Hajdu Sándor:Cséplés
Hajdu Sándor – Versei
Bányász és költő 23. oldal
Cséplés
Akárcsak mint egy jó nagy dongó,
Cséplőgép dobja zúg a forró
Nyárvégi napba, vígan zengve,
Boglyák között a szérűs kertbe.
Körötte izmos férfi-vállak
Zsákolnak könnyen, kévét hánynak,
S petrencés lányok rúdra vetve
Szalmát cipelnek szalmahegyre.
Elnézve hosszan, napnyugtáig,
E zengő munkát: most egy másik
Cséplőgép dobja búg fel messze,
Álommá szépült szérűs kertbe.
Búgása oly lágy, mint a drága
Kápolnák gyémánt orgonája,
Amely az élet-himnusz hangját
Zokogja lágyan, földi hálát.
S arany hegyek közt – mert az asztag
Az volt a szérűn – angyal-ajkak
Kísérik zengve, munka közbe,
A himnusz hangját, égbe törve.
Örök vidámság árad szerte
Mindenhol itt e szérűs kertbe –
S én is, ki ifjan köztük állok,
Boldog vagyok és hittel áldott.
Rég volt ez, rég, és már csak emlék
A múlt valója, drága szentkép,
Amelyet én a többi kép közt
Fogyó reménnyel féltve őrzök.
A sors szeszélye rímes tájra
Ütött ki engem hátba vágva,
És én az ének bús bolondja
Megyek, hogy merre: Isten tudja.
Megyek dalolva rongyra-vedlett
Ruhában, gazdag szérűk mellett,
Ahol nekem már mit sem adnak,
Ha még oly dús is ott az asztag.