Heraldikai lexikon/Kék

Névváltozatok:

coeruelus: egh szin, violaceus, cyaneus: kek szin, thalassus: eegh szin, crystallinus: viz szin (Szikszai Fabricius 1619. 145.), stillatus, scutulatus: almas kek (Szikszai Fabricius 1619. 92.[1]),1677: coelestini coloris: égszínkék színű; caeruleis: tengerkék (Szálkai 2010. 103-104.), mennyei színű <égszínkék> (Kemény Lajos ArchÉrt. 1905. 164.[2]), eg zinn, kék (Karácsony 1606/1620), kék (Nyiri 1831. 319.), sötétkék (Nagy Iván IX.518.), égszinű (Nagy Iván VIII. 324.), égszin kék (Nagy Iván IV. 122., Barna-Sümeghy 61.), tengerszínű (NySz I. 344), tengerszín (Bertényi Turul 2012/3. 101.), saphir színű (Nagy Iván I. 3., IV. 256.), kék, égszin (mindkettő: Fényes Elek: Magyarország statistikája. Pest, II. 1843. 21.[3]), jáczintszínű (Jakab-Szádeczky 1901. 336.), galambszín <kékeszöld> (Szendrei 1905. 72. kép 223. l. u.[4]), türkís (NySz I. 1124.), lazúr festék: armenium, color armenius, cearuleum, asurblau (NySz I. 835.), achamarin (NySz I. 1124.) indegó, indi; indicum; indigo (NySz I. 1124.), cyanus: kék ſzínt mútató, kélkellö́, Ég-ſzín (Pápai/Bod 180.), felinus: kék ſzín, felinus oculus: matska ſzem (uo. 269.), glaucinus: kék-ſzínǘ, glaucus: kék, tenger-ſzín, szürke (uo. 293.), livor: kék, ón ſzín (uo. 374.), sapphirinus color: világos kék ſzínǘ (uo. 547.), sublividus: kék-ſzínǘ, subluridus: halovány-ſzínǘ, szederjes, verés utánn kékǘlt (uo. 589.), venetus color: ég-ſzín, tenger ſzín (uo. 639.)

hu. la (a magyar címeres levelekben): aërius, azureus, caeruleus, caesius ['égszínkék' cæsÿ coloris - raszinyakeresztúri Bocskay címereslevél, 1549. Gulyás 27.], coelestinus, cyaneus, glaucus, hyacinthinus, sapphireus, sapphirinus, venetus (Avar 38.), la: cæruleus, cyaneus, glaucum, cæsium

fr: azur, en: azure, de: blau, r. de: Azur (Oswald 49.), Lasur, Lasurfarben (Oswald 248.), Saphir (Oswald 340.), la: coelestinus, coeruleus, cyaneus, coesius, azureus, flavus, asur; lasurium, blaveus, glaucus (Conrad von Mure: Clipearius Teutonicum, 1264)

Caeruleus: Kék, Ég-ſzínǘ, Caeſius: Matska ſzemǘ, Kék ſzemǘ (mindkettő: Pápai Páriz/Bod 89.), caeruleus: világos kék, ég-ſzín (uo. 126.), color aqueus: víz-ſzín, cumatilis: habos-ſzin <vízkék, vízszín>, undulatus: habos-ſzín, dilutus: halovány-ſzín, világos <vizes kék>, cyaneus: világos kék, glaucus: világos kék, mint a' tsóka' ſzeme (mind: uo. 126.), cymatilis: habos ſzínt mútató (Ovid.) (uo. 180.), thalaſsicus color: tenger-ſzín (uo. 615.), Ammon: Jupiter (uo. 43.), Dieſpiter: Jupiter (uo. 207.), Feretrius: Jupiternek vezeték-neve, kinek az ellenségtö́l kapott prédák áldoztattak (uo. 270.), Jupiter, Jovis: a' pogányok' nagy Iſtenek, az éltetö́ ég (uo. 359.), sonchus: nyúl paré, diſznó kék (uo. 572.)

Rövidítések:

A kék a színek közé tartozó heraldikai színezék. A heraldikában használt kék árnyalatok az azúrkék, középkék, kobaltkék és ultramarin, de a magyar heraldikában nagyon gyakori az égszínkék is, mely alapként jobban láthatóvá teszi a pajzson ábrázolt címerábrákat.

A szó etimológiája

A kék szín egyes nyugat-európai heraldikai rendszerekben használt neve (fr: azur, en: azure) a perzsa لاژورد lazhward származéka, mely a sötétkék kövek (lapis lazuli) lelőhelyének neve volt. A régi francia nyelvbe a 12. századba került, majd a heraldikában is megjelent 'kék' értelemben. Az 1066 utáni normann hódítás után a franciául beszélő nemesek is használták Angliában, az angolszász köznép pedig az eredeti nevet tartotta meg. Míg tehát a francia nyelvű heroldok a zászlókon a színt az azure, addig a köznép ugyanazt a blue szóval nevezte meg. A bolygószimbólumokkal történő színjelölésben a Jupiter felel meg neki.

A kék szimbolikája

A holt heraldika korában különféle jelentéstartalmakat igyekeztek a kékhez kapcsolni. Prinsaultnál a szépség, nemesség, magasztosság jelképe volt. Alonso Lopez de Haro-nál (1622) az égboltot és a levegőt jelképezi. A Spener által említett Heraldus Britannus nevű középkori herold a veneto elnevezést használta a kékre.

A kék változatai

A kéknek különféle sötét és világos árnyalatai használatosak a heraldikában a standard középkékhez képest. Ezek közül az égszínkék rendelkezik a legrégibb hagyományokkal. A vízkék (de: Wasserfarbe) az újkori heraldika világoskék színárnyalata volt, melynek külön vonalkázása is van, de használata fölösleges, mert a vizet mindig kékkel színezik és erre a célra jól alkalmazhatók a már használatban levő különféle kék színárnyalatok. A magyar címerekben és armálisokban a mező színe leggyakrabban kék, ezen belül égszínkék (coelestini), elvétve tengerkék (coerelui). Gerard Leigh, The Accedence of Armory (1562) című művének végén a fémek és színek között a kék (Azure, bright Blew, rövidítése B) mellett megkülönböztette a sötétkéket ("somorúkék", Blew, Sad Blew. röv.: BB), de ennek használatára nincs példa őt követően. Az angol heraldikában a második világháború után jelent meg az égszínkék (blue celeste) a légierő címereiben, míg a tengerészet címereit tengerészkékkel (navy blue) színezik.

A kék előállítása

A kékhez ultramarint (párizsi kéket) használtak, melyet a lazúrkő (lapis lazuli) nevű féldrágakő őrlésével állítottak elő. Ez nagyrészt alumínium- és nátrium-szilikátokat tartalmaz. A lapis lazulit már az ókortól sőt régebben is bányászták és exportálták Afganisztánból, Badakhshan tartományból, az Amu-Darja mellett. Ezért nevezték ultramarinnak, hiszen a Földközi-tengeren túlról származott. Az elkészítése rendkívül bonyolult és hosszadalmas volt, ami az árában is megnyilvánult.

Ezt a folyamatot Cennino Cennini (Il libro dell'arte, a 15. sz. eleje) írta le részletesen: "Először vedd a lapis lazurit. ... Tördd össze egy letakart bronzmozsárban, hogy a pora ne szabaduljon ki, majd öntsd ki egy porfirkőre és törjed százazon. Majd vegyél egy fedett szitát, amilyet a materialisták használnak a gyógyszerek átszitálására. És szitáldd át ezt a zúzalékot és tördd össze újra szükség szerint. Emlékezz arra, hogy minél finomabbra töröd, annál finomabb lesz a kék szín." Ezután az porrá tört követ olvasztott viasszal, gyantával és olajjal tésztaszerű anyaggá gyúrták, melyen Cennini szerint három napon és estén át kell dolgozni. A tésztához ezután hígított hamuzsír (kálium-karbonát) oldatot adtak, melyet vízben fahamu lúgozásával készítettek, és az egész anyagot újra addig dagasztották, amíg a lúg teljesen kék nem lett. Ilyen módon a kék részecskék néhány nap alatt az edény alján ülepedtek le, míg az anyag többségét alkotó színtelen kristályos anyag és a többi szennyeződés a tésztaszerű anyagban maradt, majd az üledéket porrá szárították.

A kékhez kobaltot, pontosabban kobaltsókat is használtak, mert a kobalt fémet 1735-ig nem ismerték. Továbbá a középkori és a reneszánsz festészetben azuritot is használtak, mely jóval olcsóbb volt, Európában bányászták és csak össze kellett törni és le kellett ülepíteni. Hidratáció által azonban zöldszínű malachittá válik és enyhén lúgos környezetben a nedvesség hatására hosszú távon rézoxiddá válik, ami fekete foltokban jelentkezik.

Lásd még

színek, színjelölési módszer, vonalkázás, nemheraldikus színek