A főkegyúri jog (ius supremi patronatus) a magyar királyok egyik kiváltsága. A magyar királyt apostoli minősége, évszázados hagyományok és a pápa hozzájárulása alapján az egyház és a felekezetek fölötti legfőbb felügyeleti jog, új püspökségek, káptalanok, apátságok, más egyházi szervezetek és méltóságok alapításának joga illette meg. Ezeket átszervezhette, megszüntethette, egyesíthette. Kinevezhette és áthelyezhette az érsekeket, püspököket, apátokat, prépostokat, és kanonokokat. Magánkegyuraságokat és egyházi alapítványokat engedélyezhetett, és azok fölött a felügyeletet gyakorolta; rendezhette az egyházi javadalmakat, élvezte azok intercalaris (a betöltetlenség idejére eső) jövedelmeit, engedélyet adott az egyházi javak elidegenítésére és megterhelésére, jóváhagyta a vallás- és tanulmányi alap költségvetését és zárszámadását stb.

Az első világháború után a kormányzó az 1920: I. tc. 13. §-a értelmében a főkegyúri jogot nem gyakorolhatta, ez azonban az 1937: XIX. tc. 6. §-a szerint nem érinti a magyar király főkegyúri jogát.

Lásd még szerkesztés

http://lexikon.katolikus.hu/F/f%C5%91kegy%C3%BAri%20jog.html

https://www.academia.edu/37308611/Az_uralkod%C3%B3_a_Szentsz%C3%A9k_%C3%A9s_a_magyar_f%C5%91papok_Luxemburgi_Zsigmond_kor%C3%A1ban_The_Monarch_the_Holy_See_and_the_Hungarian_Prelates_in_the_Era_of_Sigismund_of_Luxemburg_

apostoli király