Hajdu Sándor:Levél a városba
Hajdu Sándor – Versei
Bányász és költő 22. oldal
Levél a városba
Minap egy csizmás, bús legényke
Lépett be hozzám árnyas arccal.
Tanyáról jött és mély zavarral
Megkért, hogy írjak – szívét téve
Bele a szóba – kedvesének.
Diktálja is már: Gyöngyvirágom,
Oly bús a sorsom, nincsen álmom
Mióta tőlem messze mentél.
Sorvaszt a bánat; nyáron is tél
Fagyasztja arcom – mégis égek,
Jöjj vissza hozzám, kérve kérlek!
Itthon már, lenn az alvég tája
Virágba bomlott, s harsonázva
Ragyog a kék ég napsugártól,
S szívem, jaj, látod, mégis gyászol.
Jöjj vissza Kedves, hagyd a várost -
Mit ér a kincse, hogyha átkos
Teherrel én itt, mint az új-hold,
Mindig gyérebben, búsan bolygok?
Úgy várlak Téged, és ha nem jössz,
Nem ér itt engem már a bús ősz,
Nagy útra térek még a nyáron –
Jöjj vissza, édes Gyöngyvirágom!
Így szólt az írás szóról szóra,
Ahogy ő nékem tollba mondta;
Minden sorába szíve zengett,
S amíg leírtam, egy-egy könnyet
Hullattam én is titkon rája,
Pecsét helyett az ő szavára.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -- - -
Azóta éppen hét nap telt el,
És mára kelve, jókor reggel
Ismét itt járt a kis legényke,
De most már vígan, pírtól égve
Sugárzott arca, és már útba
Felém harsogta messze zúgva,
Hogy még a táj is visszazengte:
Megjött a Julcsa tegnap este!