Fájl:Többlépcsős rakéta, Nagyszebeni kézirat (1570 körül).jpg

Összefoglaló szerkesztés

A “Nagyszebeni Kézirat” egy rakéta űrbe történő kilövéséről számol be, melyre 1555-ben került sor. 2017. NOVEMBER 25. SZOMBAT

Sok elfelejtett ősi kézirat létezik titokban és szem elől tévesztve a könyvtárak poros pincéiben a világ különböző részein.

1961-ben Doru Todericiu, a Bukaresti Egyetem tudomány és technológia professzora egy régi dokumentumba, az úgynevezett “Nagyszebeni Kéziratba” botlott bele. A 450 oldalas kézirat, amelyet egyetlen nagy kötetbe foglaltak, mintegy 1570-ig nyúlik vissza. A kézirat többlépcsős rakétákkal, tüzérségi és ballisztikai műszaki adatokkal foglalkozik.

A felfedezés az idő múlásával elveszett, hiszen a történészek soha nem említették, hogy a találmány ilyen nagy jelentőséggel bírt a korai repülést illetően.

A dokumentumot 1967-ben Romániában hozták nyilvánosságra “A Nagyszebeni Kézirat” (Doru Todericiu, Revue Roumaine d’histoire, 1967, Académie de la république Socialiste de Roumanie) címmel.

A “Nagyszebeni Kézirat” harmadik része részletes jelentést tartalmaz egy nagy hatótávolságú “repülő gerelyről” és egy többlépcsős rakéta indításáról Nagyszeben városában, ahol több ezer ember volt tanúja az eseménynek, amely teljes sikerrel végződött 1555-ben.

A háromlépcsős, szilárd tüzelőanyagú űrrakéták alapelveit leíró dokumentumot a találmányra vonatkozó rajzokkal együtt Conrad Haas (1509–1576) osztrák tüzérségi tisztviselő írta, aki 1550 és 1570 között Nagyszeben tüzérségi raktárának vezetője, és osztrák vagy erdélyi szász katonai mérnök volt a Magyar Királyságban és az Erdélyi Fejedelemségben. (1 [2])

Az ilyen típusú rakétákat a 20. században a Cape Kennedy-n, ma Kennedy Űrközpontban indították útnak, és használták a Mercury, a Gemini és az Apollo programokban.

A Nagyszebeni Kézirat az első olyan dokumentum a világon, amely rakéták műszaki paramétereit írja le.

Haas a rakétát két lépcsősre tervezte és építette, mindegyikük különböző átmérőjű, melyek egymásba illeszkedtek. Az 1555-ben végzett kísérlet során Haas háromlépcsős rakétát tesztelt.

Conrad Haas kézirata még ma is létezik, és dokumentált bizonyítéka a mintegy 500 évvel ezelőtti találmánynak. Technikai fejlesztései és megoldásai között szerepel például:

✔ Előrevetítve a modern űrhajózás gondolatát a többlépcsős rakéta (kétlépcsős gyújtórakéta és háromlépcsős rakéta).

✔ A rakéta üzemanyag annak mennyiségi elrendezésével a rakéta fokozatban.

✔ Folyékony üzemanyag és különböző keverékeinek használata a rakéta típusától, hatótávolságától, teljesítményétől és alakjától függően.

✔ Delta szárnyak használata a rakéta stabilizálásához.

A bizonyíték megtalálható a Nagyszebeni Múzeumban, Romániában.

A legrégibb magyar

tűzszerészeti forrásmunkára egy 1926-os tanulmány nyomán bukkant: szerzője, Iványi Béla levéltáros a magyar tüzérség történetéről írván említést tett egy tűzijátékrajzokkal teli XV-XVI. századi tüzérségi kódexről, melyet a nagyszebeni Bruckenthal Múzeumban őriznek. Hosszas hazai és romániai keresgélés után kiderült: az osztrák származású, de tűzérségi szertárosként a magyar királyságot szolgáló Conrad Haas által egyetlen példányban, ófelnémet nyelven készített kódex minden rémhír ellenére (hogy Csau eladta, elégette volna) megvan. És mintha normális helyen élnénk, mindkét ország hivatalosságai segítettek abban, hogy a bukaresti központi levéltárban, a páratlan lelet láttán leeshessen Kovács Ákos álla, aki a kódex megkerüléséről a 2000. augusztus 19-i Népszabadságban be is számolt. Conrad Haas zseniális ember lehetett: feltalálta a tűzijáték látványának élményét megsokszorozó, két- és háromlépcsős rakétát. Világraszóló leleménye révén bátran tekinthető a modern rakétatechnika ősatyjának.

Az 1500-as évek magyar haditechnikájának európai fejlettségét bizonyító kódexet természetesen megviselte a kor, restaurálásra szorulna, de állapota lehetővé tette, hogy minden lapjáról mikrofilm készülhessen, arról retusált nagyítás, majd magyar és újnémet fordítás. Kovács Ákos csak a tűzijátékot érintő részeit használta fel, a korabeli haditechnikát leíró, páratlan forrásművet megmutatta Endrei Walternek: a technikatörténész ez alapján írta élete utolsó tanulmányát, megcsinálta a korrektúrát, és meghalt; idén volna nyolcvanéves, műve még kéziratban van.

...

A legjellemzőbb magyar

történet az, ami Conrad Haas kódexével történt. "A románok abszolúte európai módon viselkedtek, nálunk volt és van valami zárlat" - mondja Kovács Ákos, aki egy éven át próbálkozott azzal, hogy a köz számára elérhetővé tegye e hadtörténeti unikumot, de mindhiába. Szeretett volna kiállítást rendezni a mikrofilmről készített nagyméretű másolatokból, de mind a bécsi Collegium Hungaricum (ahol osztrák származása miatt lehetett volna érdekes Haas), mind a Magyar Nemzeti Múzeum, mind a Hadtörténeti Múzeum elutasította. Érzése szerint a Hadtörténeti Múzeumban "provokációtól" tartottak, azt akarták, hogy ő szerezzen írásos engedélyt a voltaképp xerox kódex bemutatásához a románoktól - holott ez a múzeum dolga volna. A Honvédelmi Minisztériumból (ide tartozik a Hadtörténeti Múzeum) hamar kifordult, miután egy Szabó nevű helyettes államtitkárnak ez volt az első kérdése: "Melyik politikus lobbizik ezért a kódexért?"

Egyik sem. Ha valaki "lobbizott", az Marosi Ernő akadémikus volt, az MTA Művészettörténeti Kutató Intézetének egykori igazgatója, akinek 1987-ben a Művészet Zsigmond király korában címmel rendezett kiállítás kapcsán nem sikerült fellelnie a kódexet. Egyelőre azonban az ő támogatólevele sem volt elegendő sem egy kiállítás, sem egy - természetesen restaurálást követő - facsimile megszületéséhez. Kábé hétmillió forint kellene. Az igényes kultúrtörténeti sorozatokkal, sőt hasonmás kiadványokkal is foglalkozó Balassi Kiadót érdekelné a dolog, de támogatás nélkül nem vállalkozhat rá. Soóky Andrea igazgatóhelyettes elmondása szerint minden lehetséges helyen pályáztak ez ügyben, hiába.

Szőnyei Tamás: Fene a gusztusát – A tűzijáték kultúrtörténete. Magyar Narancs 2001/33. (08. 16.)

Licenc szerkesztés

Ez a kép közkincs, szabadon felhasználható: alkotója több mint 70 évvel ezelőtt elhunyt, a védelmi idő lejárt. A Szjt. 31. § alapján: (1) A szerzői jogok a szerző életében és halálától számított hetven éven át részesülnek védelemben. (2) A hetvenéves védelmi időt a szerző halálát követő év első napjától, szerzőtársak esetében az utoljára elhunyt szerzőtárs halálát követő év első napjától kell számítani. (3) Ha a szerző személye nem állapítható meg, a védelmi idő a mű első nyilvánosságra hozatalát követő év első napjától számított hetven év. Ha azonban ez alatt az idő alatt a szerző jelentkezik, a védelmi időt a (2) bekezdés szerint kell számítani. Figyelem: A szerző személyhez fűződő jogai a törvény alapján nem ruházhatók át, azok másként sem szállhatnak át és a szerző nem mondhat le róluk. Ezért közkinccsé minősítéskor is mindig körültekintően kell eljárni a szerző személyét illetően! Amennyiben a szerző személye nem állapítható meg, a kép leírásából ki kell derülnie, hogy miért lehetetlen utánajárni, ki készítette; máskülönben a képet törölni fogjuk. Figyelem: A védelmi idő esetenként államonként változhat, a fentiek az EU-harmonizált vonatkozó magyar szabályozást foglalják össze! This file is in the public domain because its copyright expired in Hungary 70 years after the death of the author. Public domain Public domain false false