Hajdu Sándor:Séta Pannóniában

Hajdu Sándor – Versei

Keletkezési ideje: 1949.

Hajdu Sándor


Séta Pannóniában

Úgy szeretném megmutatni néked
Szép Dunántúlt, lankás Pannóniát,
Hol a régi római emlékek
Ott alusszák minden ringó dombhát
Mély ölében sok százéves álmuk –
Úgy szeretném megmutatni néked
    A kincses Dunántúlt!

Bebolyongnék Bakony alján véled
Sok virágos, nyírfaerdős tájat;
És ahonnan jó darab vidéket
Átölelnénk, megfogva a vállad
Halk beszéddel egyre magyaráznék:
Ó, mily szépek, nézd, ott lenn a rétek,
    Mily csodás e tájék!

S mily kerekre formázta az Isten
Azt a hegyet, nézd, ott messze távol;
Híres hegy az, híresebb már nincsen
Se hazánkban, se a Földön máshol –
Hallottad tán, az a híres Somlyó.
Egykor erős, országvédő vár volt,
    S ma a bora oly jó.

Dél felé meg, hol a mennybolt kékje
Mosolyogva néz a földről vissza,
Ott hullámzik kicsi tengerkéje
Hunniának – s kék tükrében ritka,
Halk zenéjű tündérszép világ áll –
Balaton, ó Pannónia éke,
    Nem is óriások.

Szebb lehet s tán híresebb a német
Heidelberg vagy Bologna és mások,
De nem lehet kultúrájuk mélyebb,
Mint amilyen Pannónia áldott,
Sok-sok szürke, kicsi városának:
Itt még most is latinul regélnek
    Utcák, kövek, házak.

S azután, ha mindent jól bejártunk,
Megpihenni nem megyünk csak Celbe.
Legyen itt a végső állomásunk,
Hol Dunántúl legszebb büszkesége:
Cel temploma várna engem s téged –
Eldadognánk csendes imádságunk,
    Egy-két üdvözlégyet.

Nem telik be szívem soha véle,
Ó, Dunántúl, drága Pannónia!
Nyírfaerdős, halmos szép vidéke,
Mint egy ifjú lányka keble-halma,
Úgy hullámzik méla merengéssel –
Csupa összhang, napfény, harmónia
    Ömlik rajta széjjel.

Nem hiába jött el érte egykor
Arájáért, ide messze-földre:
Vőlegénye,:
Szebb menyasszonyt, hűbbet jegyességre
Indiából sem hozhatott volna –
Pannónia lett a pór leányból
    Zengő auróra.

Ó, ha egyszer bejárhatnánk ketten
E mosolygós, gazdag, üde tájat:
Nagy boldogság gyúlna fel szívedben,
Boldog lennél s visszahúzna vágyad.
Szüntelen e lankás, halk vidékre –
Itt szeretnél élni akkor csendben,
    S tudom, mindörökre. (Bódé, 1949. július)

Bódé, 1949. július.

* * *