Fájl:Fővárosi Közmunkák Tanácsának címere, 1870 után.jpg

Fővárosi Közmunkák Tanácsának címere, 1870 után, régi utcai kandeláberről

Tóth József: Címer kedvelők köre, Facebook. 2021. 12. 11.[1]

Avar Anton
Egészen pontosan ez a Fővárosi Közmunkák Tanácsa címere. 1870-ben alapították, 1948-ban szűnt meg végleg. Bővebben: https://hu.m.wikipedia.org/.../F%C5%91v%C3%A1rosi_K%C3...

Belefoglalták Tisza Lajos grófi címerébe is, a szövegben meg is említik, hogy ez a FKT címere: https://adatbazisokonline.hu/.../cimereslevel.../2178/2

Papp Géza: 140 ÉVES LENNE A KÖZMUNKATANÁCS. FOVAROSI.BLOG.HU 2010. ÁPRILIS 10. 09:00 [2]

Ma ünnepelnénk a Budapestet felépítő Fővárosi Közmunkák Tanácsának 140. születésnapját. De hiányzik-e az FKT?

140 éve, 1870. április 10-én szentesítette a király a Fővárosi Közmunkák Tanácsa felállítását elrendelő 1870: X. törvénycikket (a törvény az interneten is olvasható). Ez alkalomból utánajártunk: mi is volt a Közmunkatanács, mi volt a szerepe, és mit üzenhet a mának?

Bár egy hasonló szervezet létrehozását már Széchenyi István is javasolta, József nádor pedig Szépítő Bizottságot ("Verschönerungs Commission") hozott létre a város szépítésére, a Közmunkatanács (FKT) megalapítása a kiegyezés után Andrássy Gyula nevéhez fűződik. Létrehozásakor sok megoldandó feladat várt a város új vezetőire: meg kellett váltani a Lánchidat, hogy újabb hidak épülhessenek, szabályozásra várt a Duna-meder, új utakra és terekre, jobb városszerkezetre volt szükség. A három nagy városrész: Óbuda, Buda és Pest egyesítését nem csak papíron, hanem városszerkezetileg is el kellett végezni. Mindezen feladatok elvégzésére olyan szervezetet kellett létrehozni, amely hatékonyan és megfelelő felhatalmazással tudja a dolgát elvégezni.

Megalakulásakor a tanács egy elnökből és 18 tagból állt, rajtuk kívül többeknek volt tanácskozási joga. A 18 tag felét a kormány, felét a főváros adta. A tanács a főváros területén minden építési és építésrendészeti ügyben felügyeletet gyakorolt a lakosság és a főváros építkezésein, de egyben fellebbviteli hatóságként is működött. A nagy beruházások megtervezéséhez a Közmunkatanács saját mérnöki gárdával is rendelkezett.

1870-71 fordulóján várostervezési pályázatot hirdettek. 1872-ben kidolgozták Pest városrendezésének tervét. Ez tartalmazta többek között a Kossuth Lajos utca kiszélesítését, a Vörösmarty tér és a Deák tér szabályozását, a Nagykörút és az Andrássy út kiépítését, valamint az Újépület elbontásával a Szabadság tér létrehozását. A Közmunkatanács az Erlanger bankház egyik bankjában, a Franco-Magyar Bankban társ-finanszírozóra talált az Andrássy út megépítéséhez, valamint meghatározta az út szélességét annak különböző szakaszain. Az FKT saját pénzügyi keret felett rendelkezhetett, így élhetett a kisajátítás jogával, ami elengedhetetlen előfeltétele volt például az Andrássy úthoz szükséges hely "kimetszésének" a város akkori szövetéből. A telkeket és házakat felvásárolták, az újonnan kialakított telkeket pedig eladták: így a Tanács (a fővárossal együtt) a munka kezdeményezője, lebonyolítója és finanszírozója is lehetett egyben, miközben anyagi keretei végig szűkösek maradtak. Az 1873-as gazdasági válság a bankot a csőd szélére sodorta, így a kisajátított telkek beépítési munkái és a mellékes útvonalak kiépítése a kormány döntése alapján visszakerült az FKT-hoz. 1876-80 között a telkek zöme elkelt, ezekre a 80-as évtizedben fel is épültek a házak.

A válság a Nagykörút kiépítésére is rányomta bélyegét: a Tanács még a szükséges kisajátításokat sem tudta végrehajtani, a kormány és a főváros segítségére szorultak. Végül a főváros vállalta át a mellék-gyűjtőcsatornák, a gáz- és vízvezetékek lefektetését, a mellékutcák csatlakozásainak kialakítását. Az Andrássy útra szánt kölcsön visszafizetésének elengedésével és további kormányzati pénzekkel 1895-re elkészült a Nagykörút.

A Szabadság tér pályázatánál kitűzött cél volt, hogy az Újépület lebontása után olyan tér keletkezzen, ami méltó lezárása egy újonnan létesítendő főútvonalnak. A Közmunkatanács ugyanis lényegében a napjainkra a Belváros új főutcája néven megvalósult köztérfejlesztés vonalán, a Kálvin tértől a Kecskeméti utca - Károlyi Mihály utca - Petőfi Sándor utca - Október 6. utcán át a Szabadság térig nyitott volna főútvonalat.

A Belváros rendezése hosszas, nagy viták árán mehetett csak végbe. A zegzugos, kusza utcahálózat nem volt alkalmas az Erzsébet híd forgalmának levezetésére – a rengeteg bontás viszont rengeteg magánérdek sérelmével járt. Többen javasolták a belvárosi plébániatemplom lebontását, és új templom emelését, illetve a templom arrébbtolását is, hogy az út egyenesen futhasson rá az új hídra. Hosszas viták után mindkét lehetőséget elvetették. A bontások során eltűnt a Hal tér, a Rózsa tér, a Sebestyén tér, a Plébánia tér és a régi Városház tér, de eltűnt a régi Városháza is. Helyükbe új terek, új utcák, új épületek léptek. Mindezt persze a Közmunkatanács csak a főváros és a kormány hathatós támogatásával tudta keresztülvinni.

A következő évtizedek a Közmunkatanács fokozatos gyengülését hozták: anyagi források híján egyre inkább másodfokú építésügyi hatósággá és tervező intézetté alakult. Az utolsó évtized (1937-48) már egy jóval gyengébb Tanácsot látott új székházában: a Lánchíd budai oldaláról ugyanis a mai Madách téren, a tervezett Madách sétány indításaként felépített új otthonba költöztek. Az 1937-38-ban felhúzott új épületen ma is látni az FKT negyvenes évek végén levert, majd a rendszerváltás után helyreállított címerét.

A tanács megszüntetése már az első évek után felmerült. Pártolói arra hivatkoztak, hogy a felállításkori célokat már elérték, a főváros pedig időközben "felnőtt a feladathoz", azaz képes átvenni a tanács hatásköreit. A legnagyobb beruházásokat ekkor már a főváros igazgatta, a két szervezet "békés egymás élésre" rendezkedett be. Így például a Tabán rendezése a főváros, a Madách sugárút kezdetének szánt Madách tér kialakítása a Közmunkatanács feladata lett. A harmincas években fontos feladat volt a további hídépítés. A Petőfi híd 1932-37 között épült meg, majd 1940-ben elkezdődött az Árpád-híd építése is. Ezeknél a Közmunkatanács feladata a hidak feljáróinak kiépítése, illetve a rakpart gyorsforgalmi úttá fejlesztése volt. 1937-től fontos szerephez jutottak: a kerületek által kötelezően elkészítendő általános és részletes rendezési terveket az FKT-nak kellett jóváhagynia. Itt nagyban gondolkodtak: Budapest mellett az agglomeráció településeinek tervei is az FKT jóváhagyására szorultak, így a város és közvetlen környezetének fejlődése összhangba kerülhetett. A második világháború pusztítása visszavetette a fejlődést. 1945 végén, az újjáépítés lázában újra felmerült a zsidónegyed egy részének lebontásával a Madách sugárút kiépítése, ám ez az ötlet azóta sem valósult meg. 1919-ben már egy rövid ideig szünetelt az FKT létezése, majd 1948. március 18-án, a kommunista hatalomátvétel részeként a Gazdasági Főtanács rendeletével megszűnt az intézmény. (Bár erről törvény csak novemberben született.) A vagyont a főváros, a feladatköröket először főleg a Budapesti Építés- és Közmunkaügyi Főigazgatóság, később főleg a létrejövő nagy állami tervezőirodák vették át. Az addig elvégzett munkára viszont még később is támaszkodhattak. Nagy-Budapest 1950-ben létrejött új határai lényegében megegyeznek azzal a "Budapest-környék"-kel, amire korábban a Közmunkatács hatásköre kiterjedt, az egyetlen különbség Vecsés területe volt.

A Közmunkatanács eszméje máig is hat, sokan visszaálmodják. Hogy miért? A mai gyakorlat azt mutatja, hogy a tervtanácsok sokszor gyengének bizonyulnak, a főépítészek megfelelő felhatalmazás híján nem tudják a különböző érdekeket egyeztetni, kordában tartani, a hosszú távú célokat képviselni. A főépítészek így csak javaslattevő és előkészítő szerephez juthatnak, túl erős a magántőke diktáló ereje. A Hajógyári-sziget tervezett beépítése vagy a csepeli szigetcsúcson található, közparknak szánt terület magántulajdonba kerülése ennek lettek példái. A Zsidónegyed ugyancsak negatív példa: a főépítész által kezdeményezett változtatási tilalmat épp a főváros nem szavazta meg. Az agglomeráció és a város kapcsolata szintén problémákkal súlyosan terheltté vált mára. Mintha ezt a problémát már a második világháború után is látták volna: az utolsó éveit élő Tanács a környező településeket úgy kívánta fejleszteni, hogy ott a helyi, elsősorban mezőgazdasági foglalkoztatottság legyen a meghatározó, és minél kevesebb legyen az ingázó.

Az elmúlt évtizedek rossz tapasztalatai tehát azt mutatják: szükség van egy erősebb, központibb szervezetre. De nosztalgiával gondolhatunk vissza a Közmunkatanács függetlenségére is: ez tette lehetővé, hogy ellen tudjon állni a lobbi-harcoknak, magánérdekeknek, és a főváros céljait érvényesíthesse. Legfelsőbb szervként fontos közvetítői, érdekegyeztetési funkcióval is bírt a helyi önkormányzatok, a főváros, a kormány és az üzleti szféra között. Ezért válhatott a Közmunkatanács a hosszú távú, előrelátó tervezés metaforájává, és ezért szolgálhat ma is példaképül. Ugyanakkor mások azzal érvelnek a létrehozás ellen, hogy már így is van épp elég szervezet, hatóság, a problémát nem még egy szervezet létrehozásával, hanem az önkormányzati hatáskörök nagy részének fővároshoz rendelésével lehetne megnyugtatóan rendezni.

A probléma továbbra is velünk él és megoldásra vár. A megoldás hogyanjáról-mikéntjéről a következő hónapokban még sokszor hallhatunk majd.