Finnugor népek meséi/Udmurt mesék/A testvérek viszálykodása
Egy apának két fia volt. Az idősebb megnősült, asszonyt hozott a házhoz. Ez az asszony nem szívlelhette a sógorát. Az urát mindig öccse ellen tüzelte.
Végül az asszony kívánságára az ifjú férj elküldte öccsét az erdőbe, fát dönteni. A felesége abban reménykedett, hogy a vadállatok felfalják a fiút. De nem történt semmi baja, hazatért egészségesen.
Az asszony így szólt az urához:
- Beteg vagyok, hozass az öcséddel nyúltejet. Attól meggyógyulok.
Megparancsolta ekkor öccsének a férj:
- Beteg az asszony. Eredj az erdőbe, hozz neki nyúltejet!
Az ifjú kiment az erdőbe, megtöltötte puskáját, és nyúlkeresésre indult. Megpillantott egy nyulat, célba vette, de ekkor megszólalt a nőstény:
- Jóember, ne lőj agyon, szerzek neked nyúltejet.
Úgy is lett. Nyúlanyó tejet szerzett, a legény hazavitte, és sógornőjének adta. De az asszony csak tovább fondorkodott:
- Nem segített rajtam a nyúltej, menj, hozz nekem farkastejet!
A legény el is ment az erdőbe, felhajtott egy nőstényfarkast, célba vette, de ekkor megszólalt a farkas:
- Jóember, ne lőj agyon! Szerzek én neked farkastejet.
Úgy is lett. A farkas szerzett farkastejet, az ifjú hazavitte, sógornőjének adta. Az asszony megitta, de továbbra is csak panaszkodott:
- Semmit nem gyógyulok, hozzál nekem rókatejet!
A legény kiment az erdőbe, megszerezte a rókatejet is. De hiába vitte haza, sógornője újból csak panaszkodott:
- Nem használ nekem a rókatej, eredj, hozzál medvetejet!
Meghozta a legény a medvetejet, de akkor meg oroszlántejre támadt kedve az asszonynak. A legény azt is megszerezte, és sógornőjének adta.
Ámult-bámult az asszony, hogy az ifjúban nem tett kárt sem farkas, sem róka, de még a medve meg az oroszlán sem. Éppen ezért megparancsolta az urának, hogy ölje meg az öccsét. Az ifjú férj megkötözte öccsét jó erős kötéllel, de nem volt szíve megölni, hát az erdőbe hurcolta s otthagyta. Sírt-rítt a legény keservesen. Ahogy ott jajgat, szomorkodik, egyszerre hatalmas forgószél támad, és a szél szelleme megszólítja őt:
- Állj be a szolgálatomba!
- Semmi kedvem, hogy itt pusztuljak - feleli a legény. - Inkább csakugyan beállok hozzád szolgálatba.
A szél szelleme kioldotta a legény kötelékét, és házába vezette. Rábízta a lovait.
- Őrizd a lovaimat, etesd-itasd őket. Minden istállómba bemehetsz, csak ennek az egynek az ajtaját ne nyisd ki soha!
De a legény nem engedelmeskedett, megszegte a parancsot, kinyitotta a tiltott istálló ajtaját. Egy lovat talált benne. Amint a ló megpillantotta a legényt, beszélni kezdett:
- Csapj rám jó erősen!
A legény rávágott a lóra.
- Elég - mondta a ló, és megparancsolta a legénynek, hogy szerezzen egy fenőkövet, egy fésűt meg egy tányért. A legény teljesítette a ló parancsát, beosont a házba, elcsent egy fenőkövet, egy fésűt meg egy tányért.
Aztán visszament az istállóba, a ló hátára pattant, és azon nyomban elvágtattak a szél szellemének portájáról.
A szél szelleme nagy haragra gerjedt, mikor ezt észrevette, és tüstént üldözőbe vette a szökevényeket. Már-már utolérte őket, de ekkor a ló így szólt a legényhez:
- Hajítsd el a fenőkövet!
Az ifjú elhajította a fenőkövet. A fenőkő óriási heggyé változott. A szél szellemének meg kellett másznia az óriási hegyet, és mire átjutott rajta, ló és lovasa már messze járt. Megint utánuk eredt a szél szelleme, már-már beérte őket, mire a ló így szólt a legényhez:
- Hajítsd el a fésűt!
A legény elhajította a fésűt. A fésű óriási fenyőerdővé változott. Mikor a szél szelleme az erdőn átvágott, ló és lovasa már messze járt. Megint nyomukba eredt a szél szelleme, már-már beérte őket, amikor a ló így szólt a legényhez:
- Hajítsd el a tányért!
A legény elhajította a tányért. A tányér óriási, mélyvizű tóvá változott. Azon már nem bírt átkelni a szél szelleme.
Így menekült meg a legény és a ló. Egy tisztáson megálltak megpihenni. A ló földre vetette magát, daliás ifjúvá változott.
A legény nem akart hazamenni többé a bátyja házába, elhatározta hát, hogy beáll katonának. A szép ifjútól búcsúzóul egy csodatevő kardot kapott. Súlyos kard volt, senki sem bírta felemelni.
A legény jelentkezett sorozásra, és derék katona vált belőle. Egyszer a kaszárnyában eldőlt a kardja, és kidöntötte a szoba falát.
Reggel jön a kapitány, és kérdi:
- Kié ez a kard?
Az őrmester azt mondta, hogy a övé. De hiába mondta, felemelni csak nem bírta. Ekkor előlépett a legény, fölemelte a kardot, mire a kapitány így szólt hozzá:
- Ritka nagy erőd van. Jutalmul őrmesteri rangra emellek.
A legény ekkor szabadságot kért, hazament a falujába. A bátyja meg a felesége most már nagy tisztelettel, nyájasan fogadták, etették-itatták, jól tartották. Én is ott voltam, két álló napig tartott a nagy vigasság.