Az elvarázsolt hegygerinc/A veszély, ami varázslatosabbá teszi az életet
|
Az elvarázsolt hegygerincA veszély, ami varázslatosabbá teszi az életetA hosszújáratú meglehetősen rozoga autóbusz lassan kapaszkodott felfele a szerpentineken. Útközben már több alkalommal "megpihent" de a két sofőrnek mindig sikerült egy-egy keveset "hosszabbítani" a motor életén. Ugyanis, mivel már olyan régi volt, mint az országútja, hát az sem tehetett egyebet, mint időközökben "jelezze", hogy már nem neki valóak az ilyen hosszú megterhelő járatok. Az utasok közül nagyon sokan már türelmetlenkedni is kezdtek, mivel már jócskán késésben voltak és főképp az üzletemberek már elég gyakran használgatták mobil telefonjukat. Az ócska tákolmány hősiesen bírta egy szép kilátást nyújtó Motel parkírozójáig. Viszont az ottani kis pihenő után semmiképp nem akarta újból felvenni a harcot. Az utasok kimondhatatlan bosszúságára szabály szerűen felmondta a szolgálatot. Ezzel el is kezdődtek a végtelennek tűnő reklamációk, veszekedések, sőt, még káromkodások is, de ez mit sem segített az autóbusz kimustrált motorjának sorsán. Voltak, akik mobilon folyamodtak valamiképp megoldásért, voltak akik a feladva a reményt a Motelnél érdeklődtek szállás után, olyanok is voltak, akik még reménykedtek a sofőrök táltosságában és volt az utasok közül egy meglehetősen magányos furcsa külsejű alak, aki nem zúgolódott, nem reklamált, sőt: nem is beszélt senkihez, hanem vállára vette a nagy vászon zsákját és gyalog indult el a közeli város irányába az országút mentén. Az autóbusz utasai kissé pánik helyzetben érezhették magukat, mert közülük néhány környékről való, meglehetősen ijesztő módon ecsetelte, hogy épp "micsoda különlegesen veszélyes helyen" kapták a nem várt defektet. Ugyanis a Fekete Erdőben voltak, amely egy annyira kimondottan veszélyes helyé vált az utóbbi időkben, ahol még autóval is félős keresztül hajtani az országúton. Főképp éjnek idején. "Útonállókból" is volt bőven, de a jelentősebb veszély forrását egy kimondottan nagy létszámú "szervezett bűnözés - szakérőkből" álló "banda" jelentette. Akik "nem ismertek sem Istent, sem embert". A Fekete Erdő mellett elterülő Nagyváros egyik jól menő cégtulajdonosának fiatal, szép felesége épp ezen a kimondottan veszélyes útvonalon haladt egyedül autójával. Késő délután volt és szemerkélt az eső. Laura óvatosabban vezette autóját mint általában, mert a jobb első keréknél egy különleges kopogtatásra lett figyelmes, kivált a kanyaroknál. Nem sokat értett az autókhoz, de annyit következtetett, hogy valami nincs rendben. Az út egyik kanyarulatánál lelassított, azzal a szándékkal, hogy kiszáll és megnézi, hogy vajon mi lehet a baj. Már majdnem megállott volna, amint az út szélén egy különös, marcona-képű férfit pillantott meg egy nagy katonai vászonzsákkal a vállán. Nagyon közel volt hozzá és tisztán láthatta amint a férfi, aki különlegesen szúrós szemeit rávetítve ― meglehetősen mogorva ábrázattal ― ahogyan a stopposoknál szokás, szabadon lévő kezével a város felé mutat. Laurának hirtelen eszébe jutottak a Fekete Erdőről terjengő rémtörténetek és meglehetősen megijedve rálépett a gázpedálra, ott hagyván az út szélén a férfit. A hirtelen gyorsulástól a keréknél egyre idegesítőbben kezdett kopogtatni. Körülbelül egy kilométert haladhatott tovább, amikor egy kanyarnál éppen egyet nagyot roppant az autó jobb első fele és nagyon, de nagyon pici tartotta, hogy nem csúszott be a meredek oldalon. Természetesen nagyon megijedt és csak kis idő múlva szállott ki, hogy megnézze, mi is történt tulajdonképpen. Miután megállapította, hogy letört a kerék, nem volt más megoldás hátra, mint hogy férjének telefonálni és ismertetni vele a helyzetét. Azonban Laura figyelmét még menet közben nagyon leköthette a kerék kopogtatása, mert egyáltalán nem vette észre, hogy a háta mögött egy kis furgon vele egyforma sebességgel haladt utána. És még azt sem, amikor vele egyszerre a furgon is lefékezett a háta mögött. Épp, amikor megtalálta a telefonját és férjét akarta értesíteni , egy férfi lépett közel hozzá. ― Segíthetek? ― kérdezte és máris ki kapta a mobil telefonját a kezéből. ― Bocsánat! Erre most nem lesz szükség. Laura leírhatatlan ijedtséggel reagált, csaknem megállt a szívverése is. Aztán még más alakokat is észrevett a furgon körül. Amint sikerült szóhoz jutnia egyből könyörgéssel kezdte. Férjére hivatkozott, hogy inkább telefonál neki és "kifizeti" majd őket, de hagyják békén és ne ártsanak neki. Könyörgő szemeit sorjában jártatta végig mindhárom férfin. Egyik egy kopaszra nyírt, durva képű, másik is szintén, a harmadik pedig jóval magasabb és testesebb, de különösebb barátságosságot annak sem árult el az arca. A három férfi tanakodni kezdett, de egyáltalán nem a Laura ajánlatán. ― El kell intézni minél hamarabb! ― mondta az egyik kopasz. ― Előbb szórakozunk egyet ― mondta magas. Azzal durván megragadta és berántotta a legközelebbi bokros, félreeső részbe ahová az útról nem nagyon lehetett belátni. Laura kiabálni akart, de keményen arcul ütötték és úgy ráijesztettek, hogy benne ragadt a szó. Lefogták és durván levetkeztették. Anyaszült meztelenre és két kezénél fogva még ki is kötözték… Közben amint sírt, kiabált, ismét megütötték és a szájába ruha darabokat tömtek be. Egyszer csak az országút széle felől könnyű léptek nesze ütötte meg a fülét. A "fiúk" elcsendesedtek és az egyik egy fenyegetően kést tartott a nő torkához. Így ― kissé mind lemerevedve ― próbálták "áthidalni" a váratlan eseményt. Azok hárman óvatosságból, Laura pedig a torkának szegezett késtől való félelméből. Egyszer aztán a lépések nesze egyből megszűnt. Sehol semmi. A három fickó tanácstalanul nézett össze, de már a bokrok közül elő is lépett könnyedén egy másik férfi. Laura bár mennyire meg is volt ijedve, mégis egyből felismerte. A "stoppos" volt, akit nem vett fel. Harminc körüli szikár férfi, kopott katonaruhában semmiféle érzelmet ki nem fejező arccal bámult rájuk. Laura támadói ugyan hárman voltak, de ennek az egy férfinak a megjelenése mégis valami különös dolog folytán megzavarta őket. Hirtelen nem tudták eldönteni, hogy mi lehet az, de kis idő múlva már nagyon is be villant: A férfi kimondottan átható tekintete és a végtelen nyugalma. Ott állt tőlük pár méterre, egyszerűen csak rájuk bámult és még mintha a Laura pompás idomain is elcsodálkozott volna. Azok mindhárman meglepődtek, a másik, csak állott egykedvűen, mint akinek bőven van ideje és egyáltalán nem siet sehova. Laurának kóválygott a feje, a teljes kiszolgáltatottság érzet is fokozta benne a feszültséget, de mindez mellett nagyon meg is volt ijedve. Amint hirtelen megvillant benne a szabadulás lehetősége, izgatottan mérte fel a három az egy elleni arányt… ― Húzz már el!!! ― tért magához az egyik kopasz és lendületes elsöprő mozdulattal feléje intett. Az mintha nem is vett volna tudomást egyikükről sem. Nagyon is tisztában volt azzal, hogy nemsokára valaminek történnie kell és ezt végtelen türelemmel várta. És a három gazfickó türelmetlensége ezt igazolta is. A két kopasz csaknem egyszerre lépetek feléje. A katonaruhás egy energikus mozdulattal szembe dobta a zsákját az egyikkel és ezzel a mozdulattal el is távolította magától. A másikat pedig egy hihetetlenül gyors ütéssel "távolította el" de úgy, hogy az előbb híd-ba hátrahajlott és csak azután vágódott valamiképp hanyatt a földön. És ott is maradt. Erre a magas férfi is feléje indult, de még nem ért közel egészen, amikor a zsák súlyától megtántorodott kopasz egy lendületes támadást indított. Azonban meglehetősen sikertelenül, mert a katonaruhás elvezette a feléje irányuló ütést és ezzel egyben a támadási lendületet jól kihasználva egy forgó mozdulatot téve neki csapta egy közeli fának és amint egy kicsavart mozdulatban földet ért, az sem mozdult. Minden nagyon gyorsan zajlott, a magas férfinak nem volt ideje közbe lépni, mert időközben bizonyos "helyváltoztatások" is történtek, amely folytán már a magányos harcos néhány lépésre eltávolodott tőle. Ezt a lépéstávolságot a magas arra használta, hogy egy láncot kapott elő a derekáról. Óvatosan közeledett ellenfeléhez és közben idegesen a földön fekvőket szólongatta. Amelyikük a fához csapódott meglehetősen nehézkesen felült és mobil telefont kotorászott elő valahonnan. Amikor beszélni kezdett, a magas épp akkor támadott. A katonaruhás oldalt lépve tért ki az előrecsapó lánc elől, közben egyik kezével megragadta a másik láncos kezét, a másikkal meg nyitott tenyerével olyan keményen szembe taszított a támadójával, hogy az le esett a földre. Viszont eközben a lánc már az ő kezébe került. Aztán ismét egy "helyzetlépést" hajtva végre, semmi gondolkozás nélkül a kezébe került lánccal úgy lesújtott a földön lévőre, hogy abban egy szikra kegyelem sem volt. Aztán egy különös lépéssel a földön ülő mobiltelefonos mellé lépett és minden lovagiasságot kizárva azt is szintén egy olyan "stílusban" intézte el mint az előbbit. Laura mindezt a nagyon gyorsan zajló jelenetet, megmentőjének drukkolva nézte végig, de a végső és egyben a befejező két mozdulat láttán valósággal megborzongott. Hirtelen nagyon jó volt érezni, hogy támadói immár ártalmatlanul a földön hevernek, de egyáltalán nem volt meggyőződve arról, hogy az elkövetkezendőkben vajon mit fog tenni vele ez a különös alak, aki ugyanolyan "fapofával", teljesen érzéktelenül nézett maga körül. Aztán rá. És meglehetősen zavarni kezdte, amint tudatosult benne, hogy anyaszült meztelenül, kikötözve áll egy ilyen alak előtt. Aztán amint a férfi egy késsel elvagdalta kötelékeit, amilyen gyorsan csak tudta, magára kapkodta a meglehetősen szakadozott ruháit. Idő nem volt különösebb csevegésre ismerkedésre, mert a férfi a hálálkodására rá sem hederítve immár egy másabb arckifejezéssel különösen nézelődni kezdett, mintha azon hallgatózna, hogy nem-e még jönnek valakik. És amint ezt észrevette, ő is rögtön a menekülésre gondolt. Kiléptek az út mellé, a férfi rávetítette különös tekintetét. ― Van telefonod? ― kérdezte hirtelen a férfi. ― Elvették ― felelte siránkozóan Laura. A férfi nem szólt, nem keresgélt a furgonhoz lépett. Slusszkulcsot keresett, de nem volt. Nem maradt más megoldás, megindultak a város felé az út mentén és közben stoppolni próbáltak. "Istenem!" ― Jutott az eszébe Laurának ― "Milyen fontos is lenne most… És a kocsiban ülve nagy kényelmesen ezt fel sem tudják mérni…!" Aztán: "Fel sem tudjuk mérni, hogy kinek miért fontos stoppolni…!" Vajon most mit gondol róla ez a furcsa ember, akit az előbb nem vett fel… Vajon mindez, hogyan zajlott volna le…? Mit csinált volna a férfi, ha vele lett volna…? Pár perc próbálkozás után egy terepjáró lefékezett. Amint közel értek, Laura már akart is beszállni, de a férfi váratlanul hátrarántotta. Egy kemény ütést mért az egyik benne ülő arcába és a nő kezét elkapva berántotta a bozótba. Egyik kézzel a zsákját, a másikkal a nőt a kezénél húzva megindult, de amint az utánuk csörtető terepjáró hangját meghallották, a férfi szabályszerűen lelökte a földre a nőt és ő maga is mellé hasalt. Lélegzetüket visszafojtva ― már amennyire tudták ― vártak. A terepjáró elhajtott mellettük de a kocsiból hárman kiszálltak és immár "felfegyverkezve" szigorúan fésülték a terepet. Azzal volt szerencséjük, hogy a menekülésükkor inkább kifelé, az út felé vissza kanyarodtak és így annyira közel kerültek az országúthoz, hogy a keresők ösztönszerűen mind a távolabbi rejtekhelyeket kutatták. Amint ezek kissé eltávolodtak, rögtön felszedelőzködtek a földről és minél távolabb próbáltak kerülni az üldözőiktől. Közben az útra ismét kiértek. Egy darabig sietősen lépkedtek a város irányába és egyszer a terepjáró hangját hallották a fák között, majd amikor sikerült újból elrejtőzniük, látták is, amint ki tér az útra. Lassan elvonult előttük, de csak ketten ültek benne. ― Az út mentén nem haladhatunk! ― mondta a férfi. ― Van-e rövidítő a város felé ? ― Biztosan van, de nem ismerem az erdőt. ― mondta a nő sajnálkozva. A férfi egy röpke pillanatig összpontosított, majd határozottan a nő felé fordult. ― Akkor majd meg fogjuk ismerni! ― mondta és választ nem várva fogta a nő kezét és vitte maga után. Laura szegény engedelmesen követte. Nem volt más választása. Felmérte ő is, hogy az út mellett meglehetősen veszélyes mutatkozniuk. Viszont stoppolással nincs is amit próbálkozniuk, hisz' ő sem szokott soha ismeretleneket felvenni. Egy darabig óvatosan bóklásztak és nagyon ügyeltek arra, hogy zaj nélkül haladjanak. Egyre beljebb kerültek az erdőbe, aztán egy ösvény formára találtak és azt próbálták követni de közben besötétedett és már egyre nehezebb volt haladni. ― Sötétben idegen terepen semmi értelme menetelni! ― jelentette ki a férfi. ― De hát mit akarsz csinálni!! ― kérdezte meglepődve a nő. ― Éjszakázni. ― Itt az erdőben?? ― kérdezte ijedten. ― Ne félj! Minden rendben lesz. Itt már nem találnak ránk. ― Nem kellett volna így bevergődünk az erdőbe!!! ― kezdett zsörtölődni a nő, de a férfi rá sem hederített. Ledobta zsákját és elindult száraz ágakat gyűjteni. Laura ott maradt egyedül a zsák mellett a sötétben. Utána akart szólni, de valahogy mégsem szólt, hanem lerogyott a zsák mellé és elkezdett sírdogálni. Amióta megmentették először. Eddig olyan felpörgetett volt minden, hogy fel sem tudta mérni, hogy tulajdonképpen mi is történt vele. Hogy ő is áldozatul esett azoknak a már régóta híresztelt félelmet keltő eseményeknek… Egyedül van az erdőben egy vadidegen férfival és a férjének erről még csak fogalma sincs… Ha volna…Istenem, de jó volna, ha valamiképp segítségére tudna sietni. Viszont "ennyire" lehet, hogy momentán épp nem lett volna képes segíteni, de neki "másképpen" van hatalma. Ő egy kimondottan olyan típus, aki mindig képes mások fölött uralkodni. Nem áll le verekedni, az némiképp "rangon alulinak" minősülne az ő szemszögéből, de amint tudomást szerez, hogy mi történt vele, a feleségével, bizony majd kellőképpen ki fogja terjeszteni hatalmát ezekre a hitvány senkiháziakra! Csak valamiképp haza kerülne!! De hogyan? Hisz' ez a fura alak sem ismeri ki magát itt a környéken. Lehet, hogy nem is idevalósi…! Közben már égett a tűz és Laura jólesően húzódott a közelébe. Aztán megnyílott a nagy vászonzsák szája is és valamilyen keserű "pogácsával" kínálta meg a férfi. Megállapítása szerint összepréselt búza lehetett, amely egyáltalán nem ízlett. ― Mi a neved? ― kérdezte férfitől a tűz mellett kuporogva. ― Nem mindegy az? ― kérdezett vissza felelet helyett és egykedvűen bámult bele a tűzbe. Laura kissé bosszús lett erre az arcátlan "válaszra". Nő létére ― hiába, hogy lovagias módon megmentette, de mégis ― ő érdeklődik a neve felől, holott "a lovagnak illene ilyet tenni"…?!! ― Nézd, én nagyon is érzem, hogy milyen hálával tartozok neked, hisz' az életedet kockáztatod miattam… És azt is megértem, hogy meglehetősen különös ember vagy, de én egy olyan kimondottan bizonytalan helyzetben vagyok és valamiképp vigaszt nyújtana, ha legalább egy keveset megismerkednénk. Mindezt elég komoly és szánalmat keltő hangnemben mondta el, és néhány önmagáról való általános adat ismertetése után, amikor kérdőleg a férfire nézett, úgy tűnt mintha újból csak az előbbi válaszhoz hasonlót kapna. De amint egy rövid furcsa szemlélődés után a férfi elmosolyogta magát, akkor nyomban reménykedni kezdett, hisz' így mosolyogva nem is volt egyáltalán rossz képű… ― Különös ember lettem az igaz, mert hat kerek évet töltöttem az Idegen Légióban az Araboknál, ahol még mindig háború van. És gondolom ettől vagyok ilyen furcsa. Röviden Dragónak hívnak és nem idevalósi vagyok. És ne haragudj, hogy ilyen a viselkedésem. Még aztán váltottak néhány szót, de valamiképp Dragónak nehezére esett a beszélgetés, kihúzott egy sátorlapot és fekhelyet készített a nőnek. Közölte vele, hogy ott alhat, aztán ő úgy, ahogy volt leheveredett a tűz mellé és nem szólt többet. Laura összekucorodva feküdt le a számára elkészített ― elég tűrhető ― fekhelyre, amely védve volt a széltől és a tűz melegét is felfogta a háttérben kifeszített vászonlap. Fázni, nem fázott, a "sebesülése" sem volt túl veszélyes, inkább az aggasztotta, hogy a kapott durva ütésektől bizonyára elég csúnyán nézhet ki az arca. Visszapörgetve a történteket, utólag jajdult fel attól a mérhetetlen megaláztatástól, amit azok a mocskok tettek vele. Valahogy már elégtételt is érzett, amint az a kegyetlen pillanatkép pörgetődött vissza előtte, amikor ez a Dragó azzal a kimondhatatlan könyörtelenséggel sújtott le a támadóira. De a férje százszázalékosan el fogja intézni őket egytől egyig. Ebben biztos volt. És ezt a Dragót pedig kimondottan meg fogja majd jutalmazni, hisz' a legdrágább kincsének megmentésében vett részt. Kimondottan intenzív gondolat áramlások közt néha el-el szenderedett, de a pihenés kizárt volt, mert időnként nagyon sokszor felijedt. Viszont, amint tudatosult valós helyzetéről és maga körül nézett, megnyugtatólag hatott, amint a légiós mindig nyugtatólag pillantott rá a tűz mellől. Ez amint tudatosult benne, reggel már nem is látta olyan különösen ijesztőknek azokat a furcsa szemeket. És mindezt annak tulajdonította, hogy némiképp sikerült "beszélgetésre provokálnia" ezt az idegent. Mivel sorstársakká váltak, valamiképp szeretett volna többet megtudni felőle. Lakhelyéről, családjáról, akikkel már nagyon rég nem találkozhatott. Valamiképp benne is létezhet valamilyen fajta szeretet érzés …(?) Hiába, hogy az embert a kegyetlen környezet meglehetősen átformálja. Mindezeken már nyugodt kíváncsisággal elgondolkozhatott, amint útközben egy-egy kisebb hegytetőről szét nézhettek és az útvonal tisztán látható volt. Hisz' nem a dzsungelben voltak. Laura másképp nem az a olyan kimondottan mindig másokra váró, félénk folyton védelemre szoruló nő. Utólag a történtekre visszagondolva valahogy már nem is látta tűnt annyira sokkosnak a helyzete, pedig nagyon is tisztában volt azzal, hogy az élete forgott kockán. De fogalma sem volt, hogy miért (?). Bármennyire elszaporodtak a garázdálkodók a Fekete erdő környékén, azért gyilkosságokról azért soha nem hallottak. És őt meg akarták ölni. Ez biztos! Szerencséje volt, hogy előbb még "szórakozni akartak". De hál' istennek "őket szórakoztatta el" ez a légiós katona. Aki vajon öt éven keresztül sokszor vett volna részt az effajta "szórakozásokban"?… Mintha élvezte volna is az egész kalandot … (?)… Azért volt olyan higgadt. ― Mondd, te nem féltél egyáltalán?… Amikor például a botokkal vadásztak ott ránk? ― kérdezte kíváncsian menet közben a férfitől. ― De igen. ― felelte Dragó félig mámorosan mosolygott rá a nőre, majd az ég kékje felé nézve megtoldotta: ― Csak… ― aztán, mintha már nem is tartaná érdemesnek, hogy tovább folytassa, elhallgatott. ― Csak!?? ― fojtogatta tovább Laurát a kíváncsiság ― Csak kifejezetten élvezem a "szorult" helyzeteket! ― kacagta el magát Dragó, mert tisztában volt, hogy meglehetősen "furcsa" szokása van. Laura elrettentő mosollyal fordult félre és megcsóválta a fejét. ― És ezért álltál be a légóba? ― Természetesen. ― vágta rá Dragó és kissé meglepődött, hogy a nőnek csakúgy sikerült beléje látnia.
― Ki határozza azt meg, hogy utazhatunk- vagy sem? ― tette fel a kérdést Dragó fölényesen. ― De hisz' ellenőrök is vannak!! ― hívta fel a figyelmét a nő óvatosan ― És akkor …? ― vonta meg a vállát Dragó ― Talán annyira veszélyesnek találod??? … ― mosolyodott el a nőre nézve. Aztán Laura is felmérte, hogy bizony a jegy nélküli utazással járó kockázat meglehetősen kevesebb, ahhoz képest, amit a tegnap kellett átélnie. Lauráék házuk környéke meglehetősen feldúlt volt, amikor megérkeztek. A kapu előtt szanaszét kocsik parkíroztak és a kapu is nyitva volt. Dragó felmérései szerint egy kimondottan jól szituált családról volt szó, ahol a rohanó, "fejlődésben lévő" világ szabályai diktálták az élet ritmusát. El képzelte, hogy milyen hülyén is nézne ki ő egy ilyen vagy ehhez hasonló környezetben amint a napi terhekben rohangálva fáradtan térne haza, néhányszor átúszná az úszómedencét, majd lazítana egyet, aztán be lépne a "kondi terembe", ahol komoly előírások szerint le csavarná azt a "stresszoldó" rutinedzését, amelytől viszonylag jól érezhetné magát. Aztán jöhetnének azok a kimondottan érdekes "partik", ahol annyi féle építőjellegű dolgokkal bővülhet az ember… Ahol aztán maga a "jólét" tenné tönkre végképp az embert. Mint amennyire már tönkre tette például a Laura férjét is. Leszámítva a nem várt eseményekből adódott stressz állapotát, Dragó jól látta, hogy az az ember mindannak ellenére, hogy "mindene meg van", mégsem elégedett, mégsem boldog. Hiába van meg mindene: Pazar ház, autók, bankszámlák, szép feleség…esetleg még szerető is (?)… Ezeket egyszerűen nem képes értékelni. Hiába, hogy egy nem épp egy közönséges hétköznapi állapotában ismerkedett meg vele, de mindezeket valahogyan látta rajta. A mozdulatain, hanghordozásán, egész lényének megnyilvánulásán. Hans Boda egy nagy-sikerű üzletember volt, akinek talán még a minisztériumban is összeköttetései voltak. Óriási hatalmat érezve maga körül, az öklét rázva a feleségével elkövetett bántalmak megtorlásán fenyegetőzött. De mindamellett kimondottan ideges volt, ami más esetekben egyáltalán nem vallott rá, de hát ez esetben úgy-e a feleségéről volt szó. Izgatottsága még akkor sem hagyott alább, amikor épen egészben tudhatta maga mellett az asszonyát. Annyira zavart volt, hogy barátai ismerősei nem emlékeztek, hogy valaha látták volna hasonló állapotban. Dragó egyáltalán nem ismerte Bodát, de megállapított annyit, hogy zaklatottsága nem kimondottan a felesége állapota végett van. Mert ugyanis amint melegen őt is be invitálták pazar környezetükbe, egy-egy olyan apróságnak volt tanúja, amely ― már csak az érdekesség kedvéért is ― kissé elgondolkoztatta. Mindamellett, hogy már minden rendben volt. Laura épen, egészségesen haza került, Boda mégsem tudta átadni magát az örömnek, hanem időnként idegesen telefonálgatott, még pediglen eléggé rejtegetőzve. De mindezt olyan fondorlatosságokkal, hogy akik csak kimondottan a helyzet kimondott csúcspontjával voltak elfoglalva ― hogy Laurával nem esett baj ― azok ezt észre sem vették. És ez nem is volt csoda, mert egyedül Dragó volt annyi ember közül a kívülálló, aki még más egyéb érdekességekre is fel tudott figyelni. És ezen kívül, még volt egy olyan benyomása is Boda urat illetően, amely nem egy hétköznapi "taszító erőt" hordozott magában. De mivel Dragó nem volt sem nyomozó, sem detektív, az észrevételeit megtartotta magának és egy napi vendégesdés után búcsúzott a családtól. Boda utólag is köszönetét fejezte ki a felesége érdekében tett szolgálatáért és nagyon sajnálta a Dragó nyakasságát, mert ugyanis nem fogadott el semmiféle jutalmat. Még álláslehetőséget is felajánlott neki, de Dragó ezt egyszerűen nevetségesnek találta. Laura a tőlük nem messze lévő állomásig kivitte az autóval és Dragó ellenkezése ellenére még az autóbusz jegyet is megette. ― Mondanám, hogy maradj itt és munkahelyet biztosítanánk neked, de bizonyára várod, hogy viszontlásd szeretteidet ― mondta Laura kedvesen és együtt érzően ― Aki igazából a szeretteimhez tartozik, az már nem él. ― jelentette ki Dragó félig lehunyt szemekkel a távolba nézve. ― Nem tudhattam. Ne haragudj! ― mondta részvétteljesen Laura és arra gondolt, hogy bizony-bizony senki sem lehet annyira kemény fiú, hogy az érzelmek valamiképpen ne puhítanák meg. ― Nő? ― kérdezte kis idő múltán. Dragó lehunyt szemekkel bólogatott. ― Igen. ― mondta nagyon csendesen ― Egy nő. Egy kimondottan csodálatos nő volt. ― És aközben halt meg, amíg te odavoltál? ― kérdezte Laura teljes átérzően. Dragó rá nézett, de tekintete egész más volt. Laura még nem látta ilyen szelídnek és bánatosnak azt a meglehetősen érzelmeket ki nem nyilvánító típusú arcot. ― Nyolc éves voltam akkor. ― mondta Dragó és merengően valahová a távolba nézett. Laura rögtön következtetett, ő is nagyon jól tudta, hogy mit jelent elveszíteni egy édesanyát, de azért csendesen rákérdezett. ― Az édesanyád? Dragó lassan bólintott egyet, majd kimondottan szomorú szemekkel szembenézett a nővel. Aztán kis idő múlva csakúgy kérdezetlenül tragikus kihangsúlyozottsággal hozzá tette. ― Megölték! ― halkan, csendesen semmiféle bosszúvágy nélkül ejtette ki a szavakat. ― Istenem!!! ― szörnyülködött el Laura és mintegy reflex szerűen már kérdezett is ― Ki tette ezt? Dragó nem szólt, csak sóhajtott egyet, aztán kis idő múlva látszott, amint lehunyt szeme sarkából könnycseppek szivárogtak. Laura valamiképp kiérezte, hogy bizonyára valamilyen családi tragédiáról lehet szó és nagyon restellette, hogy ennyire tolakodóan feltette ezt a meglehetősen kényes kérdést. Időközben bejelentették, hogy az autóbusz késésben van, és közmegegyezéssel aztán úgy döntöttek, hogy Dragó a továbbiakban bizonyára el fog boldogulni egymaga is és Laura még egy végső búcsúzkodással nagyon, de nagyon megköszönte amit érte tett és elváltak egymástól. Mivel nem szeretett a sürgő-forgó emberek sokaságát, az állomás háta mögötti kis zöldövezetet választotta várakozási helyül. Aránylag félreeső hely volt és nem sokan jártak arra. Egy kis bokrocska tövébe letette csomagját és le heveredett melléje. A nap már lement, de még aránylag világosság volt, az autóknak még nem kellett lámpát gyújtaniuk. Időnként el-el húzott egy-egy kocsi, de a helyiség kis bejáratába nem voltértelme senkinek bejönni, mivel az egész hely egy kis zsákutca volt. Dragó a nap fáradalmait pihenve várakozott, hisz' egyéb dolga amúgy sem volt. Egyszer arra lett figyelmes, hogy a kis térség bejáratánál épp egy ugyanolyan típusú terepjáró állott meg, amilyennel az előző napon "üldözték" őket. Már csak óvatosságból is kissé hátrább gurult, hogy ne legyen épp annyira szem előtt és kíváncsian kezdte figyelni az autót. Az csak állott és úgy tűnt, mintha várakozott volna. Aztán egy kis idő elteltével teljesen be is húzott és egy férfi szállott ki belőle. Mégpedig Dragó azt a férfit ismerte meg, amelyiknek a tegnap úgy futtából egy hatalmasat zavart le amikor a épp ki akart szállni az autóból. Kimondott elégtétellel ismerte fel "keze munkáját" a mogorva arcon. Amint a férfi kiszállt a dzsipből, már egy másik kocsi gördült is be melléje. Dragó rögtön felmérte a helyzetet. Megítélése szerint egy-egy ember, csak a vezetők voltak akik kis idő múlva heves szóváltásba kezdtek. Annyira, hogy az újonnan jött autó vezetője is kiszállott és hadonászni kezdett a másiknak. Viszont Dragó számára nem ez volt az újdonság! És csak akkor képedt meg igazán, amikor a nagymértékben hadonászó férfiben éppen Hans Bodát ismerte fel. Hallani nem hallhatta, hogy miről beszélhetnek, így nem volt érdemes jobban megközelítenie őket, de a gesztikulálásokból egyértelműen arra következtetett, hogy nagyon is összedolgoznak. Még vagy tíz percig vesződtek egymással, aztán a végén csaknem "kibékülve" mindketten kocsiba ülve kihajtottak a térségből. Ez az újabb tapasztalat Dragót meglehetősen nagy gondba ejtette. Hisz' összejátszik a "gengszterekkel" az a szarházi! És vajon miért haragudott annyira a "haramiafőnökre"??? Hisz' ezt egyáltalán nem nehéz kitalálni. … De mi lesz Laurával??? … Hát ezt nem lehet! Egy ilyen nőt! Hagyni, hogy csakúgy… Ha már megkezdte, akkor vigye is véghez, amit kell! Bárhová is alakulnak a dolgok. Hisz' az események épp az ő szakterületén zajlanak!!! Mindezt hirtelen elgondolva, azért megfelelő óvatosságra intette magát. Mert bizonyos fejetlenségekkel nem csak magának árthat!! A legfontosabb : Beszélni Laurával! Valamiképp meggyőzni az igazságról! És ez bizony nem lesz könnyű. Ezt érezte. Gyorsan kapta magát és szedte a lábát vissza a Lauráék lakásának bejáratához. Miután a kellő ellenőrzéseket végrehajtotta, örömmel tapasztalta, hogy az autó, amellyel Laura az állomásra vitte, még nem ért haza. Tehát lesz alkalma a kapu előtt találkozni vele. Amíg várt addig feltérképezett mindent a ház körül és különböző variációkban meg is tervezte magában a vészhelyzetben való behatolást. mert egyáltalán nem szeretett volna fejjel menni a falnak. Szabályhoz kötötte, hogy csak kimondottan ház környékén szabad tartózkodnia. Szerencsének számította, hogy időközben besötétedett. Egyik sétányból egy kis padot le rúgódott a talpazatáról és meglehetősen finoman, a kapu közelébe vonszolta. Nem zárt el vele semmiféle járatot, csak készenlétbe helyezte, hogy ha a szükség úgy követeli, hát Laurának az autóját épp ezzel fogja megállítani. A sötétbe húzódott és várt. Nála a türelem ugyanis egy kifejezetten megszokott dolog volt. Hozzátartozott az életstílusához. Közben az agya működött, lehetőségeket boncolgatott, hogy feltűnőség keltése nélkül miként győzheti meg Laurát, hogy a szeretett férje egy szarházi, aki titokban az életére tört (?) . Azonban egy idő után, amikor már jó néhány órát már várakozott, az is megtért az eszében, hogy "utólagosan" mát semmi értelme, hogy részt vegyen ebben a "buliban"… Hátha már valami terv végrehajtása már folyamatban is van és ő csak itt üldögél, mint valami őrszem.(?) De azt is elgondolta, hogy ennél másabbat nem tehet. Nincs más választása. Olyan állapotban volt, hogy nem volt képes "elkapni" semmiféle olyan érzést, vagy megérzést, ráérzést amiből kiindulhatna… Aztán kissé megkönnyebbülten érezte magát, amikor Laura autóját pillantotta meg a kis útra befordulni. A padra nem volt szükség. A kocsi lassan haladt és amint elő lépett, Laura nagyot csodálkozva egyből megállott. ― Meg szeretnélek kérni, hogy most sürgősen vigyél el egy nagyon fontos helyre! ― szolt be az ablakon és már lépett is a kocsi túloldalára. Felkapta a csomagját és maga után berántotta az autóba. ― Megkérnélek, hogy siessél! Nagyon fontos! Laura kérdezni akart, de Dragó a tekintetével cselekvésre ösztönözte és lassan hátra tolatott a kis úton, majd egy alkalmas helyen megtért, aztán kérdőleg Dragóra nézett. ― Kitérünk jobbra! ― utasította Dragó határozottan egy minél egyszerűbben járható útszakasz felé, aztán egy mellékutcához közeledve ismét irányított ― Itt jobbra betérünk és megállunk! ― Laura teljesen oda volt a csodálkozástól, hisz' alig haladtak össze-vissza fél percet. Szétnézett, aztán megállította a motort és Dragóhoz fordult. ― Gondolom, megmagyarázod, hogy miről van szó! És Dragó ott az autóban ülve megkérte a nőt, hogy ne próbálja félbe szakítani, hanem előre hallgassa végig. Aztán finom bevezetővel neki is fogott és elmagyarázott mindent. Laura teljesen tanácstalanul hallgatott egy darabig. Egyszerűen nem jutott szóhoz. Aztán kis idő után kitört. ― Én nem vagyok köteles, hogy mindezt el is higgyem neked! Jó, hogy nagyot tettél értem a tegnap, de tulajdonképpen nem is ismerlek! És Hansot már több mint tíz éve ismerem! Mit szólsz kinek hiszek?? ― hadarta felháborodottan. Dragó hallgatott, jól tudta, hogy nem lesz egyáltalán könnyű meggyőzze az igazságról a nőt. ― Javasolnám, hogy ellenőrizz le különböző bankszámlákat, örökségi hagyatékokat, biztosításokat, előnyöket-hátrányokat az életetekkel, mindennel kapcsolatosan… De nehogy túl késő legyen! Laura, lelkiállapotok hullámai közt vergődött. Előre nagyon felháborodott, és le is szidta Dragót megkérdőjelezvén, hogy miként enged olyant meg magának, hogy beleszól az ők családi életükbe. Aztán Dragó újabb érvelései hatására kimondhatatlan megbántottság és csalódottság lett úrrá rajta és egész családi életének története leperegvén előtte, elsírta magát. Aztán újból kitört és ismét kételkedni kezdett, viszont egyes érvek végett a férjére is haragudott. Aztán a végén bizonytalanságba esett nagyon bepánikolt. ― Most mondd meg mit csináljak? Mivel, mit tudok bizonyítani? Hogyan jelentsem fel? Mi? Mit mondjak? Te vagy a "koronatanú" az egészben? És azt hiszed, hogy hinnének "neked"? Hisz' úgy nézel ki, mint egy csavargó! És kitudja, hogy nem-e épp az is vagy! Csak megjátszottad a nagy hőst és közben te is velük … Jaj Istenem! Azt sem tudom mit beszélek… Ne haragudj Dragó!!! ― borult oda sírva a férfihez. Dragó viszont mélységesen igazat adott a nőnek. Bizony mivel lehet megindokolni, hogy Hans tényleg meg akarta öletni a feleségét. Őt, mint tanút, egyszerűen kiröhögnék… És Laurát valamiképp úgy is elintéznék! Megborzongott. Nem! Ennek a nőnek nem szabad meghalnia! Még, ha az ő életébe kerülne, még akkor sem! ― Létezik egy utolsó lehetőség! ― mondta Dragó. ― Mi lenne az? ― kérdezte a kifakadásoktól fáradtan Laura. Dragó sóhajtott. Egyáltalán nem volt biztos, hogy miként fog reagálni a nő a javaslatára. ― Elismerem, hogy számodra egy kimondottan nehéz megvalósítás. De viszont ez lenne a legbiztonságosabb! ― Mondjad! ― Itt hagynál mindent és velem jönnél! Megélnénk valahogy… Laura annyira meglepődött, hogy csak nagyon későre tudott megszólalni. ― Te észnél vagy? ― nézett szembe óvatosan a férfival. És hirtelen olyan dolgok villantak be, amelyek során egészen másképp kezdett gondolkozni a hallottak felől. Dragó őszintén beszélt, de azért ő is rájött, hogy bizony épp az őszinteségével követett el egy kis hibát. Épp ezzel az ajánlatával veszítette el a nő előtt a bizalmát. De már nem volt mit tenni. Már kimondta. Mégpedig szíve szerint beszélt és bizony ez lett volna csakugyan a legbiztonságosabb lehetőség. Viszont az is megfordult az agyában, hogy Jézus is egy hihetetlenül könnyű ajánlatot tesz mindenki számára. A Mennyek Országába való bejutás legbiztonságosabb módszere: "Oszd szét mindenedet…" Hagyni minden anyagit és irány a boldogság! De hisz' az ember még a Mennyek Országáért sem képes hagyni amije van! Nemhogy egy ilyen helyzetben: "Megélnénk valahogy!" Érezte, hogy mindent elrontott. Búcsúzáskor még egy utolsó lehetőséget ajánlott fel a nőnek. ― Laura, ha úgy akarod, eltűnök az életedből, de megkérlek, hogy adj nekem ajándékba egy mobiltelefont. Amely mindig nálam lesz. Gondolom nálad ez nem jelent problémát. ― És miképpen sietnél a segítségemre, ha netalán hívnálak??? ― kérdezte kissé gúnyosan a nő. ― Ez már az én dolgom lenne. ― mondta Dragó csendesen. Laura gondolkozott egy darabig, majd a táskájába nyúlt és kivette a telefonját. ― Tessék. ― nyújtotta oda Dragónak ― Tiszta új, máma vettem a másik helyett… de majd veszek mást. Dragó megköszönte és kiszállt a kocsiból. ― Ha megbizonyosodsz valamiről, akkor aztán idejében szólj! ― adott egy utolsó figyelmeztetést és eltűnt az éjszakában. … Laura amire hazaért teljesen kitisztultnak érezte magát. Hans viselkedésén nem vett észre semmi rendelleneset, igaz, hogy kissé mentegetőzve hamarabb nyugovóra tért mint általában, de ezt még nem látta elég indoknak, hogy valamiképp meg akarná őt ölni. A Dragó által összehordottakat újra elemezte és mindent annak tulajdonított, hogy a férfi valószínűleg szerelmes lett belé. Hat év Idegenlégió, az nem semmi! Mégpedig olyan helyen, ahol háború van. És az ilyesmi bizonyára pszichésen teljesen tönkre teszi az embert. És még egy nagyon lényeges dolog! Ugyanis egészséges férfiember lévén, bizonyára még nőt sem nagyon láthatott az öt év alatt… Aztán amint volt szerencséje őt épp anyaszült meztelenül meglátnia, hát nem is csoda, hogy elveszítette a fejét. Segített, mert segített ― hála és köszönet érte mindörökké … ― de bizonyára az is számításában lehetett, hogy hős lovagként aztán majd elnyerheti a megmentett hölgy szerelmét is. Jó fiúnak látszik és biztosan az is ― és méghozzá elég jóképű is ― de elég gyermekiesen gondolkozik. " Itt hagynál mindent és velem jönnél. Megélnénk valahogy " Hát nem nevetséges? Szegény Dragó! Azonban, amikor lefeküdt, a Hans szuszogását hallgatva mégiscsak feltevődött a kérdés: De mi van, ha mégiscsak igaz? Egy ágyban feküdne azzal, aki őt meg akarta öletni? Istenem! Ez is valószínűleg káromkodásnak minősül …!? Csendesen férje hátába bújva átölelte és úgy aludt el. Másnap nekilátott a napi feladata végzéséhez és volt is belőlük bőven, mert a tegnap kissé "lazított". Jött-ment, járkált, intézkedett, többek közt amikor a bankban járt le ellenőriztette a bank kártyákat. Minden rendben volt. Kissé vigasztalta magát, hogy ezt néha amúgy is meg szokta csinálni. Aztán a nap folyamán akarata ellenére bizonyos hagyatékkal kapcsolatos dolgok is jutottak az eszébe. Ezeket viszont nem ellenőrizte le. Jól nézne ki, ha az egész napot a különböző dolgok ellenőrizgetéseivel töltené el …! Aztán estére jutva az is eszébe jutott, amikor már régebb a Hans számítógépjén egy kódnyitású mappát talált. Nem szólt neki, mert jelentéktelenségnek találta és amúgy belefeledkezett. Vajon mit tartalmazhat az a mappa. Miért van elzárva? Előle is? Azzal egyetért, hogy féltve őrzött valami, de neki miért nem szabad tudni róla? Döntenie kellett. Vagy megkérdi Hanst, hogy tulajdonképpen mi a helyzet azzal a "titkos" mappával és aztán megelégszik a kapott válasszal, vagy pedig kizárva a gyanú felkeltését, majd ő veszi kézbe a dolgot. Mert ugyanis sokkal jobban ért ő a számítógéphez mint a férje. Ha van megfelelő ideje rá, bizony ő úgy át lépik azon a "lekódolt" dokumentumon, hogy csak! De ehhez időre van szüksége. Több órai rágódás után úgy döntött, hogy egyedül fejti meg a dolgot. Az a biztosabb. Ha minden OK, akkor legfentebb bocsánatot kér a bizalmatlansága miatt. És ha nem…? Ha nem? Ha igen! Ha igaz minden, amit Dragó mondott? Akkor?? És ha nem lesz rá idő telefonálni sem?? Hisz' a múltkor is ott volt a kezében a telefon… Másnap felkereste legjobb barátnőjét Aurát és gyerekkori lelki-barátnők lévén beavatta a titkába, dilemmájába. Nem tanácsért ment hozzá, az teljesen kizárt, hogy Aura tanácsot adjon, hisz' nála bizonytalanabb embert nem ismert még soha. Csupán arra kérte meg, hogy ha mégis, mégis történne vele valami. Nem lehet tudni, hogy mi, de lehet bármi, akkor nyomban telefonáljon egy bizonyos számra és jelentse be amit tud. Ami történt. És Laura sebtében összevágta napi tennivalóit és tudván, hogy Hans nincs odahaza, nekiült a számítógépnek. Tisztában volt azzal, hogy a keresgéléseknek nyomai lesznek, tehát ez az egyedüli megadatott alkalom a "titok" megfejtéséhez. Aztán hosszas billentyűzések után végül is olvashatóvá vált a kódolt dokumentum. És bizony mind olyasmikről volt szó benne, amiről Laura egyáltalán nem volt informálva. Többek közt be voltak vezetve az összes tartozások, de itt egész másképp tüntetve fel az adósságokat. Rájött, hogy Hans milyen kimondottan nagy kártyákkal játszik, méghozzá úgy, hogy adósságba verte bele az egész céget. És ezekről neki még csak fogalma sem volt!? Aztán még voltak biztosítások. Nem is egy, hanem több és méghozzá az ő élet biztosításai. És az összeg, amely csak az elhalálozása esetén jöhet számításba az eléggé jelentős… Jócskán bepótolna az adósságokba is. (!) Egészen beleborzongott és nyomban átvillant az agyán, hogy talán Dragónak kellene telefonálni, de valahogy sehogy sem akarta mindezt elhinni. Amíg kételkedett, az csak kételkedés volt! Most itt a bizonyíték…és nem hiszi el…(?) Aztán saját magán kezdett csodálkozni. Teljesen lebénultan ült a számítógép mellett. Észrevette, amint nyílik a bejárati ajtó, hallotta a lépcsőn felfele a lépéseket és még sem volt képes még csak felkelni sem a székről. A Hans arca egyáltalán nem olyan volt mint máskor. Sokkal gondterheltebb, sokkal koncentráltabb. Úgy közelített feléje, mint aki állat szelídíteni készül. Amikor közel ért hozzá, óvatosan megfogta a karját és felemelte a székről. Laura reszketve követte. Rázni kezdte a hideg és rátört a félelem. Arra emlékezett, hogy a férje telefonál, aztán rövid időn belől egy férfi érkezett és amíg a férje "vigasztalta", addig az egy injekciót adott be neki. … A Várost átszelő folyó partján, már a külvárosi részen valóságos horgász-paradicsomok sorakoztak egymás után. Voltak ott magányosan körülzárt területek és voltak olyan halásztanyák is, amelyekben kis kempingházakat is lehetett bérelni. Dragó ki is vett egyet magának, arra gondolván, hogy neki sem fog meg ártani egy-két hét pihenő. És az alatt az idő alatt majd Laura is szembe találkozik a sorsával. Ha idejében telefonál, jó! Ha nem, akkor ő nem tehet róla! Az Ego akarata nem változtathatja meg az Egység Akaratát! És ha valakinek a halála "benne van a pakliban", azt onnan kivenni bizony nem lehet. Bérelt egy halászbotot és a nap java-részén csak halászott. Amit fogott, ki fizette és nyársra fűzve megsütötte. Aztán elment távolabb, ahol már nem halásztak, ott fürdött, lubickolt a vízben, kimosta a ruháit, megszárogatta és el telt egy nap. Aztán még egy hasonló nap telt el így és a harmadik is már majdnem eltelt, amikor csengett a telefon. Egy bizonytalan női hang össze-vissza beszélt mindent és nem tudott megérteni belőle semmit. Aztán illedelmesen megkérte a nőt, hogy hallgassa meg az ő személyes véleményét, amelyben azt javasolta, hogy az "Expressz" állomás bejáratánál találkozzanak egy óra múlva. Aztán voltak ott a halásztanyán motorbiciklis fiatalok, akik közül egyet megkért és bevitette magát a Városba. Egyáltalán nem esett nehezére a nő arcát a hang szerint azonosítani. Amint Aura kapkodóan, idegesen közeledett feléje, már biztosan tudta, hogy az a nő, akivel nemrég beszélt telefonon. A nő természetesen annyira meglepődött a Dragó magabiztosságán, hogy előre még kételkedett is, hogy nem-e valaki "lehallgatta" az előbbi beszélgetésüket. Aura harminc év körüli egyedülálló nő volt és az emberek az a fajtájához tartozott, akik lépten-nyomon ellenségeket látnak maguk körül. Főképp amióta Laura beavatta titkába és megkapta ezt a "megbízatást" is. Egyáltalán nem volt az a kimondott bátor típus, de a kötelesség és az igazság ― no meg a lelki ― nagyon előtérbe helyezett volt nála, bármilyen helyzetről lehetett szó. Az ismerkedést bizonyos formaságokkal akarta kezdeni, de Dragó egyszerűen leintette. ― Szia! Dragó vagyok. Formaságokra most nincs időnk. Hol van Laura? Aura meglepetten jóformán azt sem tudta, hogy mit beszél. ― Hát …Tetszik tudni én csak annyit tudok, hogy valahol kórházban van… ― mondta félénken és bizonytalanul. ― Ki kell deríteni, hogy hol! ― mondta egyszerűen Dragó. ― De hogyan!? ― tette fel aggódóan a kérdést, mintha erre volna a világ legnehezebb felelete. ― Hát társadalomban élünk. Nem? ― kérdezte megvetően Dragó ― Hát a rendőrségen jelenteni kell, hogy eltűnt! ― Jaj, jaj… Azt nem lehet! Hisz' a férje egy roppant befolyásos és hatalommal rendelkező ember… ― Na és? Ez még nem jelenti azt, hogy elteheti a feleségét láb-alól! ― tromfolta le nyersen Dragó azt a kimondottan finom modorú nőt. ― De hát én nem szeretném bejegyeztetni a nevemet… Tetszik tudni én egyedülálló és védetlen nő vagyok… ― De hát szülei, testvérei, rokonsága … Nincs ennek a nőnek…? ― lökte oda Dragó nyomatékosan az érveket. ― Kapcsolatot kell teremteni velük minél hamarább! ― szólt rá erélyesen a nőre, mire az kissé megijedve vette elő a telefonját. Aztán kis idő múlva kapcsolatba léptek a Laura apjával, aki aztán egy óra leforgása alatt meg is jelent. Mégpedig kimondottan nagy ijedtséggel, mert Dragó egy az egyben informálta afelől, hogy lánya élete óriási veszélyben forog. (És nem is tévedett.) ― Nem értem, hogy miért kell ennyire megbolondítani az embert! ― fakadt ki, amikor végül a "valós" helyzetről tájékozódott. ― Azt sem tudják miért van kórházban és itt hülyítenek …! Amiért valaki kórházban van, az nem jelent még élet-halál kérdést! Dragó várt, amíg kissé megnyugszik, majd röviden ismertette vele az elmúlt napokban történteket. Dakova úr Dragóról sosem hallott és amint beszélt, úgy végignézve raja, egyáltalán nem állapított meg semmi bizalomgerjesztőt felőle, de mivel lányának semmiképp nem tudott telefonálni, hát pillanatnyilag kénytelen volt elfogadni a helyzet komolyságát. Dragó javaslata ellenére mereven ragaszkodott, hogy először beszéljen a vejével. ― Nem a legjobb ötlet! ― jelentette ki Dragó. ― Nem a "filmekben" élünk fiam! ― szólt vissza kissé csúfondárosan Dakova. ― De attól még ez a szarházi rövid időn belül csinálhat a lányából drogfüggőt, elmebeteget, vagy…ki tudja mit? ― De hát mit tegyek akkor??? ― ordította el magát türelmét veszítve az öreg ― Ha már olyan "nagyokos"! ― Sürgősen be kell jelenteni, hogy a férje meg akarja ölni! Hát nem érti??? ― szótagolta Dragó nyomatékosan ― Vagy tökmindegy magának, hogy élve, vagy holtan talál a lányára??? ― olyan keményen és vészjósolóan nézett szembe az öreggel, hogy az megijedt és pillanatnyilag teljesen tanácstalanná vált. ― Nincs amit ásítozni itt! ― ragadta meg az öreget Dragó és már vitte is az autója felé ― Irány a rendőrségre!
Az elkövetkezendőkben végbevitt vizsgálati eredmények folytán elég jelentős mennyiségű drogot találtak a Laura szervezetében, de azzal vigasztalták meg a hozzátartozókat, hogy drogfüggőségtől azért még nem kellett tartani. Felhívták a figyelmüket, hogy közösen kell meggyőzniük az elkövetkezendőkben való "másképpen való" gondolkozása felől. Aztán a továbbiakban a dolgok egészen másképp alakultak. A Hans Boda elleni vád legkézenfekvőbb pontja annak a kivizsgálásnak az eredménye volt, amelyet a felesége szervezetében való drog bekerülése végett indítottak el. A vizsgálatok során kiderült, hogy a jelentős mennyiségű drogot nagyon rövid időn belül kaphatta, csak a kérdés az volt, hogy: Hogyan? Hiszen ekkora mennyiséget egymaga nem lett volna képes beadagolni magának …?! Ezúttal úgy a klinika személyzete, mint a férj komoly kihallgatásokon mentek keresztül és bizony a végén kiderült, hogy egyáltalán nem volt alaptalan a rendőrségen a nyomozás megindításáért, azt a különös cirkuszt végbevinni, amelyet egy útonálló kinézetű férfi rendezett még a legelején. Néhány hét leforgása alatt oda alakult a helyzet, hogy Hans Bodát vád alá helyezték és eközben öngyilkos lett. Ez alatt az idő alatt Dragónak is "kéznél" kellett lennie mivel ő is hivatalosan tanúként szerepelt. Eleinte Laura mellett volt a kórházban, aztán, amikor kiadták onnan, a Várostól néhány kilométernyire fekvő "Korsós" nevű panzióhoz költöztek, amely a Dakova úr tulajdona volt. A Korsós és környéke egy meglehetősen barátságos kis hely volt, amely nagyon tetszett Dragónak. Főképp a nagyvárosi zűr-zavarok után. Laura kemény próbatételeket vészelve át, kissé gyengélkedett és kimondottan jót tettek a szabad levegőn, fák lombok közti séták és pihenők. Mindamellett, hogy mennyire megdolgozta az a súlyos lelki sokk, amelyet az utóbbi időben kapott, őszinte hálát és ragaszkodást érzett Dragó iránt. Nem győzte emlegeti, hogy milyen különösen megható érzés amikor valaki ennyi áldozatot képes hozni érte. ― Két alkalommal is megmentetted az életemet! Ez egy kimondottan Óriási Nagydolog! ― mondta őszinte hálával. ― Szeretem az Óriási Dolgokat! ― mondta Dragó diadalittasan ― Hisz' azok teszik szépé, varázslatossá az életet! ― Micsoda különös ember vagy te Dragó … ― tűnődött el a nő ― És ha nem ilyen lennél… Lehet, hogy én már nem is élnék …(?) ― És ne haragudj, hogy előre nem hittem neked. Akkor, még nem ismertelek ― mondta őszintén a nő. ― Te még most sem ismersz! ― mondta mosolyogva Dragó, majd hozzá tette ― De jobb így.
― Tudnék szerelni neked állást, lakást, jó megélhetést. Tartanánk szorosan a kapcsolatot. Nem lenne rossz, biztosan hozzá szoknál… Mit szólnál egy Őrző-Védő vagy Testőrségi álláshoz… Hisz' épp neked való lenne és még a "reklámot" is megcsináltad magadnak!? Dragó csak mosolygott magában és arra gondolt, hogy sehogy sem tudná magát robot-ként beleképzelni egy ilyen nagyvárosi forgatagba. Aztán, amikor egy nap bejelentette, hogy végleg elmegy, Laura könnyezve vitte ki az állomásra. ― Jaj Dragó, épp most, amikor kezdek igazán hozzád… ― elhallgatott és lehunyt szemekkel ingatta a fejét, majd nyelt egyet. ― Csakugyan furcsa egy ember vagy… ― Igazad van: Nagyon furcsa ember vagyok! ― mondta Dragó meggyőzően ― És amit te még nem tudsz: Nagyon Rossz! ― nézett jól bele a nő szemébe. Aztán kezei közé fogva a nő szép arcocskáját magához húzta, egy puszit nyomott rá, majd határozott léptekkel elindult a váróterem felé. ― Ez igaz! Hidd el! ― kiáltott még vissza, aztán még intett egyet, majd eltűnt az emberek között. … Dragó elégtételt érzett magában, hogy ezúttal is megtehette, a tőle telhetőt. Nem sokat mérlegelte magában, hogy tulajdonképpen mi vitte rá, hogy ennyire kiállott a nő mellett. Örvendett annak, hogy őszintén tudta követni érzéseit. Azonban valahol titokban azt is érezte magában, hogy ha a csodásan szép Laura helyett egy rusnya vénasszonyról lett volna szó, akkor is épp úgy, habozás nélkül belevágott volna a kalandba. Megvette a buszjegyet és mivel a két órát várnia kellett, úgy döntött, hogy lemegy a folyóhoz. Csendes magányos helyet választva leült egy fa alá és nézte a Nap fényében csillogó vizet. Alig üldögélt egy keveset, egyszer csak a víz fölött a fák lenyúló ágai alól halk hangok ütötték meg a fülét. Valakik a vízben rejtőzködtek. Nem is annyira magányos hely. Állapította meg, amikor néhány ruhadarabot is megpillantott az egyik fa mellett. Hanyatt feküdt és belebámult a kék égbe, nem nagyon gondolva semmire élvezte a végtelenség érzetét. Egyszer aztán csobogtatást hallott és amint a vízpart felé pillantott, teljes meggyőződéssel állapíthatta meg magában, hogy bizony megérte, hogy épp ide jött! Sértődős szemeket meresztve feléje két gyönyörű meztelen nő lépett ki a partra. Dragó neheztelést nem érezve, még fel is ült, hogy jobban szemügyre vehesse a formás idomaikat. Nem tett semmi megjegyzést, de azért elgondolta, hogy e két szép tündérrel mennyi sok variáció is létezne az örömök kiélésével kapcsolatosan. A nők hamar magukra kapkodták ruhájukat és halk korholó szavak kíséretében eltűntek a bokrok között. A napi eseményeken gondolkozva e jelenetet a nap csúcspontjává avatta. Aztán csakúgy visszagondolva a közelmúltbeli eseményekre, nem kis csodálkozással állapította meg, hogy jó párszor szintén ilyen kimondottan spontán módon találkozott össze meztelen női test látványával. Nemrég történt, amikor a Laura gyönyörű testét csodálhatta meg…aztán közvetlenül a leszerelés előtt, amikor valamilyen perverz alakok egy nőt meztelenül bezártak egy szobába és, igaz, hogy nem annyira kockázatos módon, mint Laurát, de "ő mentette meg" azt a nőt is. …És milyen kár, hogy itt ezeket nem kellett "megmenteni" …? És az tűnt fel, hogy a meztelen nőkkel kapcsolatos események mindig kimondottan olyan időszakokban tűntek fel, amikor a szabadulása alkalmával egyre többet foglalkoztassák a jövője felé való lépései. (?) Valami jel lenne? A jövő lépéseivel kapcsolatosan? Meztelen női testek látványa…?? Vissza feküdt és ismét felfelé bámult és próbált "nem az agyával" gondolkozni. Életélmények, benyomások, érzések kavarogtak benne. Aztán megidézte a meztelenséget is…A hétköznapias ösztönös érzéseken kívül hol, mikor, mit jelentett számára a meztelenség…? A meztelen női test látványa…? Nőiség - meztelenség. Tisztaság. Nincs rajta semmi. Nincs rá aggatva a világ szennye, a világ hülyeségei. – Csak Tisztán a Nő. – A Valódi Érték. Ott csendben elmélkedett egy ideig, aztán hirtelen, mintha rálőttek volna, úgy ugrott fel a földről. ― Uff! ― Üvöltött egy nagyot, mint az indián. Ha látta volna valaki, biztosan azt hitte volna, hogy megbolondult. És valamiképp lehetséges, hogy igaza is lett volna (?) Hirtelen elindult, de nem tudta merre menjen. Visszalépett, tanácstalanul szét nézett, majd kissé lecsendesedve térdre rogyott és visszaült a földre. És ott üldögélt még egy ideig csendesen. Majd aztán amikor felkelt csendesen, megbékélten az állomás felé indult el… Tulajdonképpen rájött, hogy fölösleges azon gondolkodnia, hisz' hogyan is tudná megtalálni a nagyvilágban azt a lányt. Fogalma sincs, hogy merre induljon, hol érdeklődjön utána. Arra törekedett, hogy minél többet és minél intenzívebben gondoljon a "jegyesére". De nem csak "akárhogy"! Hanem felidézve azt a kapott emléket ott a Túr-Turi mellett. Mindent. A benyomástól egészen az érzésekig, érzelmekig. Folytonosan csak ezekre koncentrálni. Hogy egy megfelelő energia töltet által magához tudja vonzani azt az eseményt amelyben majd találkozni fog a mátkájával.
|