Hajdu Sándor:Lányok a kútnál
Hajdu Sándor – Versei
Bányász és költő 10. oldal
Lányok a kútnál
A rétről jöttek mind a négyen
Hová még jókor reggel mentek,
Hogy ott a selymes domb tövében
A naptól száraz sarjúrendet
Boglyákba gyűjtsék énekelve.
Vidáman járt a négy gereblye,
Mint Bodri kutyánk fürge farka,
És bíborszárnyú naplementre
Boglyákba volt már szépen rakva
A rét ruhája, dísze, selyme.
És most a szoknyák övbe tűrve,
Ott állnak ők a gémeskútnál,
Hogy frissen húzott tiszta vízbe
A testre szállott port és fűszált
Lemossák, arcuk felfrissítve.
Csobog a friss víz, szinte zengve,
Miközben ajkuk fel-felharsan,
S az alkonyt váltó szürkületbe,
Mint szűz hattyú a ringó habban,
Hószinti keblük meg-megvillan.
Erőtől duzzadt élet árad
Lényüktől széjjel, munka, dallam,
És meg se látszik: mennyit fáradt
Ma már a karjuk – bő folyamban
Bugyog fel lelkük zengő árja.
Így állnak ők a gémeskútnál
Több mint egy hosszú ezredéve,
Mosolygó arccal, s ősi dal száll
Ajkukról most is – magvetése
Egy újabb, termő ezredévnek.
Ők hozták eddig, s adják át majd
Kelet meséjét, sok-sok kincsét
A jobb jövendő harcosának,
Mint féltve őrzött ritka gyöngyét
Kagyló a bátor gyöngyhalásznak.