Joris Hoefnagel (1542-1601), flamand miniátort és udvari festő, az utolsó nagy kézirat-illuminátor. A neve előfordul georg Hoefnagel alakban is. Ő díszítette ki Bocskay György mintakönyvét (Mira calligraphiae monumenta).

Buda és Pest látképe
Érsekújvár és Visegrád látképe
Eger
A P-betű megszerkesztésének módja Bocskay Mira calligraphiae monumenta című művéből, melyet Hoefnagel illuminált. Középen Hatvan látképe látható, ahol a császári csapatok 1596. augusztus 15-én győzelmet arattak a törökökön. Fölötte villámot tartó mellvértes sas. (A villámot tartó sas a háborúban helytálló uralkodó jeképe: vö. Joachim Camerarius, jun., Symbolorum et emblematum…, Centuria Tertia, Nürnberg, 1596, No. 1.)

Amszterdamban született egy sokgyermekes családban, Jacob Hoefnagel, gazdag kereskedő fiaként. Anyja, Elizabeth Veselaer is hasonlóan befolyásos polgári családból származott. A keresztnevét is az anyai nagyapjától, Joris Veselaertől kapta, aki Habsburg Mária magyar királyné (1505–1558), II. Lajos magyar király özvegye, Németalföld helytartója számára gobelineket készített.

Tehetsége volt a nyelvekhez, verseket írt, rajzokat készített és több hangszeren is játszott. 1560-62 között más németalföldi kereskedőkkel együtt Franciaországban élt, ahol Orléans és Bourges egyetemein tanult. Valószínűleg itt készítette első tájképvázlatait is. Az 1562-ben Bourgesben kirobbant vallási összetűzések arra ösztönözték, hogy térjen vissza Antwerpenbe. Ezt követően hosszabb időre Spanyolországba távozott (1563-57), valószínűleg üzleti ügyei miatt. Valószínűleg Sevillában látott sok olyan egzotikus állatot és növényt, melyek megjelentek a későbbi rajzain is. 1568-69-ben üzleti ügyekben Londonban járt, ahol szintén számos képet készített. 1576-ig valószínűleg Antwerpenben tartózkodott és akkor távozott, amikor a spanyol katonák folyamatosan fosztották és rabolták ki a várost. 1585-ben az anyjával és a nővéreivel együtt Hamburg érintésével Stade városába emigrált.

Ekkoriban határozta el, hogy Velencébe látogat. A híres térképész, Abraham Ortelius társaságában 1577 szeptemberében, a híres vásár idején érkezett Frankfurtba. Októberben több napot töltöttek Augsburgban, ahol meglátogatták Marx Fuggert és Adolf Occo orvost. Mind a ketten ellátták őket az V. Albert bajor herceghez címzett ajánlólevelekkel. ennek hatására a herceg felajánlotta Hoefnagelnek az udvari festő posztját, amit el is fogadott. Innen mindketten Itáliába mentek tovább (Róma, Ferrara, Firenze, Nápoly). Rómában Alessandro Farnese bíboros is felkérte, hogy legyen az udvari festője, de ő ezt visszautasította, mivel korábban már ígéretet tett a bajor hercegnek. Ezután Velence érintésével visszatért Münchenbe. Az éves fizetése csak 15 gulden volt. 1581-90 között ő illuminálta a Római misszálét II. Ferdinánd főherceg, V. Albert nagybácsija számára. Udvari festői tisztségét 1591-ben mondták fel. Azonban már ezt megelőzően II. Rudolf császár szolgálatába lépett, de nem mint udvari festő, hanem mint az udvar védelme alatt álló festő, ami lehetővé tette számára, hogy Frankfurtban telepedjen le, ahol 1591-94 között tartózkodott. Antwerpen 1585-ös spanyol megszllása után sok menekült érkezett Frankfurtba. Hoefnagel sokukkal volt baráti kapcsolatban, mint pl. a híres botanikussal, Clusius-szal. Noha Frankfurt evangélikus város volt, a holland kálvinistákat is tolerálták, 1594-ben azonban a városi tanács elrendelte a vezetőjük távozását. Ebben az évben Hoefnagel családja is elhagyta Frankfurtot. 1594 nyarán érkeztek Regensburgba, a birodalmi gyűlés idején. Gyakran látogatott el Prágába, II. Rudolf udvarába, aki a fő munkaadója volt.

Igyekezett egyengetni a fia, Jacob karrierjét is, aki az apja halála után II. Rudolf udvari festője lett. 1601. július 24-én halt meg. valószínűleg a bécsi családi kriptában temették el.

Hazánkban a neve főképpen a magyar várakról készített metszetei révén ismert. Figyelemmel kísérte a magyarországi eseményeket is. Ismerjük egy levelét, amelyben Esztergom ostromáról számolt be barátjának, Orteliusnak, a Nürnbergben élő térképésznek. Vannak politikai-emblematikus ábrázolásai is, mint pl. a tizenötéves háború ütközeteit ábrázoló csataképei, amelyek a politikai allegóriák műfaját képviselik. Ide tartozik a Nógrád bevételét ábrázoló medallion is.