Címerhatározó/Egyházashetye címere

(Egyházashetye címere szócikkből átirányítva)

Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként Egyházashetye címerével foglalkozik.


Egyhazashetye címere a község zászlaján, a címert és a zászlót Sellyei Gábor tervezte

Egyházashetye község

(Vas megye)

A címer leírása:

Kék színű csücskös tárcsapajzsban szárukkal összekötött arany (sárga) leveles ágak által övezett, pajzzsal díszített ezüst (fehér) talapzaton szablyát tartó vörös ruhás levágott kar látható.

A szimbólumok jelentése:

A képviselőtestület a községi címer megalkotásakor változtatás nélkül vette át a XIX. századi pecsét kétségtelenül egyedi címerképét. A posztamensre helyezett szablyát markoló kar egyes vélekedések szerint kapcsolatba hozható a falu nagy szülöttével, Berzsenyi Dániellel, aki 1836-ban hunyt el és a reformkorban vált ünnepelt költővé.

A település „Hege” néven már a XIV. századtól előfordul a középkori oklevelekben. Első említése 1338-ból származik. Nevének Egyházas-előtagja arra utal, hogy temploma már a korai középkorban megépült, és így a környék vallási központja lehetett. Az előkerült dokumentumokban nincsen utalás arra, hogy már a középkorban címert használt volna.

A községi iratanyag teljes pusztulása miatt az első pecsétes irataival csak a XIX. század közepétől találkozunk.

A 30 mm átmérőjű negatív vésetű kerek pecsét közepében szárukkal összefont pálmalevelek között egy pajzsos talapzaton szablyát tartó levágott jobb kar látható.

Körirata: EGYHÁZAS HETYE PECSETE 1837. Az évszám minden bizonnyal a pecsét használatba vételének évét jelöli.

Ez a pecsétnyomó a XIX. század végéig használatban maradt. A község elöljárói 1907-ben, amikor Vas megyében sor került a községek névtörzskönyvezésére, csak egyszerű köriratos pecsétet készíttettek, így a régi címermotívumok feledésbe merültek.

A községi címer megalkotására a rendszerváltást követően került sor.

A település jelképeit 1992. májusában avatta fel. [1]

  • Irodalom:

A falu címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

[2]

[3]

Lásd még: