Heraldikai lexikon/Kőfaragójegyek
Névváltozatok: kőműves jelzések
http://epa.oszk.hu/eme/books/b1_P11213_082.pdf
Kőfaragójegyek, az építés során megmunkált kövekbe vésett jelek, a kövek faragóinak mesterjegye. A kőművescéhek (vagy páholyok műhelyek) meghatározott geometriai hálóba helyezett méretani jelképei. Kőfaragójegye lehetett a céhnek vagy egy mesternek is. Egyes jelek nem személyi jelek voltak, hanem építési jelek és a kő pozíciójának jelzései. A bér megállapítására is szolgáltak. Ezeket a vakolattal elfedték.
A 12. századtól a katedrálisok, várak építői használták. A kőművesek a kivésett kőtömbökbe 2-5 mm mély jelzéseket véstek, nagyságuk leggyakrabban 8 cm körüli volt, de idővel fokozatosan kisebbek lettek. Egyes vélemények szerint misztikus jelentésük volt. Az egyes mestereknek saját jeleik voltak, melyet a céh titkos geometriai hálójának felhasználásával alkottak meg. Ez négyzetek, háromszögek és körök kombinációja volt. A összes céhbeli mester jelének illeszkednie kellett a céh közös sablonjába. A tanoncok saját jeleiket a mesterük jeléből alakították ki, további vonalak hozzáadásával. A legjelentősebb mesterek a legfontosabb részeket készítették el és szívesen látták el a munkájukat a jelükkel a jól látható helyeken is.
A 14. századtól a kőművesjegyeket gyakran pajzsra helyezték, néha más kőműves eszközökkel együtt, és családi címerekké váltak. Viselőik jelentős társadalmi tekintélynek örvendtek. Ezt jelzik a kassai Szent Erzsébet dómban látható, 1375-78-as sírköveken látható címerek is. A kassai dóm egyik építőjének, Kassai Istvánnak az önarcképe a bártfai templom egyik gyámkövén látható.