Gyógynövény/Terápiák/Zselatin kapszula
A zselatin kapszula akkor célravezető eszköz, ha a gyógynövény:
- - Kis mennyiségben használatos (0,5-3 g alkalmanként);
- - Keserű, vagy nyálkás;
- - Hosszú időn keresztül rendszeresen kell szedni.
Sokféle méretű kapszula van, de a legközönségesebb a kicsi “0”-ás és a nagyobb “00”-ás. A leggyakrabban az utóbbit használják, kivéve a gyerekek esetében, vagy ha valaki nehezen tudja lenyelni. Hogy megkönnyítsük a kapszula gyomorba jutását és feloldódását, vegyük be evés közben, vagy legalább 1/2-1 csésze vízzel illetve gyógynövényteával.
A gyógynövényt sok esetben eleve por alakban kell megvenni, hogy a kapszulák jól felhasználhatók legyenek. A háztartási robotgéppel vagy fűszermalommal készített őrlemény gyakran nem elég finom szemcséjű. A porokat tegyük egy kis edénybe és keverjük össze kanállal. Nyissuk ki a kapszulát és merítsük meg mindkét felét a porban úgy, hogy a kapszula száját az edény fala mellett toljuk.
A műveletet addig ismételjük, amíg meg nem telnek. Ezután óvatosan zárjuk össze a kapszulát. Hogy milyen mennyiségű növényi anyag fér egy kapszulába, az attól függ, milyen finom porrá őrölték, mennyire sikerült a kapszulát megtömni, és hogy az illető anyag gyökér, kéreg, levél, vagy virág-e.
Nem érdemes kapszulába tenni az enyhébb hatású gyógyfüveket, hiszen azok csak nagyobb mennyiségben hatásosak, és így aligha lehetne a szükséges adagot elfogyasztani belőlük. Ugyancsak ne keverjünk össze enyhébb hatású gyógyfüveket erőteljesebb, hatékonyabb növényekkel, – kivéve, ha az előbbiek nedvesség hatására nyálkát képeznek. Az enyhébb füvek ugyanis felhígítanák az erősebbeket, így azok kisebb adagja szintén nem érné el a kívánt hatást.
A kapszulázott gyógynövény szokásos napi adagja 3×1, 3×2 darab, bár a dózis függ a gyógynövénytől, a kezelendő állapotától, a betegség mértékétől.
Némely növény, mint az aranygyökér (Hydrastis canadensis), a Amerikai tojásbogyó ~ (tündérnyom) (Podophyllum peltatum), az alkörmös (Phytolacca americana) és a hólyagos lobélia (Lobelia inflata) napi adagja a szokásosnál sokkalta kisebb, és általában összetett készítmények alkotószereként szerepel.
A zselatin kapszulát le lehet nyelni étellel, de ha étkezések között vesszük be, legalább fél csésze vizet vagy gyógynövényteát igyunk rá, hogy biztosan a gyomorba kerüljön. Ha a készítmény olyan, hogy zselatin kapszulát igényelne, készíthetünk belőle pilulát is, de a pilulából kétszer annyit kell bevenni, mint a kapszulából, mert a hatásfoka kisebb.