Hajdu Sándor:S én megtudni soha se fogom...
Hajdu Sándor – Versei
Bányász és költő c. kötete megjelenése után írta
S én megtudni soha se fogom...
- Bányák daltalan éjiben éltem,
- A napfényt áhítva nagyon,
- Hisz sorsom zord, messzi egében
- Ott lángolt, tudtam, valahol
- Álmom csillaga fenn –
- Ott lángolt, tudtam, valahol
- Jaj, nem akartam vaksi sötétben
- Ifjan már elhullani, nem.
- S barna öléből napra bocsátott
- Mégis a mélység – ó de hogyan!
- Vértől az arcom csupa sár volt
- S testem, az ifjan kínra fogant,
- Törten mélyre bukott –
- S testem, az ifjan kínra fogant,
- A napfény nékem, s a szabadság
- Ily szörnyű drágán adatott.
- Húsz éves, szép, zsenge koromra
- Már két botra hajolva viszem
- Megtört testemet – ó de rajongva
- Csókolt fel mindent a szívem
- Naptalan éjem alól –
- Csókolt fel mindent a szívem
- Sorsom bár mélyen megalázott,
- Ajkam mégis az égre dalolt.
- Tört testemmel mit se törődve,
- Ajkam csak mindegyre dalolt,
- S szállni akartam messzi mezőkre,
- Árnyas s könnyes utamra, ahol
- Nem hull már soha árny –
- Árnyas s könnyes utamra, ahol
- Fény volt, a fény életem álma,
- A dal meg hű édesanyám.
- Én soha, egy percig se tagadtam,
- Hogy e világ mily drága nekem –
- S hogy mért kell ma magamrahagyottan
- Bólyongnom mégis, idegen
- S célt-vesztő utakon,
- Bólyongnom mégis, idegen
- Nincs, aki megmondhatja nekem,
- S én megtudni soha se fogom. . . . .
* * *