Fájl:16. és 17. századi pozsonyi ötvösjegyek.png

Összefoglaló szerkesztés

Úgy hiszem tehát, nem lesz czélszerütlen, hogy most, a mikor ötvösségünk történetének mind újabb és kimerítőbb adatait vetik felszínre a szorgalmas levéltári kutatások, a fentemlített egyensúly szükségességére felhívjam a figyelmet, az alábbiakban Marc Rosenberg új művének* [* Geschichte der Goldschmiedekunst auf technischer Grundlage. <Frankfurt am Main, 1910.>] némely e műben érintett elméleti kérdést behatóbban tárgyalva.

...

A mű kiválóságain kívül már az is érdemessé teszi, hogy vele bővebben foglalkozzunk, mert a magyar vonatkozású dolgok elég sűrűn szerepelnek benne s ezzel a magyar műveltség bizonyos emlékei, melyeknek kiválóságát már csak azért is, mert az ötvösség terén — hazánk fémgazdagságából folyólag — a külfölddel mindig jobban állottuk a versenyt, mint más művészeti téren, nem árt hangsúlyoznunk, Rosenberg részéről olyan fokú méltánylásra találnak, a milyenhez külföldi írók részéről nem igen vagyunk hozzászokva.

...

Az ötvösség technikai fejlődése ugyanis általánosságban közös vonásokat mutat minden nemzetnél, de viszont egyes nemzetek, hogy úgy mondjam, önálló fejezeteket is állítanak be az ötvösség történetébe, specziális eljárások feltalálásával vagy tökéletesítésével s egymásra kölcsönösen hatással vannak s ez okból a technikai fejlődés megírásánál az egyetemességre való törekvésnek kell az uralkodó szempontnak lennie s ha csak nem vezeti az írót elfogultság, nem hagyhatja figyelmen kívül a magyarországi ötvösség alkotásait s bizonyos szempontokból való kiválóságait.

...

Rosenberg mostani müvének bevezető általános része négy fejezetben az anyagot, a finomságot, a műhelyt és a segédmunkákat tárgyalja.

Az anyag tárgyalásánál a szerző az ötvösség szempontjából figyelembe jövő arany és ezüst közül különösen az aranynyal foglalkozik behatóan. ...

Az aranymosás módjainak ismertetése után a bányászat és kohászat történetéből közöl velünk a szerző annyit, a mennyit az ötvösség története szempontjából érdekkel birónak vél, de talán valamivel többet, mint a mennyit szükségkép idetartozónak mondhatnánk. ...

...

Így a bányászat és kohászat egyes műveleteit bányász-serlegekről vett képekkel illusztrálja, a bemutatott ötvöstárgyak között elsőnek az Eszterházyak fraknói kincstárában levő selmeczi bányászserleg képét közölve Pulszky-Radisics műve nyomán.

A bányász-szerszámok szemléltetésére a selmeczbányai múzeumban levő ezüst bányászjelvényeket, éket és kalapácsot mutatja be, Selmeczbányának négyféle bányász-szerszámot feltüntető czímerét az egyik tárgyról külön is közölve. A fenti múzeumi tárgyak képéhez Richter Ede múzeumőr leírását csatolja. ...

...

A finomság tárgyalását azzal az érdekes paradoxonnal vezeti be, hogy az aranyat és ezüstöt olcsóbbá kell tennünk, hogy értékesebbé tegyük, t. i. használhatóságuknak, azaz értékességük egyik nemének emelése végett kevésbbé nemes fémekkel kell ötvöznünk, vagyis anyagértékükben kell őket csökkentenünk. Ebből a körülményből, a mely szerinte a laikus közönség zavarba hozására alkalmas eszközt ad az ötvös kezébe, kiindulva, magyarázza a nemesfémek s a velük elegyített fémek arányának, azaz a finomság fokának ellenőrzésére már a legrégibb idők óta irányuló közhatósági intézkedések indító okait.

A finomság fokára vonatkozó intézkedéseket különös figyelemmel kutatja szerző és a források közül a magyarországiakat sem hagyta figyelmen kívül, így annak bizonyítására, hogy a különböző ötvösmunkáknál más és más finomságú anyagot kellett használni, a Századokban, Rómer Flóris által közölt pesti és trencséni ötvösczéh-szabályoknak amaz intézkedéseit is említi, a melyek a trébelt művekhez 16 latos, az öntött művekhez 12 latos ezüst használatát írták elő. Kecskeméti W. Péternek Ballagi Aladár által közzétett ötvöskönyvére* [* A. É 1883.] is többször történik hivatkozás.

...

A finomság megállapításának módjairól írt fejezet alább kifejtendő okokból különösen megérdemli figyelmünket. A tűz és próbakő által való kétféle mód eredetét az ókorban látja a szerző. Diodorus Bibliotheca Historicájából és Plinius Naturalis Históriájából vett idézetekkel bizonyítja, hogy az aranynak és ezüstnek idegen elemektől való megtisztítását ólom hozzátétele melletti hevítés által már az ókorban ismerték.

A Rosenberg által közölt idézetekből azonban csak annyi következik, hogy ez eljárást, a mely a finomság tűzben való kipróbálásának az alapja, színarany és színezüst előállítására már az ókorban használták. Hogy azonban próbakép is ezt az eljárást használták-e Rómában, erre a kérdésre Rosenbergnél jobban rávilágít Liviusnak Babelontól* idézett ama helye, a hol a karthagóiak által Kr. sz. e. 199-ben Rómába szállított hadi adóról szólva, azt mondja : «Carthaginienses eo anno argentum in stipendium impositum primum Romám advexerant : id, quia probum non esset, quaestores renunciaverant, experientibusque pars quarta decocta erat, pecunia Romae mutuae sumpta, intertrimenlum argenti suppleverunt». Babelon ugyan nem látja szükségesnek a numismatika szempontjából mélyebben behatolni ama kérdés tárgyalásába, hogy mily eljárással vizsgálták a quaestorok a fémtartalmat, sőt ez idézet után azonnal azt a kijelentést teszi, hogy a finomság fokának meghatározására a lydiai kő szolgált, véleményem szerint azonban az a körülmény, hogy experientibus pars quarta decocta erat, arra mutat, hogy a quaestorok a kövön való próba helyett avagy azon felül a tűzben való próbát alkalmazták.

A tűzben való próbálás, Rosenbergnél Kupellenprobe, olykép történik, hogy az idegen anyagot is tartalmazó és súlyára nézve pontosan lemért aranyat vagy ezüstöt, ólom hozzátétele mellett, e czélra kikészített olvasztótégelyben hevítjük, miközben az ólom, vegyülve az arany vagy ezüst idegen elemeivel, beszivárog a kupellába, «test» vagy «tést»-be, a mely Szentpéterynek Ballaginál** [** A É . 1883. 378.] idézett kézirata szerint «az a massza, a melyen az ezüst és arany kapellirozódik, a mely készül lúgzott hamuból és égetett csontporbób s az ilykép nyert színarany vagy színezüst súlyának a hevítés előtt lemért súlyhoz való viszonya adja a fém finomságát.

A kövön való próba, Rosenbergnél Strichprobe, abból áll, hogy az arany vagy ezüstnek, az ú. n. lydiai vagy más próbakőhöz való dörzsölése által a kövön előálló színfoltot, illetve annak a választóvíz alatt történő elváltozását a meghatározott fokozatokban ötvözött ú. n. próbatűk által hasonlókép elő- állított színfoltokkal, illetve azok elváltozásaival hasonlítjuk egybe. ... E legegyszerűbb s általánosan használt, de Rosenberg szerint a tűzpróbánál noha kevésbbé körülményes, de kevésbbé pontos eredményeket adó eljárást a próbatű révén tűvel való próbálásnak is nevezik...

Rosenberg szerint különböző helyeken és különböző időkben e két próbálási eljárás közül majd ezt, majd azt kívánják a czéhszabályok. Rómában, például a XVIII. században az aranyat kövön, az ezüstöt tűzben kellett vizsgálni. Németországban az aranyat kövön, az ezüstöt pedig gyakran tűzben és kövön kellett próbálni. Legalább Rosenberg így értelmezi a «Probe auf Stich und Strich» kifejezést. Az könnyen érthető, hogy a Strichprobe a kövön való vizsgálást jelenti. A Stichprobe pedig, Rosenberg szerint, azért jelenti a tűzpróbát, mert a tűzben való megvizsgálás czéljaira szerinte egy vésővel végzett metszés útján szedtek ki egy csekély mennyiségű ezüstöt a vizsgálandó tárgyból. S ez a vésett metszés az a bizonyos Ziselierstich (Tremulierstich, Trippelstich), a mely régi ötvöstárgyakon gyakori s a melyet szerinte oly sokszor félremagyaráznak. Erről a metszett vonalról, mint külföldi ötvösműveken előforduló jelről, már szakirodalmunkban is többször esett szó* [* V. ö. Rómer Flóris: a Nemzeti Múzeum Képes Kalauza, II. kiad., 1873, 52. old. továbbá Mihalik József czikkét a Múz. és Kt. Értesítő 1910. évf. 91. old.] s azért mibenléte kérdésének ez újabb oldalról jövő megvilágításával már ezért is foglalkoznunk kell és pedig annál inkább, mert a «Ziselierstich» hazai ötvöstárgyakon is előfordulván, mibenlétének kérdése belejátszik abba az alább tárgyalandó kérdésbe, hogy t. i. a magyarországi ötvösczéhekben az említett két próbálási eljárásnak melyike, illetve mindketteje volt-e használatban.

A «Ziselierstich» vagy nevezzük talán fürészvonalú metszés-nék, mert a magyarban használt czikázó és zegzugos vonal elnevezések alatt inkább valamely szabálytalanul, különböző hosszúságokban és szögekben megtörve, haladó vonalat kell képzelnünk s így nem egész találóan alkalmazhatjuk a rendszerint szabályosan, a fűrész fogainak élvonalához hasonlóan haladó metszésre, Rosenberg szerint egyedül és kizárólag a próbálás módszerére mutat reá. Jól értsük meg tehát: nem annak jeléül vésték be, hogy a tárgy finomsága megvizsgáltatott, hanem a bevésés maga egyik alkotórésze a próbálási műveletnek, vagyis e metszés nem jele, hanem nyoma a próbálásnak.

Szerinte ugyanis a műhelyek vizsgálására kiküldött esküdtek egy-egy ilyen metszéssel szedtek össze minden mester-munkában és készen levő művéről próbálni való ezüstöt s ezt a csekély mennyiségű próbaanyagot összegyűjtve, időnként a kövön való próbánál sokkalta megbízhatóbb tűzben való próbának vetették alá. A Ziselierstich fölibe pedig az esküdtnek viaszpecsétjét kellett nyomnia, ez volt «sein wichsen Zaichen» s ez a viaszpecsét rajta maradt a próba nyomán egy ideig (míg eladásra került ?).

E határozott állításként előadott, de kellőkép nem bizonyított feltevés alapjául szolgáló okoskodást abban a tekintetben, hogy a Ziselierstichet nem jelnek, hanem a próba nyomának tekinti, teljességgel helyt állónak vélem. Hogy valamely ellenőrző czéhbeli közeg által végzett megvizsgálásnak bizonyítékaként nem szolgálhatott e metszés, az nyilvánvaló, mert hiszen szabad kézzel lévén metszve, bármely ötvös által «házilag» is elvégezhető lett volna s így csakugyan érthető, miért kellett a metszésre rá még a viaszpecsétet ütni. Ez — a viaszpecsét — volt a czéhmester vagy a vevők előtt bizonyítéka annak, hogy az esküdt véste be a Ziselierstichet. De miért véste az esküdt e metszést a tárgyra ? Ez az a kérdés, a melyre nézve már nem látszik oly biztos alapokon nyugvónak a Rosenberg okoskodása. О maga is beismeri, hogy a czéhszabályok nem említik, hogy a Ziselierstich által kiszedett ezüstöt tűzben kellett megpróbálni, sőt azt mondja, hogy a nürnbergi «Verneute Goldschmied-Ordnung» (1561) szinte azt a látszatot kelti, hogy a Ziselierstich puszta formasággá sülyedt, de azt állítja, hogy a tűzpróba csupán mint a Ziselierstich természetes következménye, illetve magától értetődő czélja nincs megemlítve. Szerinte a Ziselierstich jelenléte tehát biztos nyoma annak, hogy a tárgy finomságát tűzben vagy tűzben is vizsgálták.

...

Az az ezüst, a mennyit egy ilyen, rendszerint 1 cm. körüli hosszúságú fűrészvonalú metszéssel ki lehetett szedni a tárgyból, oly minimális mennyiségű, hogy Rosenberg szerint is, hosszabb időn át kellett gyűjteni e forgácsokat, hogy aztán tűzpróbának vessék alá időnként. Állítólag minden ötvös részére volt a czéhben egy-egy doboz, a melyben ezeket a forgácsokat gyűjtötték. ... Az egyetlen bizonyíték, a mit állítása mellett felhoz, az 1592-ből való gráczi ötvösczéhszabályzat egyik pontja, a mely kötelezően kimondja, hogy a metszéssel kiszedett próbák (ausgestochene Silberproben) időnkint a kirendelt látómesterekhez beküldendők (den beschauern zuzuschicken). ...

S miután így, azt hiszem, kimutattam, hogy nincs eléggé bizonyítva a Ziselierstichnek a tűzpróba czéljából történte, legyen szabad talán egy idevágó értesülésemről beszámolnom, a mely habár nem származik olyan nagyképzettségű tudóstól, mint ő a Goldschmiedekunst írója, de bizonyos tekintetben figyelmet érdemel, mert praktikus ötvöstől szereztem, már pedig az ötvösöket nem lehet az ötvösség kérdéseiben laikusoknak tekintenünk. Egy ötvöstől, a ki 25 év előtt külföldön tanult egy 75 éves mesternél (s így az alábbi állítás körülbelül 80 év előtti [1830 k.] értesülésekre megy vissza) hallottam, hogy a Ziselierstich segélyével a czéhmester arról győződött meg, hogy a vizsgált tárgy nincs-e csak ezüsttel bevonva. Ha t. i. az ilyen — vagy bármely alakú — bemetszésre egy kevés választóvizet cseppentünk, annak szine máskép változik el, ha a résbe hatolva csak ezüsttel és máskép, ha rézzel találkozik.

...Mihalik József fentidézett czikkében az 1511-iki nürnbergi Goldschmiede-Ordnungból következteti, hogy a két esküdtmester megvizsgálta, «hogy vájjon egészen nemesfémből való-e s nincsen-e valamely részén csak ezüstlemezekkel bevonva a tárgy» s «ha ezt» — s egyebeket — «rendben levőknek találták», belevésték a zeg-zugban haladó vonalat. Ha a fentebbi értesülésemet némi alappal bírónak fogadjuk el, akkor a vizsgáló esküdtmesterek eljárása nem az lett volna, hogy miután meggyőződtek arról, hogy a tárgy nincs belül hitványabb anyagból, vésték a tárgyra a Ziselierstichet, hanem megfordítva : miután rávésték azt a metszést, meggyőződtek arról, hogy nincs-e csak ezüsttel bevont tárgygyal dolguk. Vagy úgy is mondhatnók, hogy miközben rávésték, már szintén próbára tették a tárgy finomságát, mert hisz a gyakorlott ötvös az anyagnak a vésővel szemben tanúsított ellenállásából is meg tudja ítélni az anyag finomságát s így e metszés a választóvíz alkalmazása nélkül is szolgálhatott próbálásul.

Ezek szerint itt a finomság vizsgálatának egy harmadik módjával állnánk szemközt, vagyis a Kupellenprobe és Stichprobe, a mely Rosenberg szerint csak egy és ugyanazon eljárásnak a tudomány által és az ötvösök által használt kétféle elnevezése, nem volna egy, hanem a Kupellenprobe a tűzben való vizsgálást, a Stichprobe pedig a vésővel való vizsgálatot jelenthetné, a mely utóbbi nem határozhatta meg a finomság fokát, hanem csupán az anyag egyneműségét.

...azt hiszem, lesznek mások is, a kik velem együtt — ha nem is mondanak határozottan ellent a nagytekintélyű Rosenberg által a Ziselierstichre vonatkozólag adott definicziónak — de legalább is elismerik, hogy a Ziselierstich mibenlétének kérdése még nincs elintézve az ő kijelentésével.

Hogy pedig e kérdés miért érdemel nálunk is behatóbb tárgyalást, azt az alábbiakban fogom megindokolni.

...

Hogy a mi ötvösczéheink is szigorúan őrködtek az ezüst finomsága fölött, az köztudomású. A czéhszabályzatokat már Rómer Flóris kezdte közölni a Századokban s a finomság fokára vonatkozó szabályokat Ballagi Aladár igen áttekinthetően egybefoglalta e folyóirat III. kötete 231—235. lapjain. Czéhszabályaink azonban csak próbavevésről általában beszélnek s nem határozzák meg a próbavétel módját ; némely esetben ugyan említés történik a próbakő és próbatű által való vizsgálatról, a tűz által való próbálás módszere azonban czéhszabályainkban tudtommal nincs említve, úgy hogy ezek alapján azt is hihettük volna, hogy ötvösczéheinkben az arany és ezüst finomságát kizárólag a próbakövön vizsgálták meg a czéhmesterek.

Ámde már Ballagi a Kecskeméti W. Péter könyvéhez csatolt Glossariumban «Próbakő» alatt idézi Liszty László versét (Clad. Mohachianae p. I.).

E sorokból nem mernék ugyan arra következtetni, hogy nálunk is, mint a külföldön, nemcsak egyféle próbamódszer volt szokásban, de e feltevés megengedhetőségét más körülmény is támogatja.

...

Ha azonban Rosenbergnek a Ziselierstichre adott definicziójából csak annyit is elfogadunk, hogy e metszés egy, a kövön való próbától eltérő próbaeljárás nyoma — most mellékes, hogy a tűzben való próbálásé-e vagy az egyneműségre irányuló próbáé — akkor azt is el kell fogadnunk, hogy hazai ötvösczéheinkben a kövön való próbáláson kívül más próbálási eljárás is volt alkalmazásban. Ennek bizonyítására szolgáljanak a következők :

Az összes pozsonyi származású XVI. és XVII. századbeli ötvöstárgyakon, a melyeket ismerek, a Ziselierstich előfordul. E szóban levő tárgyaknak a pozsonyi ötvösczéhből való származása bizonyítékaira még alább fogok kiterjeszkedni, itt azonban felsorolom a tárgyakat, melyek tudomásom szerint részben még nem voltak irodalmunkban publikálva, jegyeiket is bemutatván, a melyek - egyét kivéve — eddig kiadatlanok.

...

1. A legrégibb pozsonyi származású ötvöstárgy, a melyre Pozsonyban végzett kutatásaim során akadtam, a városbírói pálcza a pozsonyi múzeumban, • M • D.LXXXIIII • | I «CASPAR • LIECH • TENPERGER • | felirattal. Jegyei a fenti ábracsoport 1. sz. a. vannak.

2. Korára nézve valószínűleg a következő a pozsonyi szt.-ferenczrendűek L • M • Año Doṁi 1619. felírású kelyhe, a mely az Ötvösmű kiállítási lajstrom II. t. 90. lapján van említve.** [** L. Mihalik J. czikkét is A. É. XXI. 110.] Jegyeinek a tárgyról vett hiteles rajzát a 2. ábra mutatja.

3. A pozsonyi szt.-ferenczrendiek tulajdonában van egy cziborium is a 3. sz. a. közölt jegyek mellett a Ziselierstichhel.

4. Ugyanama 3. sz. alatti jegyek ugyancsak a fűrészvonalú metszéssel együtt fordulnak elő a pozsonyi ág. h. ev. egyház 30 cm. magas fedeles kupáján, melynek felírása: Wolff Ferdinand Geram Franciscus Prämer Anno 1683.

5. Egy XVII. századi tipusú kanálon Bernauer pozsonyi kereskedő tulajdonában a 4. sz. a. jegyeket találtam a Ziselierstich kíséretében.

6. A pozsonyi ág. h. ev. egyház tulajdonában van 2 háromlábú gyertyatartó (66 cm.), donatiójának éve 1720, melyen az 5. sz. a. jegyek mellett fordul elő fűrészvonalú metszés.

7. U. a. pozsonyi egyház tulajdonában van egy kehely is, a melyet Michel Küszner Beck auf den Zuckermandtel (pozsonyi városrész) 1711-ben ajándékozott az egyháznak. A 6. számú ábra jegyei mellett Ziselierstich látható rajta.

Hazánk más helyein is előfordult már a Ziselierstich, miután az illető tárgyak belföldi származása nincs még kellőkép igazolva, ezekre nem hivatkozom. A fűrészvonalú metszésnek az összes XVI. és XVII. századból való pozsonyi tárgyakon való előfordulásából következtetve azonban, merem már állítani, hogy az ezüsttárgyakat a pozsonyi ötvösczéhben a XVI. és XVII. században a kövön való próbáláson kívül egy fűrészvonalú metszésnek a tárgyba való vésése által is kipróbálták, szolgált légyen e metszés akár a finomság fokának tüzpróba útján való vizsgálatára, akár az anyag egyneműségének megállapítására.

Licenc szerkesztés

Ez a kép közkincs, szabadon felhasználható: alkotója több mint 70 évvel ezelőtt elhunyt, a védelmi idő lejárt. A Szjt. 31. § alapján: (1) A szerzői jogok a szerző életében és halálától számított hetven éven át részesülnek védelemben. (2) A hetvenéves védelmi időt a szerző halálát követő év első napjától, szerzőtársak esetében az utoljára elhunyt szerzőtárs halálát követő év első napjától kell számítani. (3) Ha a szerző személye nem állapítható meg, a védelmi idő a mű első nyilvánosságra hozatalát követő év első napjától számított hetven év. Ha azonban ez alatt az idő alatt a szerző jelentkezik, a védelmi időt a (2) bekezdés szerint kell számítani. Figyelem: A szerző személyhez fűződő jogai a törvény alapján nem ruházhatók át, azok másként sem szállhatnak át és a szerző nem mondhat le róluk. Ezért közkinccsé minősítéskor is mindig körültekintően kell eljárni a szerző személyét illetően! Amennyiben a szerző személye nem állapítható meg, a kép leírásából ki kell derülnie, hogy miért lehetetlen utánajárni, ki készítette; máskülönben a képet törölni fogjuk. Figyelem: A védelmi idő esetenként államonként változhat, a fentiek az EU-harmonizált vonatkozó magyar szabályozást foglalják össze! This file is in the public domain because its copyright expired in Hungary 70 years after the death of the author. Public domain Public domain false false