Heraldikai lexikon/Forgách Ferenc

http://vmek.oszk.hu/07100/07139/html/0009/0003-34a.html

báró Forgách Ferenc (1535-1577), európai hírű humanista történetíró. Oláh Miklós tanítatta először itthon, majd 1553-tól Zsámboki János felügyelete alatt Padovában, ahol 1553-ban baccalaureus lett. Hazatérve egri őrkanonok, 1556-tól váradi püspök, de papi szolgálatot nem végzett, hanem a kancellária mellett dolgozott. 1557-től diplomáciai megbízásokban járt el. 1558-ban szentelték fel, majd királyi tanácsos lett. Az 1558. évi birodalmi gyűlésen a magyar rendeket képviselte. Hatásos szónoklatával sikerült segítséget szereznie a török ellen. 1560-ban családja bárói címet kapott. 1562-ben Németalföldön megismerkedett Egmonttal és Orániai Vilmossal. 1566-ban Bécsben ő tartotta a gyászbeszédet Ferdinánd császár fölött. 1568-ban a padovai egyetemen jogot hallgatott. Miksa császár engedélyével átlépett János Zsigmond szolgálatába, aki az év őszén Gyulafehérvárott tanácsossá nevezte ki. 1571-75 között erdélyi kancellár. 1572-ben lemondott egyaházi tisztségeiről és fogadalma alól felmentették. 1574-ben Báthory István megbízásából a megüresedett lengyel trón megszerzése végett Krakkóba és Párizsba utazott. 1575 szeptemberében vérbaja kezelésére Padovába ment és ott a pestisjárvány áldozata lett.

1566 végén kezdett foglalkozni a történetírás gondolatával. A fejedelmi levéltárból különféle okoratokat kölcsönzött. Elkérte Bornemisza Páltól két munkáját (Commentariola, Observationes rerum Hungaricarum), melyek hírét egyedül ő tartotta fenn. Lemásolta Tubero emlékiratait. 1572-ben Báthory István megbízta a korabeli Erdély és Magyarország történetnek megírásával. Ehhez segítségül hívta J. M. Britust, hogy stílust és módszert tanljon tőle. 1572-76-ban megírta egyetlen nagy történeti művét (De statu reipublicae Hungaricae commentarii, quibus accesserunt nonnulla etiam aliorum principum gesta) 1552-től, visszapillantással 1540-ig. Az utolsó említett esemény 1572. július 7. Műve nagyon kevés tévedést tartalmaz. Elsősorban hadi eseményeket tárgyal, hírlapokat dolgoz fel, foglalkozik belpolitikával, részletesen előadja a párhuzamos külföldi eseményeket, szóbeli értesüléseket, saját tapasztalatait. Hazai forrásai közül a legfontosabb Tinódi, a külföldiek közül J. Sleidanus, A. Ulloa, Jean de Serres, P. Bizarus, P. Giovio. Fő kélrdése, hogy ki a felelős az ország katasztrófájáért. Úgy látta, hogy a Mátyást követő fejedelmek tunyák, a főurak önzők, az emebri kapcsolatokat az érdek irányítja. Kritikája éber és rosszindulatú, tiszta embert nem talál, az egyetlen pozitív jellem Szulejmán szultán. 1619-ben felmerült a mű kiadása, de kéziratban maradt. Több tucatnyi másolata széles körben terjedt. (Egy kézirata a debreceni református kollégium könyvtárában található.) Istvánffy Miklós latin jegyzetekkel látta el. Bátyja, Forgách Simon magyar nyelvű kritikai megjegyzéseket fűzött hozzá.

Művei

Forgách Ferenc historiája 1540-1572. Kiad. Majer Fidél, Pest, 1866

Humanista történetírők. Forgách Ferenc historiája 1540-1572. Kiad. Kulcsár Péter, Budapest, 1977