Hajdu Sándor:Az akna titka
Hajdu Sándor – Versei
Bányász és költő: 30. oldal
Az akna titka
Mondják, hogy ott az aknaszájnál
Amely az erdő szélében
Elhagyva áll, a holdvilágnál
Egy tündérlányka megjelen
S majd minden éjjel lopva, félve
Virágot szór az aknamélybe.
Aztán, mint jött, az erdőn által
Alakja ismét eltűnik,
Hogy titkos lényét száz csodával
Vegyék körül, kik titkon itt
Meglesték őt és látva látták
Fehér ruháját, csöppnyi lábát.
Egész sor mondát, selymes fátyolt
Szőttek köré már s mély tavat –
A bányakörnyék nem tud másról
Beszélni, egyre róla csak;
Mindig dúsabbra, egyre szebbre
Formálják őt, és kedvesebbre.
Egyik tündérnek, másik bájos
Lidércnek tartja görcsösen –
Csak épp a puszta, bú-virágos
Valót nem látja senki sem.
Pedig, kit titkon néha láttak,
Nem tündér az: óh, bányász-lány csak.
Akit ő egyszer hű szívébe
Csukott, az ifjú lenn maradt.
S azóta titkon visszatérve
A barna árnyas éj alatt,
Megáll és ott az aknamélybe
Virágot szór le kedvesére.