Heraldikai lexikon/Falusi címerek
Falusi címerek, a falvak lakosságát, hatóságait, intézményeit, önkormányzatát, területét jelképező címerek. Régebben a városi rangot el nem érő, földesúri hatalom alatt élő települések voltak. Ezeknek elsősorban a pecsétjük ismert, melyet a falvak elöljárói használták. A pecsétképek néha pajzsra kerültek. A 19. század végétől kezdve nagyrészt ezen jelképekből akakultak ki a falvak mai címerei. Ezekről általában hiányzik a sisak és a sisakdísz. A falusi címereken előforduló jelképek általában tükrözik az adott település mezőgazdasági jellegét, ritkábban a földesúr jelképeit is előfordulnak. Megszikott a búzakéve, a búzakalász, a szőlőtőke, a fa stb. A leggyakoribb falusi címerképek Magyarországon a csoroszlya és az ekeas. Szakály Ferenc vetette fel annak lehetőségét, hogy a csoroszlya és az ekevas a török hódoltsággal szomszédos területeken a parasztvármegye jelképe volt. Ezt az elméletet Püspöki Nagy Péter fejlesztette tovább, mely szerint a pecséteken található ábrák törvényszerűségei alapján rekonstruálni lehet a parasztvármegyék területét és meg lehet határozni azok központját, de ezen elmélet nem nyert általános elismerést.
Az első falusi címerek Magyarországon és külföldön már a 14. században előfordulnak. A 16. századtól egyre több falunak van olyan címere, mely nem tér el a városi címerektől (pl. erődítmények, koronák, keresztek stb.). Sok a beszélő címer, valamint a nemesi címerekből származó jelkép. Címeres levelet a 14. századtól a városok, a 15. századtól egyes mezővárosok is kaptak. A 20. században van példa arra is, hogy falvak kaptak címeradományt. Így pl. 1911-ben Barossháza Ferenc József által aláírt címereslevélben hagyatta jóvá a felsenfeld Ignác által elkészített címerét.
Irodalom
szerkesztésIllésy János: Községi kiváltságlevelek jegyzéke. Budapest, 1898