Finnugor népek meséi/Karjalai-finn mesék/Mese a kis fekete rucáról
Élt egyszer egy öregember meg egy öregasszony. Volt egy fiuk meg egy lányuk. Mikor az öregek érezték, hogy közeledik az utolsó órájuk, így szóltak a gyerekeikhez:
- Édes lányom, ne menj férjhez, te meg fiam, ne nősülj meg soha! Éljetek békességben, kettesben itt a saját házatokban.
A két öreg hamarosan el is költözött az élők világából.
Egyszer a fiú elment az erdőbe vadászni. Az erdőben találkozott a királyfival. A királyfinak nagyon megtetszett a legény, így szólt hozzá:
- Ej, de jóképű fickó vagy te, barátom!
- Hátha még a húgomat látnád! Olyan szép lány az, hogy párját ritkítja hetedhét országban.
Fellelkesült erre a királyfi.
- Barátom, nem beszélnéd-e rá a húgodat, hogy jöjjön hozzám feleségül? Gyönyörű szép lehet, ha még nálad is szebb, és ráadásul jó erkölcsű is.
- Nem ígérhetem meg, hogy feleségül megy hozzád, de azért beszélhetek vele.
A fiú hazatért, és így szólt húgához:
- Hallod-e húgocskám, a királyfi megkérte a kezedet, megparancsolta, hogy vezesselek el hozzá.
Erre így felelt a leány:
- Nem megyek férjhez, míg áll a kemence, amit apánk épített.
Alighogy ezt kimondta, már fogta is a fejőkét, és kiment az istállóba. Amíg a leány az istállóban tett-vett, a bátyja kapta magát, és szétverte az apja építette kemencét. Mire a húga visszajött az istállóból, a kemence már pozdorjává volt zúzva. Most meg azt mondta a leány:
- Nem megyek férjhez, amíg ép a malomkő, amit apánk szerzett.
Erre a bátyja kiment a tornácra, ékkel szétzúzta a malomkövet, majd ízzé-porrá törte, annyira szerette volna a húgát feleségül adni a királyfihoz.
Mikor a lány lisztet akart őrölni, látja, hogy a malomkő apróra van morzsolva.
- Édes bátyám, minden hiába, nem tudsz engem férjhez adni, hiába verted szét a malomkövet. Nem megyek férjhez, amíg el nem kopik a küszöb, amit apánk ácsolt.
Másnap a leány megint kiment az istállóba. Mikor visszament a házba, így szólt a bátyja:
- Idenézz húgocskám, már a küszöb is elkopott.
- Te akartad így bátyám! - felelte neki a húga.
Nekikészült hát a legény, hogy elvigye húgát a királyfihoz. Lement a tópartra, beszálltak egy ladikba. Egy kiskutyát is vittek magukkal. Szorgalmasan eveztek, már el is haladtak egy földnyelv mellett, amikor a partról odakiáltott Szüöjätär, a gonosz boszorkány:
- Vegyetek föl a ladikba!
- Ne vedd föl, bátyám!
Továbbeveztek, de a boszorka megint rájuk rivallt, hogy vegyék be a ladikba.
- Ne vedd föl, bátyám! - óvta a legényt a húga.
Elérkeztek a harmadik földnyelvhez, és Szüöjätär harmadszor is kérte, hogy fogadják be a ladikba.
- Mit tegyünk? - szólt a legény. - Be kell fogadnunk.
- Hát akkor ültesd be a ladikba, bátyám, csak aztán meg ne bánd, ha minden rosszra fordul.
Így hát beültették a boszorkányt a ladikba, és továbbeveztek. Hamarosan föltűntek a királyi palota falai. Hátra szólt ekkor a lányhoz a bátyja:
- Édes húgom, igazítsd meg a ruhádat, már látszanak a királyi palota falai, már látszanak a városi házak ormai.
- Szóltál valamit, bátyám? - kérdezte a leány. Nem hallotta, mit mondott a bátyja, mivel Szüöjätär bűbájossággal megrontotta a hallását.
Szótlanul eveztek még egy darabig, azután ismét megszólalt a legény:
- Édes húgom, igazítsd meg a ruhádat, már látszanak a királyi palota falai, már látszanak a városi házak ormai.
- Szóltál valamit, kedves bátyám? Nem hallom! - mondta a lány.
Erre megszólalt a gonosz boszorkány:
- Dobd be a kendőd a tengerbe, aztán magad is ugorj utána!
De a lány nem hallotta.
Megint eveztek egy kis darabig, azután újra így szólt a legény:
- Édes húgom, igazítsd meg a ruhádat, már látszik a király palotája.
Szüöjätär varázsszavakat mondott:
- Ugorj a tengerbe, és változz fekete rucává!
Beugrott hát a lány a vízbe, és fekete rucává változott. A bátyja meg észre se vette, annyira elmerült az evezésbe. A ladik meg már oda is siklott a királyi palota elé. Elébük jött a királyfi meg a lakodalomba hívott vendégek. Kérdi a királyfi:
- Ez volna a húgod? Hej, de rászedtél, de csúnyán becsaptál, te legény, hiszen azt mondtad, hogy a húgod szépsége párját ritkítja hetedhét országban!
És mielőtt a legény egyet is szólhatott volna, a királyfi megparancsolta, hogy zárják be a fiút az istállóba, a csikók közé.
Éjfélkor háromszor egymás után nagy hullámot vetett a tenger, a kis fekete ruca odaúszott a kikötőbürühöz, és szóra nyitotta a csőrét:
- Gyere ide, tarka kutyus, áruld el, mivel vendégeltek meg a királyfi lakodalmán!
Odafut erre a kis kutyus, és mondja:
- Száraz kenyérhajjal meg halszálkával vendégeltek meg.
A kis fekete ruca odaadta a kendőjét a kutyusnak, és így szólt:
- Tedd ezt a kendőt a királyfi párnája alá, talán megkegyelmez a bátyámnak.
Hogy, hogy nem, ezt a beszélgetést megleste egy öregasszony. A kiskutya elvitte a kendőt a királyfi szobájába, és a párnája alá csempészte.
Reggel fölkel a királyfi, megpillantja a gyönyörű szépen hímzett kendőd és kérdi:
- Hát ez meg hogy került ide?
- Bár a szemem lecsukódik éjjelre, a két kezem szorgosan dolgozik - így hazudott Szüöjätär, a boszorkány.
A királyfi mély gondolatokba merült, azután megszólalt:
- Vigyétek a legényt a bikaistállóba, oda zárjátok be, hadd legyen valamelyest jobb sora.
Eljött a második éjszaka, a palotában nyugovóra tértek. Hát az öregasszony látja ám, hogy a tenger nagy hullámot vet, aztán még egyet, majd megcsobban harmadízben is. Megint a partra úszott a kis fekete ruca, feltotyogott a bürüre, és szóra nyitotta a csőrét:
- Gyere ide, tarka kutyus, áruld el, mivel vendégeltek meg a királyfi lakodalmán!
- Száraz kenyérhéjjal, lerágott csontokkal, meg üres leveskével.
A kis fekete ruca most egy hímzett terítőt adott a kiskutyának:
- Tedd a királyfi párnája alá, talán megkegyelmez a bátyámnak.
A kiskutya fogta a terítőt, és a királyfi párnája alá csempészte. A terítő még a kendőnél is szebb volt, mintha csupa ezüst halpikkelyből szőtték volna.
Reggel, amint felserken a királyfi, megpillantja a terítőt a párnája alatt. Olyan gyönyörű ez a terítő - gondolja magában -, nem is származhatik emberi kéztől. - Nagylelkűen parancsot ad:
- Vigyétek át a legényt a juhakolba!
Ő maga pedig elment anyjához, megmutatta neki a kendőt meg a terítőt.
- Mondd csak anyám, honnan kerül ilyen csudaszép holmi minden éjjel a fejem alá?
Így felelt erre az anyja:
- Menj el fiacskám, a bölcs öregasszonyhoz, tőle kérdezd meg.
A királyfi el is ment az öregasszonyhoz:
- Néném, nem tudnád nékem megmondani, honnan kerül hozzám ez a csudaszép holmi, ki rakja a fejem alá minden éjjel?
- Hogyne tudnám, öcsém! - felelte az öregasszony. - A mátkád küldi, az igazi mátkád. Hiszen az, aki a legénnyel jött, nem más, mint Szüöjätär, a gonosz boszorkány. Bekéredzkedett a ladikba, amikor a legény elhozta hozzád a húgát, aztán bűbájossággal kis fekete rucává változtatta a lányt.
Hej, de nekibúsult erre a királyfi.
- Hogy megkínoztam azt az ártatlan legényt, Szüöjätärt meg jól tartottam a menyecskeszobában! De kár, hogy nem jöttem el hozzád hamarabb.
- Ne szomorkodj, fiam - vigasztalta az öregasszony. - Minden jóra fordul, csak gyere el hozzám ma este, a kutyádat pedig kösd oda a fürdőház vetkező szobájába. De ha nem jössz el, akkor az igazi mátkád elrepül a rucák csapatával. A kutyát jól kösd meg, te pedig rejtőzz el az ajtó mögött, és figyelj. Amint megpillantod a kis fekete rucát, ragadd meg, és tépd ki a szárnyát. Akármi is lesz a szárnyából, te csak hajítsd át a bal válladon, s ne nézz hátra mindaddig, amíg a hátad mögött meg nem jelenik a mátkád. Ha megfogadod a tanácsomat, minden jóra fordul, és feleségül veheted a lányt. Ne rettenj meg, fiam, bármilyen szörny jelenik is meg előtted.
- Nem félek én semmitől, csak láthassam végre az igazi mátkámat.
A királyfi fogta a kutyáját, megkötötte a fürdőház vetkező szobájában, maga pedig lesben állt, úgy figyelte, mikor jön már a fekete ruca. Leszállt az éj, a tenger megcsobbant, megcsobbant egyszer, megcsobbant másodszor is. Végül, harmadízben a parthoz sodorta a kis fekete rucát. Megszólalt a ruca:
- Gyere ki hozzám, tarka kutyuska, meséld el szépen, mivel vendégeltek meg a királyfi lakodalmán!
- Száraz kenyérhéjjal meg romlott hallal. Csakhogy nem bírok hozzád kimenni, mert megkötöttek.
A kis ruca kilépett a partra, odament a kutyához, és úgy beszélt hozzá:
- Fogd ezt a batyut, vidd el a királyfinak, talán megkegyelmez a bátyámnak.
Ekkor előpattant a királyfi, kitépte a kis fekete ruca balszárnyát, mire az viperává változott, a vipera féreggé, a féreg meg sodrófává. A királyfi nagy vágyakozásában türelmetlenül hajította át a vállán a sodrófát, aztán hátrapillantott, és csodák csodája, egy gyönyörű szép leány termett a háta mögött. Olyan szép, hogy párját ritkította az egész világon.
Ekkor megszólalt a királyfi:
- Te az enyém, én a tiéd. Gyere hozzám feleségül.
De a leány így felelt:
- Nem megyek, mert Szüöjätär másodszor is megront.
- Ne félj, már nem tehet kárt bennünk soha többé. Légy a feleségem!
A királyfi az öregasszonyra bízta a leányt, maga pedig elindult a királyi palotába. Alighogy hazaért, tüstént szabadon bocsátotta menyasszonya bátyját, katonáinak pedig megparancsolta:
- Menjetek a fürdőházba, és ássatok egy tíz öl mély gödröt a küszöb alatt. A gödröt töltsétek meg szurokkal, a szurok meg szüntelenül forrjon, bugyborékoljon.
A katonák teljesítették a parancsát. Aztán még vörös szőnyeget terítettek a palotától a fürdőházig vezető útra.
Amikor ez is megvolt, így szólt a királyfi:
- Kísérjétek a menyecskét a fürdőházba.
Az udvarhölgyek karonfogták Szüöjätärt, és a fürdőházba vezették. Még dicsekedett is a gonosz boszorkány:
- Ó, milyen tisztesség éri a király fiának feleségét!
Ekkor a katonák a fürdőház küszöbénél kirántották a szőnyeget Szüöjätär lába alól, a gonosz pára beesett a gödörbe, s elpusztult.
Nem volt már semmi akadálya a szerelmesek boldogságának. Még aznap egybe is keltek, hét országra szóló lakodalmat tartottak. A királyfi a sógorának gyönyörűséges palotát építtetett, és mindnyájan boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
Ezzel a mesének vége.