Fájl:Szirma címere, 2002.jpg

Eredeti fájl(1 165 × 1 600 képpont, fájlméret: 247 KB, MIME-típus: image/jpeg)

Összefoglaló szerkesztés

Leírás

Szirma címere, 2010

Forrás

Miskolc Blog[1]

Dátum


Szerző


Engedély


Múlt heti utolsó bejegyzésünk Szirmához kapcsolódott, így most a [miskolci] városrészek címerei sorozatban Szirmával folytatjuk. Mivel Szirma részönkormányzatnak 2002-ben elkészült a címere, így 2010-ben csak ennek újrafestésére került sor.

A háromszögletű, kékszínű katonai pajzs két oldalán egy-egy hullámos ezüst cölöp áll, mely a Szinvára és a Hejőre emlékeztet, a pajzs mezejében felül ezüst latin kereszt lebeg (a katolikus egyház szimbólumaként), alul pedig ezüst pelikán, mely vérével táplálja fiókáit, és a református egyházra utal, amely ezt a címerképet használta 19. századi pecsétjén. A pajzson kék-ezüst tekercs, rajta oromdíszként növekvő, vörös színű rák, ollói közt virágkoszorúval. A rák a Szirmay családra utal, amely nemcsak a település, hanem a megye életében is fontos szerepet játszott, és a településről nevezte magát. A pajzstartó arany búzakalász, ill. arany pálmalevél, ezek az emberi munkára és a szellemi értékekre emlékeztetnek. A pajzs alatt szalag lebeg SZIRMA felirattal.

Licenc szerkesztés

Fájltörténet

Kattints egy időpontra, hogy a fájl akkori állapotát láthasd.

Dátum/időBélyegképFelbontásFeltöltőMegjegyzés
aktuális2018. július 29., 20:05Bélyegkép a 2018. július 29., 20:05-kori változatról1 165 × 1 600 (247 KB)Szegedi László (vitalap | szerkesztései){{Összegzés | Leírás = Szirma címere, 2002 | Forrás = Miskolc Blog[http://miskolcblog.blogspot.com/2013/02/] | Dátum = | Helyszín = | Szerző = | Feltöltötte = | Engedély = | Változatok = }} Múlt heti utolsó bejegyzésünk Szirmához kapcsolódott, így most a [miskolci] városrészek címerei sorozatban Szirmával folytatjuk. Mivel Szirma részönkormányzatnak 2002-ben elkészült a címere, így 2010-ben csak ennek újrafestésére került sor. A háromszögletű, kékszínű katonai…

Az alábbi lap használja ezt a fájlt:

Metaadatok