Hajdu Sándor:Az első hó
Hajdu Sándor – Versei
Bányász és költő: 55. oldal
Az első hó
- Reggelre kelve, szűz-fehéren,
- Megjött a tél, a nem várt vendég.
- Amerre elment, erdőn, réten
- Szétszórta lágyan selymes leplét;
- S minden faágra, házra, drótra
- Angyal hullatta drága ékszert
- Rakott fel jócskán megpakolva.
- S akik a reggel elsiettek
- Házunk előtt a kristály hóba,
- Úgy mentek, mintha százszor szentelt
- Fehér rózsákon jártak volna;
- Titkolt boldogság ömlött széjjel
- Mindenki arcán, ritka ünnep,
- Áthatva mélyen égi fénnyel.
- Nekem a tél csak börtönt hozhat,
- Mivel betegség kínoz engem,
- És mégis, lám, az első hónak,
- Mint gyermek, én is, úgy örültem;
- Egész nap át az ablak mellett
- Állottam és ó néztem egyre,
- Amíg csak késő este nem lett.
- Örültem annak, hogy ma minden
- Olyan szép, csendes, szűzi tiszta,
- Amilyen szépnek egyszer régen
- A költő lelke megálmodta;
- Sehol sem láttam most a tarka
- Világ ruháját, bűnét, szennyét –
- Óh, jaj, ha mindig így maradna!
* * *