Heraldikai lexikon/Ambrózy György

sédeni lovag Ambrózy György (Sátoraljaújhely, 1885. március 7.[1] – Budapest, 1970. január 18.[2]), falerisztikai író, a Mária Terézia rend lovagja. Felesége Lónyay Pálma hercegnő (Slanec, 1880. márc. 27. - Tuzsér, 1967. júl. 17.).[3] 1905-ben a cs. és kir. 4. huszárezrednél kezdte katonai pályáját. Hadnaggyá 1908. május 1-jén avatták. Tullnban, Medgyesen, Nagyszebenben, Debrecenben, Nagyváradon szolgált, az utóbbi helyeken már századosként. Az I. világháborút (1914—1918) huszárként küzdötte végig. A háború kezdetén véghezvitt haditettéért a legmagasabb kitüntetést, a Mária Terézia-rend lovagkeresztjét kapta.[4][5] A háború után századosi rangban Horthy segédtisztje volt a Hadügyminisztériumban.[6] A Baross Szövetség egyik vezetője volt. Biró József, erdélyi történész 1945. január 1-jén levelet írt „lovag dr. sédeni Ambrózy György úrnak”, valamilyen közös munkájuk ügyében, amelyhez Biró állította össze a képanyagot.[7] A kommunista hatalomátvételt követően Ambrózy nem szerepelt a közéletben.

Ambrózy György százados
Ambrózy György százados

1940-ben kiadták Magyar csataképek című művét,[8] doktori értékezését a művészettörténet köréből,[9] mely a magyar tárgyú csataképábrázolások (festmények, szobrok, ötvösművek, plasztikák) áttekintése, gazdag anyagot szolgáltat a magyar történeti ikonográfiához. Részt vett a rendjelekkel és kitüntetésekkel foglalkozó kézikönyv szerkesztőbizottságában, melynek valódi szerzője Rainer Rudolf volt.[10] Ez a magyar falerisztika egyik csúcsteljesítményének számít.

Művei szerkesztés

Ambrózy György: A magyar csatakép. Budapest. 1940.[15]

vitéz Felszeghy Ferenc – vitéz Rátvay Imre – nemes Petrichevich György – sédeni dr. Ambrózy György szerk. [Rainer Rudolf]: A rendjelek és kitüntetések történelmünkben. Budapest, é. n. [1943.]

Ambrózy György: Steppe-lovas népek és a Kárpátmedence. Budapest, 1947.

Ambrózy György: Keletről jöttünk. Steppe-lovas népek és a Kárpátmedence. Budapest, 1950.

Irodalom szerkesztés

Magyarok a II. világháborúban. Az IHNETOV munkanaplója • vitéz Béldy Alajos vezérezredes Hadtörténelmi Levéltárban őrzött irataiból 1941—1943. FüggelékA munkanaplóban szereplők életrajzi adatai. (Arcanum)

Ambrózy György: A magyar csatakép (Ism. Ajtay Endre). Hadtörténelmi Közlemények. 1941. 266-267.[16]

Huszadik Század, 1941. február

Radix Fórum

Jegyzetek szerkesztés

  1. Magyarok a II. világháborúban[1]
  2. Radix Fórum [2]
  3. radix Fórum[3]
  4. Ajtay Endre 266.[4]
  5. Önkéntesi évét 1905—6-ban a 4-es huszároknál végezte s a tart. tiszti vizsga után ténylegesíttette magát. 1911-ben áthelyezték a 7-es hu. ezr.-hez, hol csapatszolgálatot végzett s távíró tiszt volt béke idején. A mozgósításkor mint az 1. lov. ho. élelmező tisztje vonult ki a frontra s 2 hónapon át ezt a szolgálatot teljesítette, de mint parancsőrtisztet is alkalmazták. Mint ilyen már 1914 aug. havában kitűnt. Midőn ugyanis az 1. lov. ho. 16-án átkelt a Zbruc határfolyón, hogy előnyomuljon Kaminiecz Podolski felé. Ambrózy főhn., ki az eleségvonattal Skalában maradt, egy telefonbeszélgetésből megtudta, hogy Frohreich tb. 5. honv. lov. ho.-lyát túlerős or. csapatok úgyszólván felmorzsolták; a hs.-parság erre elhatározta, hogy az 1. lov. ho.-t visszahívja. Ambrózy vállalkozott e fontos parancs átadására s annak végrehajtása folyamán 1 hu. kíséretében 70 km.-nyi utat tett meg lóháton egy napon a kozák-jő.-ökkel már elárasztott területen. Sikerült is a parancsot idejében kézbesíteni s valószínű, hogy ezzel a ho.-t a határ felé már minden oldalról közeledő or. oszlopok általi megsemmisítéstől megmentette. E kitűnő teljesítményért kapta első kitüntetését, a signum laudist. Ismételt kérésére bevonultatták ezredéhez, ahol a 3. szdba osztották be. Végig küzdötte az 1914—15 évi összes kárpáti, galíciai és wolhyniai harcokat. Több hónapon át vezényelte átmenetileg a 3. szdot es sikeresen vezetett hírsz. külményeket. Különösen kitüntette magát a kostjuchnowkai ütközetben 1915 nov. 5-én. A serchowoi téli állásban két hónapig az ezr.-segédtiszti teendőket látta el. A grusyatini ütk. után, 1916 jun. havában, átmenetileg átvette az 5. szd parságát. Így került le az ezr. lov. osztályának kötelékében 1916 szept. havában a rom. frontra, ahol a lov. oszt. összes harcaiban részt vett. 1917 máj. havában az ujonan felállított műsz. szd parnokává nevezték ki és mint ilyen küzdött az ezr. harcaiban julius—augusztusban a Sboina Neagrán, a Sboina Verden és a Casinuluin, végül 1918 máj.—jun. havában a Piave vecchia menti harcokban. (A törzstisztek, kapitányok és század-parancsnokok életrajzai. In: JÓZSEF főherceg tábornagy: A II. VILMOS NÉMET CSÁSZÁR ÉS POROSZ KIRÁLY NEVÉT VISELŐ CS. ÉS KIR. 7. HUSZÁREZRED HADI EMLÉKKÖNYVE. 1914-1918.BUDAPEST, 1923.[5]; Rövidítések: [6])

    +++++

    Az I. világháború során a gépi eszközök tömeges alkalmazása mellett továbbra is fontos szerep jutott a hagyományos fegyvernemek hagyományos harcászatának. A legmagyarabb csapatnem, a huszárság képviselői is tucatnyi hőstettel hívták fel magukra a figyelmet. Közéjük tartozott Ambrózy György, aki a 4. huszárezredben egyéves önkéntesként kezdte katonai pályáját, majd továbbszolgálóként hivatásos állományba került. Az I. világháború kezdetén főhadnagyi rangban élelmezési tiszt volt az 1. (temesvári) lovashadosztálynál. Ennek keretén belül került az oroszországi frontra. 1914. augusztus 14-én Skalában értesült arról, hogy Kövess gyalogsági tábornok az oroszok előretörése miatt visszarendelte a túlzottan előrenyomuló 1. lovashadosztályt. Skalában nem volt sem gépjármű, sem repülő, a parancsot tehát huszárokkal továbbították. Ambrózy azonban úgy vélte, hogy az előző napok meneteiben kifáradt huszárlovak nem fogják bírni a hosszú és veszélyes utat, ezért saját elhatározásából telivér lován, két huszár kíséretében elindult a lovashadosztály után. A két huszár lovai rövidesen kidőltek, s Ambrózy egyedül folytatta útját. Útközben a lakosok és a portyázó kozákok többször is rálőttek. Éjszakára egy mocsaras vidéken rejtőzött el, majd másnap újabb támadások közepette (lova haslövést kapott) érkezett meg az 1. lovashadosztály főhadiszállására. A korábban kiküldött futárok egyike sem érte el a hadosztályt. Ambrózynak köszönhetően a hadosztályparancsnok még időben elrendelte a visszavonulást, így a seregtest nem esett az előnyomuló 8. orosz hadsereg támadásának áldozatául. A vitéz huszárfőhadnagy hőstettéért megkapta a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét. (SOMOGYI GYŐZŐ: MAGYAR HŐSÖK ARCKÉPCSARNOKA [7][8])

    +++++

    A Rendbe való felvétel alapját képező fegyverténye:
    Az 1. lovashadosztály melyben Ambrózy főhadnagy szolgált augusztus 16-án lépte át a határt. Hadtáp részlegét egy zászlóalj biztosítása mellett Skala községben hátra hagyta, zömével pedig Kamienic Podolskie felé előrenyomult. Augusztus 17-én az oroszok által megszállva tartott várost gyalogsága egy részével délről, a lovassággal pedig északról megtámadta és annak ellenére, hogy a harcban a lakosság is részt vett, estére mégis elfoglalta. Másnap gyalogságát itt hagyta, lovasságával pedig tovább vonult. Augusztus 19-én a Zwanczyknál védelemre berendezkedett oroszok ellenállását akarta megtörni. Az 5. hadosztály visszavonulása azonban veszélyes helyzetbe hozta a gorodoki vereségről semmit sem tudó 1. hadosztályt. Fennállt a veszélye, hogy az 5. hadosztály nyomában előre nyomuló orosz csapatok oldalba támadják, vagy bekerítik, és fogságba ejtik őket. Ezért ezt a hadosztályt is sürgősen vissza kellett rendelni.
    A Stanislau-ban állomásozó hadsereg-parancsnokság 1914. VIII.18.-án 10.40 –kor távírón utasította az 1. hadosztály Skala községben maradt hadtáp részlegét, hogy továbbítsa a hadosztály harcoló alakulataihoz a visszavonulási parancsot. Innen három lovasjárőrt küldtek a hadosztály után. A 7. Vilmos-huszárezredben szolgáló Ambrózy György főhadnagy azonban, - aki akkor a hadosztály eleségvonatának (élelemszállító konvoj) parancsnoka volt, nem bízott abban, hogy a járőrök szolgálati lovaikon időben elérik a hadosztályt. Ezért hadosztályát, és bajtársait féltve két huszár kíséretében, de a maga elhatározásából – parancsnokai engedélyével- hadosztálya után lovagolt. Ambrózy VIII.18.-án 11.30 kor indult.
    A nehéz terepen, kozák járőrök és ellenséges érzelmű lakosság között gyorsan kellett haladnia. A két kísérő huszár lemaradt, de Ambrózy nem csüggedt és egyedül lovagolt tovább, és megfigyelte, hogy nagy létszámú orosz csapatok közelednek. Sok viszontagság és kb. 100 kilométeres lovaglás után éppen akkor ért a hadosztályhoz, mikor az, támadásra készült. A 4. huszárezred egyik százada épp súlyos harcot vívott az oroszokkal és a hadosztályparancsnok már általános támadásra akart parancsot adni, amikor Ambrózy befutott a visszavonulási paranccsal.
    A lovashadosztály zöme, eltekintve a harcoktól és az állandó készenléttől, 7 nap alatt 500 kilométert, felderítő osztagai és járőrei pedig több mint 600 kilométert lovagoltak. Ambrózy, parancsőrtiszti lovaglása során tanúsított vitéz magatartásával megmentette az elszigetelten orosz földön küzdő hadosztályt.
    Érdemességét a Rend 1929. december 21-én állapította meg.
    Született: 1885. Sátoraljaújhely

    Katonai pályája:

    egyévi önkéntes Bécsben
    1907. tartalékos hadnagy
    1911. 7. huszárezred hadnagya
    1913. főhadnagy
    Kitüntetései:
    MTKR lovagkeresztje
    Katonai Érdemkereszt hadidíszítménnyel, kardokkal
    Ezüst Katonai Érdemérem hadiszalagon, kardokkal
    Bronz Katonai Érdemérem hadiszalagon, kardokkal
    Károly Csapatkereszt
    Katonai jubileumi kereszt
    1912-1913. évi Mozgósítási Kereszt
    Háború után:
    Horthy segédtisztje
    századosként a HM-ben
    + 1970. január 18. Budapest (katonahoseink.hu [9][http://www.katonahoseink.hu/
  6. katonahoseink.hu [10]
  7. Lővei Pál: Biró József és az erdélyi gubernium története. Ars Hungarica. 34. évf. 2006/1. 426. [11]
  8. Magyarok a II. világháborúban[12]
  9. Huszadik Század[13]
  10. RAINER PÁL: Egy magyar falerisztikai munka és szerzője. In: Krankovics Ilona szerk.: A numuzmatika és a társtudományok. II. Konferencia Debrecenben 1995. október 2-4. Debrecen, 1996. 223-238.[14]