Hajdu Sándor:Az aknaszájnál
Hajdu Sándor – Versei
Feltehetőleg 1946. után írta
Az aknaszájnál
- Most szállnak éppen ki a kasból,
- Csapzottan még a küzdelemtől.
- Megtépett arcuk szörnyű harcról
- Mesél – a mélység drágán adja
- Kincsét, az alvó, holt virágot –
- Hull is érette napról napra
- Tengernyi gond és átok.
- Szénportól kormos arcuk félve
- Tekint a fénylő, nyári napba:
- Fáj még nekik az éjek éje
- Után a kéklő, tiszta mennybolt
- Napfénytől zengő szép világa -
- Pedig ott lenn a fény volt mindig
- Szívüknek titkolt álma.
- Elnézem őket hosszan, s érzem:
- Szívemben régi emlék támad.
- Ott látom őt, bár elment régen,
- Halott apámat, súlyos terhet
- Vonszol, mint mindig, most is vállán,
- S nyomában lépked Ferikó is,
- Még ifjan elhullt bátyám.
- E sorból én is kimaradtam:
- Gyerekként tört meg még a bánya,
- De amíg élek, lázas ajkam
- Megtörve is csak róluk zeng majd
- Soha nem hallott hősit s szépet –
- Az ő sorsukról zeng csak számon
- Örökké már az ének.
- Mert nincs a földön méltóbb arra,
- Hogy költő róla énekeljen,
- Ki útját mindig éjben járta
- S mosolygó napfényt alig látott,
- De neked mégis napra hozta
- A zengő tűz-virágot.
* * *