Az elvarázsolt hegygerinc/Az Erdő Szellemének hívása/Az otthon
|
Az elvarázsolt hegygerinc
Az Erdő Szellemének hívása/Az otthon
Azonban amikor egy asztalnál látták ülni azzal a nővel, aki miatt 15 éve a feleségét megölte, már el is indították a különbözőféle pletykákat. Főképp az idősebbek ― különben csak azok pletyóztak leginkább ― közül, akik még visszaemlékeztek azokra az időkre, amikor Janka a Jarabói Damjanekkel oly különös módon egybekelt… Ott fent a hegyben Bolond Sárinál … és meghalt a gyermekük is… és most újból együtt vannak. És vajon mit intézhetnek az Agy-al…? Vagy épp Janka felett vitáznak… vagy ha üzletelnek és Lénárd átveri őket, akkor a "sógor" biztos, hogy nyakon fogja, mert még annak idején is valami "harc-mester" volt és nagyon érti a dolgát. –– És nem is ártana az Agy-nak egy kis megszorongatás… Karakó bármilyen felkapottá vált turisztikailag, az ilyen pletykák mindig nagyon hamar terjedtek. Szerencse volt, hogy akiket pletykáltak, azok nagyrészt inkább a látogatók környezetében élték hétköznapjaikat és ez is nagyrészt elősegítette abban, hogy túl tegyék magukat a hülye paraszti elmék elképzelésein. Lénárd Domokosnak már bőven volt ideje, hogy hozzászokjon effajta ― háta mögött történő ― megszólásokhoz. Egy komoly dolog volt az életében, amely kimondottan súlyosan nehezedett a lelkére. Jobban mondva: Kettő. Az egyik az, hogy a fiát nem nevelhette saját elképzelése szerint és messze idegenföldön van, nagyon távol tőle. De ez szerinte még orvosolható. Hisz' néha beszélget vele az Interneten és van egy halvány reménye abban, hogy ― túléli és amint haza kerül ― valamelyest egy kiegyensúlyozottabb viszonyt teremtenek majd egymás közt. A másik dolog, a fő dolog! Ami sok-sok álmatlan éjszakán át egyfolytában csak kínozza és bármit tesz, enyhítésre semmi-kép sem talál módot. A Jankához fűződő érzelmei már rég megváltoztak, de abszolút nem bánta meg, hogy valamikor egy olyan szeretője volt, akire valamiképp még "ő is" képes felnézni. És örvendett annak, hogy ha ritkán is, de elbeszélgethet azzal a nővel, akivel egykor olyan jól megértették egymást. Éppen ezért, amikor az utóbbi teljes őszinte beszélgetésük alkalmával Janka a lelki problémáit részletezte, valahogy úgy érezte, hogy ha valamiképp tudna segíteni ennek a nőnek, akkor mintha valamilyen formában saját lelki problémáját is enyhítené. ― Távol áll tőlem, hogy el akarnám hitetni veled, hogy nekem ebből nem lenne nyereségem, de őszintén mondom, hogy segíteni szeretnék rajtad. ― magyarázta Jankáéknak a Nárcisz teraszén lévő kis filegória asztalánál. ― Sokat talpaltam érte amíg sikerült elintéznem, de beugrott ez a Strand építési lehetőség és nekem ez többet ér. Az pedig egy nagyon elegáns fekvésű hely és megfelelő hozzáértéssel sok mindent ki lehet majd hozni belőle. És, amint téged ismerlek, képes is vagy erre. És amint hallottam, hogy ön is dolgozott már vendéglátásnál. ― fordult Damjanekhez Lénárd ― Igen. Volt alkalmam. ― bólintott szerényen Damjanek ― Ne vedd rábeszélésként Janka. Azt is elmondom, hogy még sokat kell költeni rá, mert eléggé lerobbant ott minden, de ki lehet pofozni. És bizonyára ezt is meg tudjátok majd oldani. Janka elgondolkozott az ajánlaton és azon, hogy miből lehetne "kipofozni" azt az épp panziónak megfelelő épületet. Damjanek is szintén számba vette az élete során gyűjtött "vagyonát". Egyiküknek ott volt egy csinosan berendezett kétszobás lakrész, másikuknak, pedig egy szép helyre épített kis villája, ahol a terület többet érhet, mint maga a ház… ― Ha épp "megfelelő" árban tudnánk értékesíteni a dolgainkat… ― tűnődött Janka. ― Nagyvárosban épp megfelelőek az ingatlan árak és…ott van mindkét lakás. Nem? ― nézett kérdően Damjanekre, mert inkább a Janka lakhelyéről volt tájékozott. ― Az csak egy villa. ― mondta Damjanek. ― De milyen helyen fekszik? ― tudakozódott Lénárd. ― A Bagolyvár-tól nem messze egy hegyen a Basán. ― mondta Damjanek. ― Bagolyvár!? ― lepődött meg Lénárd ― Egy elegáns kis panzió van ott, amelynek egy volt osztálytársam volt valamikor a tulajdonosa. ― Hogy hívták? ― kérdezte Damjanek érzelmeit elrejtve. ― Csizmarek Pál, de már meghalt. Ismerte? Damjanek bólintott, de nem mutatta ki, hogy egyáltalán nem szeretne többet beszélni Csizmarekről. ― Annyi változatban már hallottam a halálát, mi történt tulajdonképpen vele? ― kérdezte érdeklődően Lénárd. ― És milyen változatokat hallott…? ― kérdezte Damjanek kissé már gyanakodva. ― …Hát, például, hogy saját fizetett pribékje ölte meg, mert rajta kapta a nőjével… Danjaneknek egyből elborult az agya. Látszott rajta, hogy mennyire feldúlta ez az állítás. Nem szólt, csak mereven nézett egy pontba, mintha valahol épp ott lenne gyűlölete tárgya. Lénárd, amint ezt észrevette, rögtön helyesbített. ― Ez csak egyik legelterjedtebb változat. Én nem foglaltam még álláspontot felőle. Damjanek amint szembenézett Lénárddal, szemei könnyesen csillogtak. ― Egész másképp történt minden. ― jelentette ki. Aztán Lénárd kérésére elmesélte a történteket. Lénárd nagyon komolyan és bizalommal lelt arccal hallgatta végig és amikor Damjanek Grétát "Dragó menyasszonyaként" említette, arcán semmiféle hitetlenkedésnek nyoma sem volt. Sőt, amikor még a Dragóval kialakított barátságukat is megemlítette, még könny csillant meg az ő szemében is és azutántól valahogy "másképpen" nézett Damjanekre. Aztán a későbbiekben visszatértek az "üzleti" dologra, amely Janka és Damjanek számára is elég kedvezőnek mutatkozott. Ugyanis Lénárd már régebbről meg szerzett egy panziónak épp megfelelő helyet magának, de időközben egy sokkal nagyobb jövedelmet ígérő lehetőség jött közbe. Egy meglehetősen korszerű strand építését vette célkitűzésbe, viszont a területekkel kapcsolatosan ennek némi akadályai voltak. Számításai szerint, a Janka szülői háza és az annak idején Damjanekkel közösen vásárolt terület megvásárlása épp elegendő feltételnek számítana a megvalósításhoz. És panziónak megfelelő hellyel cserélve hivatalosan rendezve mindent, mindannyian jól is járnának. A panziónak alkalmas kis telek Karakótól nem messze volt, ahová a főúttól egy meglehetősen jó karban lévő kis utacska vezetett, hisz' annak idején az Útépítő vállalat tulajdona volt. Nem volt túl nagy terület, de nagyon szép volt maga a térelrendezés. Mintha egy kis katlanban lett volna beépítve egy nagyobb és két kisebb épület, méghozzá csordogáló kis erdei patak szelte át középen. És ami a legfontosabb, amire Janka és Damjanek már előre felfigyeltek, hogy csupán félóra járásra volt a Komondor pusztájától. Sem Janka sem Damjanek napokkal találkozásuk előtt még csak nem is álmodták, hogy hamarosan mekkora jövés-menéses, ügyes-bajos dolgok elébe néznek. Hol együtt, hol pedig külön-külön járkáltak és intézkedtek a különféle hivatalos dolgaik elrendezésében. El kellett adniuk a lakásaikat. Mivel Janka szállodafőnök volt az átmeneti időszak áthidalásában ez nagyon sokat segített. Damjanek, pedig még a bérlakásában lakhatott. Mindketten a munkahelyükön mindent titokban tartottak "az utolsó percig". Ez különösen Damjaneknek volt nagyon nehéz, mert a szeretett tanítványokkal szemben meglehetősen nehéz volt a titkolózás és nem is sikerült annyira, mint a Janka esetében. Jankának is volt egy két barátnője, akiktől csakis a viszontlátás reményében búcsúzkodott, de a Damjanek helyzete egész más volt, mert annak ellenére, hogy ők is szintén a viszontlátás holtbiztos tudatában váltak el, végül mégis csak hosszas könnyhullatások közepette vettek búcsút egymástól. Aztán az egy fajta nehézségek befejezésével elkezdődtek a más fajta nehézségek. A hivatalos eljárások után kezdődött a "kipofozási" időszak. Fel kellett újítani, rendbe tenni mindent. A munkálatok felmérése, anyagfelvásárlások, mesteremberek felfogadása, mind, mind egyfolytában való tennivalók következtek. De mindketten olyan kimondottan boldogan lendültek neki, hogy a mindezekkel való nehézségeket jóformán észre sem vették. Viszont Domi is nagyon rendes volt velük szemben, mert ameddig beindulnak, ideiglenesen mindkettőjük számára állást biztosított. Ennek főként azért örvendtek nagyon mert közben egyre közelgett a tél is és az építkezésekkel le kellett álljanak. Aztán időközben a Komondor Pusztáján lévő "házuk" sorsa felől is érdeklődni kezdtek. Domi, mint mindenekben jártas "Agy", efelől is megnyugtatólag beszélt. ― A Komondor puszta állami terület. Azt nem lehet megvenni. De ha a házat hivatalosan építettétek, akkor lakhattok is benne. Annyi az egész, hogy adó helyett bért fizettek. És attól jó nyugodtan élhettek, amiért nem "saját" a terület. A ház a lényeg! Azonban mindketten tudták, hogy bizony későre lesz belőle valami, hogy a Komondor-beli kis házukat is "kipofozzák". De ettől eltekintve, amint idejük engedte ki-ki járogattak oda és "albérlőjükkel" is közelebbről megismerkedtek. Természetesen nem adták tudtára, hogy hivatalos "büntetésük" van a házról, de mivel a beszélgetések során említették, hogy valamikor ők laktak ott, hát az öreg kissé bizonytalankodni kezdett a hajléka biztonsága felől. Egyébként nem volt különösen baj az öreggel, csak épp az, hogy amikor részeg volt egyáltalán nem lehetett értekezni vele. És… elég sajnálatos módon legtöbbször (mindig) részeg volt. Damjanek azon csodálkozott, hogy miként tudja olyan kimondottan rendszeresen ellátni magát itallal. (?). Az, hogy miből él, az köztudott volt. Ráduly Birtalan volt a becses neve és valamikor Karakón háza is volt. De ezt a házat egyik unoka öccse eltartási feltétellel hivatalosan magára írattatta vele. Viszont a papíron csak "eltartás" szerepel. Szállásról szó sincs. És mivel Birti bátyó kimondottan rendetlen és büdös, hát inkább lakjon fent a Komondor Pusztáján, minthogy a felújított, korszerűsített elegáns Karakói házban az öcsikénél és nejénél. És ― Damjanek megállapítása szerint ― az öcsike a nagybácsi számára még az italról is rendszeresen gondoskodik. (Lehetőleg azért, hogy hátha majd hamarabb felfordul (?)) Azonban Birti bátyó kimondottan egy szívós alkat volt, mert a napi adag pálinkáját kimondhatatlan hősiességgel el is fogyasztotta. Janka és Damjanek szerint ez a figyelemre méltó képesség egyáltalán nem vált volna a javára annak az idióta vén öregnek. Főleg a téli időkben, hisz' olykor csaknem járatlan az út oda fel, kivált egy részeg öregember számára. Így hát "közmegegyezéssel" ― már amikor egyezkedni lehetett az öreggel ― úgy határoztak, hogy Birti bácsi a tavasz eljöttéig szünetelni fog az alkohol fogyasztásával. Viszont, ezzel kapcsolatosan már előreláthatóan problémákra számítottak. ― Azt hiszitek, hogy nem tudom ellátni itt magamat? ― nézett végig rajtuk. Amikor józan volt teljes volt az önbizalma és nem ijedt meg az árnyékától, mint amikor részeg volt. ― Hát kótyagos fejjel bizony itt fagysz meg. ― mondta Damjanek egyszerűen. ― Naná! Hogy megfagyok!? Csak nem iszok ám annyit! ― jelentette ki kissé nagyképűen. ― Talán a téli "kvóta" kevesebb? ― érdeklődött Janka is. ― Na-na "kislány"! Te még nem ismersz engem! ― emelte fel a fejét az öreg büszkén ― Le merek fogadni, hogy ti még életetekben ilyen alkoholistával még nem találkoztatok, mint amilyen én vagyok! És azt hiszitek, hogy csak kimondottan a ti okos fejetek tanácsára nem iszok télen annyit? He? ― nézett nagy büszkén maga körül a ráncos képű öreg. És csakugyan igaza is volt a vén bolondnak, mert sem Janka, sem Damjanek még csak nem is hallottak olyant, hogy valaki egy meglehetősen huzamos alkohol fogyasztás után csak úgy egyszerűen abbahagyja az ivást. Csodák-csodájára a télen bármikor meglátogatták sosem volt részeg. Viszont itala volt. Olykor-olykor még meg is kínálta őket. Józanul tudta végezni a dolgát. Fát készített, tüzelt, főzött ― csak mosogatni nem nagyon mosogatott ― bejárt vásárolni a faluba is. Pontos időben felhajtotta a részét az öcsköstől. Nem volt baj vele. Általában puliszkalisztből, túróból, hagymából, pityókából, szalonnából pakolta fel magát. Leginkább ezek voltak a fő eledelei de időnként azért Janka gondoskodott arról, hogy ne étkezzék annyira egyhangúan. Janka és Damjanek valahol tisztelték benne azt, hogy milyen természetesen viszonyul az erdő életéhez. De azért Sárival egy lapon még csak távolról sem lehetett emlegetni. Azt viszont egyáltalán nem szerették benne, hogy förtelmesen rendetlen és koszos volt. Többször veszekedtek is ezért vele és még segítettek rendrakásban. De az addig tartott… Jankának és Damjaneknek a kijavítási és átalakítási munkálatokkal le kellett állniuk a tél végett. Addigra sikerült beköltözniük egy ideiglenesen kijavított kis szobába, amely sokkalta kevesebb komfortot nyújtott számukra, mint bármelyikük volt nagyvárosi lakása. Főképp, amilyenben Janka Alexnél lakott. De mindketten hasonlatot téve sokkal boldogabbaknak érezték magukat együtt az egyszerű kis ― és meglehetősen szűk ― szobácskában, mint külön-külön lelki hiányérzetük idején. A kályha dorombolása, a szűk kis hely, a bokros, erdős környezet, mind a régi idők békés szeretetteljes pillanatait juttatták mind az eszükbe. És élt bennük még az a tudat, hogy együtt otthonra találtak. Nem messze a Komondor Pusztáján lévő kis házuktól. Közben egyetértésben kalkulálgattak a panzió létrehozásával kapcsolatosan. Egyes, más szükséges dolgokat alkalomadtán be szereztek és felkészültek a tavasszal kezdődő munkálatokra. A munkahelyre legtöbbször a tragaccsal jártak be, a "Janka BMW-jét" amint lehetett inkább kímélték. Időközben leesett az első hó és tiszta fehérbe borult minden. Az egész környék az erdő, az út, még az az ég is fehérbe borult. A téli táj fenséges varázslata is kellőképpen csalogatta a látogatókat. A vendéglátásban már nagyjából előkészültek téli szezonra. Hétvégeken különböző ünnepségeket szerveztek. Ezek nagyjából mind egyformán zajlottak le eltekintve, amikor "különleges specialitással" voltak megnevezve, mint például Disznóölési verseny, vagy Ökörsütés, vagy Lovas szán verseny… A különféle egyszerűen csak "Hóbuli"-nak nevezett megnyilvánulások általában "egy lére mentek." Aztán lassan-lassan közelgett a karácsony is, meg aztán az Új év is. Janka és Damjanek keményen dolgoztak, de azért szakítottak annyi időt, hogy épp karácsony előtti napon semmiféle felhajtás nélkül csendben összeesküdtek. Igaz, hogy a templomban a Advent végett csak karácsony után tartották meg a szertartást. De ők ketten otthon a kis fenyőfa mellett oly boldogan és megelégedetten ünnepeltek, hogy egyikük sem gondolt az életben még olyan csodálatos boldogság megélésére. Később azonban Domi szót tett Jankának, hogy meg hívhatták volna őt (és asszonyát) is az "esküvőjükre". Aztán utólag, hogy sértődés ne essen, egyet közösen is ünnepeltek. Sőt, az új pár még a Komondor Pusztáján is ünnepelt az egybekelésük örömére. És csodálatos módon az öreg, amint ilyenkor szokás "illogatott" jókívánságokat locsogott, de egyáltalán nem részegedett meg. Pedig lett volna amiből. És Damjanekék nem győztek csodálkozni ezen. ― Meg mondtam úgy-e, hogy ilyen szeszbajnokot még nem láttatok az életetekben! ― próbálta frissíteni a memóriájukat titokzatosan vigyorogva az öreg. ― És ez a kitartás meddig érvényes apóka? ― kérdezte Janka. ― Majd meglátjátok… ― mondta vigyorogva.
Aztán amint a tavasz eljött és egyre kevesebbet kellett tüzelni, meg is látták. Régi szokásához hűen újból fel vette a harcot. Csaknem minden nap leitta magát. De csodálatos módon a faluba sosem látták részegen. Mindig odafent ivott a háznál, egyes-egyedül. De akkor már nem nagyon lehetett értekezni vele. Sok értelmetlen bolondságot össze-vissza hapatyolt és még undorítóbban bűzlött minden körülötte. Jankáék, ha néha meg látogatták, már nem mentek be a házba. Damjanek azt is jól látta, hogy mennyire rá szorulna a házra egy kis javítani való, de nem volt akivel erről beszélgessen és ennél sokkal fontosabb dolgaik voltak. Mindketten tisztában voltak azzal, hogy a házzal kapcsolatos terveik majd csak később valósíthatók meg, mivel a panzió és egyben a saját lakóhelyük építésére fektették a hangsúlyt.
|