Hajdu Sándor:Dum spiro, certo!
Hajdu Sándor – Versei
Dum spiro, certo!
- (Amíg élek, harcolok!)
- A Sors úr egykor hősi harcra
- Hívott ki engem nagy kacagva;
- Gondolván, úgyis könnyűszerrel
- Győzelmet ülhet ő majd rajtam,
- Ha másként nem, hát durván, csellel.
- A harcra-hívást elfogadtam
- S azóta – majdnem harminc éve –
- Hajrázó daccal, könnybe, vérbe
- Vívódom én e hősi harcon.
- Sok mindent kellett odaadnom
- Nyugalmat, békét, ifjúságot,
- Szerelmet, csókot, szent családot,
- S mindent, mi drága itt a földön.
- De hősi daccal, vérbehörgőn
- Dum spiro, certo-t sírt az ajkam,
- A harcot én még fel nem adtam.
- E két igével vitt a szándék
- Újabb rohamra, küzdelemre,
- Dum spiro, certo-t sírtam egyre.
- Akkor sem tudtam tenni másként,
- Midőn a Sors úr durva ökle
- Húsz éves álmom kettétörte.
- Dalomtól izzott át az éjjel –
- Pedig, jaj, mennyi gúnnyal, kéjjel
- Űzött a Sors úr új rohamra;
- Hadd lássuk – mondván – tudsz-e harcra
- Mankón is menni, béna lábbal?!…
- Ezernyi fájás döfte által
- Szívem, de bennem messze, mélyen
- Orkános daccal, bús-keményen
- Felsírt a dal, a messze-hangzó
- Dum spiro, certo, certo, certo!
- És könnyes daccal, megveszetten
- Újult rohamra, harcra mentem,
- Mert bennem már a kornak lelke
- Dalolt fel hittel, felremegve,
- S tudtam, ha egyszer én megállok
- Lehajtott fővel, gyönge-búsan,
- A büszke Sorstól meglapultan,
- Nem lesznek akkor messiások,
- Virágos hősök, szüzek, szentek,
- Csak könnyes búsak, megverettek…
- Velem bukik, ha én megállok,
- E hősi kor is, jóra-vágyott
- Százezrek álma, szent reménye –
- Mert én itt eszköz, égő fáklya
- Vagyok, s ha egyszer búsra válva
- Nem égek már a vaksi éjbe
- S nem hull a vérem hősi harcon
- Mosoly a sápadt emberarcon
- Örökre kihuny, s néma gyászban
- Ődöngnek itt az éjszakában…
- Megyek, ha ifjan rongyra-verten
- Ezernyi seb is lenne testem,
- S ha százszor bénán, térden mászva
- Buknék is el az út porába,
- Akkor se tudnék én megállni,
- A Sors kegyére sírva várni!
- Mert daccal zengi - most is hallom –
- Ott zeng a sebzett férfiajkon
- Sztálingrád romján, Afrikában
- És Észak szörnyű vérpoklában –
- Mindenfelé, hol hősök élnek,
- Akik a Sorssal szembenéznek.
- Ott zeng a dal, e kornak lelke
- S hiába dugnék két fülembe
- Vattát, óh, mégis feldalolna
- Dum spiro, certo-t zengve újra!…
- Megyek hát én is, bénán, bottal,
- Dalolva daccal, hősi szóval,
- S a Sors szemébe zengve vágom
- Dum spiro, certo! Sors-barátom.
- Hiába hívtál hősi harcra
- Lenézve, gúnnyal, nagy kacagva,
- Legyőzni, látod, mégsem tudtál,
- Véremre pedig hogy szomjúztál!
- S nem is fogsz győzni énfelettem
- Soha, mert itt e bús kebelben
- Egy hősi korszak lelke lángol
- S nem retten az a vén kajántól!…
- Azok sem voltak megverettek,
- Akik a Donnál ott rekedtek
- A muszka puszták jégkarjában –
- S Sztálingrád romján nem te győztél,
- Nagyobbak ők a sírgödörnél!…
- Rajtam sem ülhetsz orgiásan
- Győzelmi tort, ha porba-hulltan
- El is véreznék én a harcban,
- Mert, óh, az Isten fenn a mennyben,
- Ki bíró volt e küzdelemben,
- A Mindenségnek tudtul adja
- Győzött, mert harcát fel nem adta!
* * *