálta és nem kér belőlük, hát vissza akarta adni azokat, de Áron nagyon gálánsan ajándékba adta neki. Egy idő után az effajta gesztusok nem kezdtek tetszeni neki. De a férfi viszont igen. És ezt a tetszést-nemtetszést finoman ki is fejezte.

― Te udvarolni akarsz, vagy a termékeiddel fel akarsz öltöztetni, mint egy karácsonyfát? ― kérdezte tegeződve a férfitől, mert időközben már tegező viszony alakult köztük.

Áron tetetett szégyenlősséggel összefogta a kezét.

― Jaj, Janka! Megmentettél egy vallomástól! ― suttogta halk romantikus színezettel.

― Miért mentettelek volna meg? ― kérdezte a nő kötekedő hangnemben.

― Hááát… tulajdonképpen nem… ― húzta be a nyakát a férfi viccesen, aztán gyorsan hozzátette ― Csak épp fején találtad a szeget.

― Milyen szempontból? ― kérdezte Janka színlelt kíváncsisággal.

― Egyelőre maradjunk csak annál, hogy meg szerettelek volna hívni egy vacsorára. ― mondta a férfi komolyan.

― De csaknem ide, ebbe a vendéglőbe ??? ― kérdezte hirtelen a nő viccesen nagy szemeket meresztve a férfira.

― Természetesen egy másik vendéglőben. ― nyugtatta meg a férfi és megfogta a Janka kezét. Kutatóan nézett a szemébe és enyhe mozdulattal tovább tolt egy hajtincset a nő arcából.

― És… Csak meg szerettél volna…? Hívni??? … Vagy …? ― kérdezte Janka humorosan és mindketten elnevették magukat. A következő estén aztán Janka számára az volt a legnagyobb újdonság és kimondottan jól eső érzés, hogy nem neki kellett felszolgálnia, hanem épp tőle kérdezősködtek és kedvébe járva forgolódtak körülötte. Már csak ez az érzés is egy fajta elégtételt nyújtott neki, hogy végre ő is kissé kikapcsolódhat a hétköznapi élethez szokott folyamatokból.

― Hát bizony nem könnyű ám neked udvarolni! ― jelentette ki a férfi a vacsora közben.

― Mindenért meg kell dolgozni az életben! ― mondta Janka kissé figyelmeztetően.

― Hát pedig én mindig a dolgok könnyebb felét szoktam nézni.

― Hát, ha valami nem éri meg, hogy harcolj is érte, akkor ne csináld! Te döntesz! ― mondta Janka kissé ironikus sértődöttséggel.

― Na! Hát viccelni azért szabad!! ― mosolyodott el a férfi. Aztán Janka is elmosolyogta magát és közben megállapította, hogy rég nem érezte ilyen jól magát.



◄--- Előző lap:    Ki vagyok én?             ---► Következő lap:Párkapcsolat