Heraldikai lexikon/Bárdossy János
Bárdossy János (Kassa, 1738. 12. 28-Pest, 1819. 3. 18), történész, szepességi származású magyar nemes, megyei törvényszéki ülnök. A lőcsei evangélikus gimnázium igazgatója, cs. kir. könyvvizsgáló, majd a szepesmegyei törvényszék táblai ülnöke. Nyugalomba vonulása után Pesten töltötte utolsó éveit.
Apja Bárdosy János a kassai tüzérezred őrmestere, anyja Gerstocker Mária, egy kassai szenátor leánya, Gerstocker Antal egri kanonok nővére. 1736. szeptember 15-én házasodtak össze, a frigyből öt gyermek született. A szülei korán meghaltak, ezért a testvéreivel együtt Egerbe kerültek nagybátyjukhoz, aki 1768-ban, 48 éves korában halt meg. A testvérek neveltetése és iskoláztatása az ő felügyeletével történt.
Bárdossy János a „humanista iskola” elvégzése után, 1756-ban belépett a jezsuita rendbe. 1759-ben, a már soproni jezsuita gimnáziumban tanított grammatikát. A következő évben a bécsi egyetemen bölcsészetet és „Newton-filozófiát” tanult. A jezsuitákat érő támadások miatt 1761 júliusában az elbocsátását kérte. Feltehetően családi kapcsolatai révén gróf Barkóczy Ferenc esztergomi prímás levéltárában „írásbeli munkák elvégzésével” bízták meg, évi 400 forintos fizetéssel. 1765 márciusában, az országgyűlés feloszlása után, további törvénygyakorlatra, verebi Végh Péterhez került (aki a királyi jogügyek igazgatója, majd királyi személynök, végül pesti országbíró volt). 1766-ban Szepesváraljára költözött, ahol gróf Csáky János, valamint kiskolatsini Zbiskó Károly, tinnini püspök, szepesi prépost javainak ügyvivőjeként dolgozott.
Ez év november 11-én feleségül vette a befolyásos családból származó Horváth-Kissevich Máriát, lomniczai Horváth-Kissevich József és csépánfalvi Teőke Mária leányát. 14 gyermekük született, akik közül heten érték meg a felnőttkort. A felesége 1792. augusztus 30-án, 50 éves korában huny el.
Az 1767. évi Szepes vármegyei tisztújításkor gróf Csáky János támogatásával helyettes aljegyzővé nevezték ki. Ekkor szükségessé vált a nemesi levél felmutatása. Mivel a nemességét nem tudta megfelelően igazolni, Csáky segítségével nemességért folyamodott. Az armálist a feleségével és Antal nevű fiával 1768. május 25-én kapta Mária Teréziától. A nemesi levél díjának kifizetése óriási terhet jelentett számára, ezért brutóci birtokaira kölcsönt kellett felvennie Csáky gróftól. Az adósság miatt lemondott addigi tisztségeiről és 1771-ben elfogadta a szomolnoki Királyi Bányászati Kamara ügyészi tisztségét és a jegyzői állást, összesen 650 forint javadalmazással. Selyebi Tiszta Pál kinevezte a visszakerült 13 szepesi város ideiglenes jegyzőjévé és felvette a Kassán székelő régi szepesi kamarai kormányzóság tanácsosai közé. Mivel Tisza embere volt, belekeveredett Tiszta és jabródi Jabrodczky Norbert, kamarai tanácsos és királyi ügyek igazgatójának ellentétébe, amely abból fakadt, hogy Tiszta a vármegyei közigazgatás bevezetésén fáradozott, Jabrodszky pedig arra törekedett, hogy a 13 város valamint a lublói és podolini domínium a kassai kormányzósággal utólag egyesüljön. Jabrodszky a magyar udvari kamaránál kieszközölte, hogy a Bányászati Kamara ügyészi hivatalának igazgatói posztjára őt magát nevezzék ki. A versengés annyira elmérgesedett, hogy Jabrodszkyt 1775-ben felmentették hivatalából, a szepességi kamarai kormányzóságot pedig kassai kormányzósággá minősítették vissza. Bárdossy a két hivatal között „lebegett“ egészen addig, amíg a bécsi császári és királyi pénzügyi és bányászati kamarához egy másik ügyészt ki nem neveztek, illetve selyebi Tiszta Pál tartományi magisztrátusát meg nem újították. Ekkoriban , 1777. július 7-én, Bélán volt részese egy különös esetnek, amikor egy ottani ülnökkel fatolvajokat kerestettek, akik közül egy, mikor rátaláltak, a baltáját Bárdossy feje felé hajította, de a dobás a véletlennek köszönhetően célt tévesztett. 1778-ban kinevezték a 16 városra bővült kerületi királyi közigazgatási hatóság jegyzőjévé, iglói székhellyel, évi 620 forintos fizetéssel. Közben eredménytelenül kísérelte meg visszaperelni felesége ősi javait. 1785-ben, a városok Szepes vármegyével történő egyesítése után ülnökké, majd táblabíróvá nevezték ki és áthelyezték Lőcsére. Itt két évig dolgozott, majd az 1787. július 23-án kelt 25527 sz. helytartótanácsi rendelettel a lőcsei királyi gimnázium igazgatásával bízták meg, melyet ocskói Ocskay Pál préposttól vett át.
1790-ben, II. Lipót koronázása alkalmával a historikus Bárdossy János az uralkodót a szepesiek nevében, november 15-én versben köszöntötte (Vota et Justae fidelium regnicolarum lacrimae quas occasione solennis inaugurationis Leopoldi II. regis Hungarorum die 15. Novembris anno 1790.), melyet Dayka Gábor (1769-1796), költő, a lőcsei gimnázium nyelvi tanszékének tanára (1792-1795) fordított magyarra. A koronázás alkalmával Lőcsén is ünnepséget rendeztek, az eseményt a város kivilágítással ünnepelte meg, és a kifüggesztett transzparentek feliratai nyomtatásban is megjelentek.
I. Ferenc 1802. március 12-i rendelete visszaállította a benedek, cisztercita és premontrei rendet, visszaadta birtokaikat is, de többek között azzal a feltétellel, hogy kötelesek a lőcsei, rozsnyói, ungvári és nagyváradi gimnáziumokat tanári személyzettel ellátni. Bárdossy mint világi személy emiatt nem reménykedhetett posztjának megőrzésében. A premontrei rend azonban 1810 előtt a gimnáziumot nem tudta átvenni. Bárdossy viszont ezt nem akarta megvárni és 1808-ban, 70 évesen kétszer is megismételte nyugdíjazási kérelmét, kimutatván, hogy a fennálló szabályzatnak megfelelően dolgozott, „usque ad fractas vires.“ Végül 1809. szeptember 11-én vált meg igazgatói tisztétől, ügyeit Paluza János ideiglenes igazgató vette át.
1810-ben, azzzal a szándékkal, hogy feleségének ősi anyai javait visszaperelje és kiadja a Szepes megyéről írott tanulmányának második részét, Pestre költözött. 1818. február 12-én, 80 éves korában még egyszer megnősült. Feleségül vette a mindössze 17 éves Veszely Erzsébetet. 1819-ben halt meg Pesten, 82 éves korában tüdőgyulladásban. 16 unokát és 14 dédunokát hagyott hátra.
Főként a Szepesség történetével és forrásközléssel foglalkozott. Schmauk Mihállyal** együtt folytatta Wagner Károly** szepesi oklevéltárát (Supplementum analectorum terrae Scepusiensis. Lőcse, 1802; Pars 2. 1806. Kiadta Hradszky.* Szepesváralja, 1889). Több, mára már elpusztult Árpád-kori oklevelet is publikáltak. Számos, a diplomatikát, vexillológiát, archontológiát, heraldikát, genealógiát is érintő könyv és kézirat szerzője.
Művei
szerkesztésVota et justac fidelium regnicolarum lacrimae. Posonii, 1790.
Animadversiones historico-critico-polemicae in opus de insurrectione nobilium auctore Jos. Keresztury… Vindobonae 1790. vulgatum. Cum recensione apocrisium de banderiis hungaricis Viennae anonymo auctore 1785 editarum. Budae, 1792. [1] [2]
Observationes in Gregorii Berzeviczii libellum de commercio et industria Hungariae… Leutschoviae. 1797.
Supplementum analectorum terrae Scepusiensis. Uo., 1802. [3]
Moldavensis vel Szepsiensis dacimae indagatio et proxima Terrae Scepusiensis, et huic innexarum sacro-profanarum jurisdictionum evolutio. Posonii, 1802. [4]
Stemma historicum hunnicos vel magyaricos imperatores… exhibens. Leutschoviae, 1807.
- Kéziratai az Országos Széchényi Könyvtárban:
Dissertatio de basi juris civiis in limitanei. 1790. De limitibus regni Hungariae in genere sed versus Poloniam in specie. Ex mandato commissionis limitaneae Hungaro-Poloniae elaboratum 1794.
Excerpta varia quam in Anonymi Belae I. regis Hung. auctoritate et solenno praestite locat.
Jura coronae Hungariae in regna vicina eidem olim subiecta.
Vicissitudines juris et possessorii limitanei Hungarorum.
Diplomatica analecta.
Adversaria miscellanea.
Excerpta varia.
Külső hivatkozások
szerkesztéshttp://www.bardossy.hu/index.php/csaladtagok/12-bardossy-janos-1738-1819