Névváltozatok:

primipilaris: a' ki az elsö́ renden-való kapitány vólt, vagy az alatt vitézkedett, ló-fö́ ember, primipilus: az elsö́ ſeregnek hadnagyja (Pápai/Bod 492.), antepilani: hoſzſzú kopiás elö́l-járó fö́ válogatott vitézek, ló fö́ emberek (uo. 51.)


Rövidítések:

http://adatbazisokonline.hu/adatbazis/cimereslevel-adatbazis/adatlap/2191

A székelységnél előforduló lófői cím adományozó formulája nagyrészt megegyezik a magyar és erdélyi nemességet adományozó oklevelekkel, de az uralkodó itt nem a nemtelen állapotból emeli ki a megadományozottat, hanem „ex numero reliquorum libertinorum siculorum”, azaz „a többi szabad székely sorából” veszi ki az adományost.


Mihály János: Egy lófői kiváltságlevél 1668-ból. Örökségünk [folyóirat, Székelyudvarhely] III. évf. 2009/2. szám[1]

A XV. századi székely társadalom a hadi kötelezettségek teljesítésének módja szerint hármas rétegződésű volt. A ranglétra felső fokán a hadban három-öt lovassal megjelenő főemberek (primor) álltak, őket követték az ugyancsak lóháton hadakozó lófők (primipili), végül a katonai- társadalmi ranglétra alsó fokán a gyalogosan katonáskodó közszékelyek (communitas) foglaltak helyet. A három rend között az átjárás kezdetben úgy volt lehetséges, ha az illető székely igazolni tudta a felsőbb rendbe jutáshoz szükséges anyagi erejét (megfelelő mennyiségű nyílföldet) a király által kinevezett vezetője, azaz a székely ispán előtt.

Az 1562. évi székely felkelés leverése, illetve a kollektív nemességet felszámoló segesvári végzéseket követően a Székelyföldön is "szokásba jött" a címeres nemeslevelek, a lófőséget osztogató primipilárisok és a gyalogpuskás státust biztosító oklevelek adományozása, birtokkal vagy birtok nélkül. Az adományozás János Zsigmond uralkodásának utolsó éveiben (1569–1571) kezdődött, majd II. Rákóczi György uralkodása alatt érte el a tetőpontot, aki – akárcsak a "jó gazda" édesapa, az "öreg" I. Rákóczi György fejedelem – háborúiban nagyban alapozott a székely katonaságra, s egymaga több adományt adott székely katonáinak, mint az összes többi fejedelem. 981 kiváltságolása (ebből 344 nemesítés, 517 lófősítés) majdnem tízszerese a Bethlen Gábor fejedelemsége idejéből származóknak. Tehát az Erdélyi Fejedelemség idejében a székelységgel kapcsolatos fejedelmi politizálás egyik alapeleme a következetes kiváltságolás révén történő rangemelés volt, ugyanis ezáltal a székelyek jó részét hadra fogható állapotban lehetett tartani (Lásd Balogh Judit: II. Rákóczi György és a székelyek. Bp., 2009. 11–39.). Ezeket a kiváltságolásokat a fejedelmi kancellárián vezetett Királyi könyvek (Librii Regii, Liber Regius) tartalmazzák, amelyeket részben a kolozsmonostori konvent, részben a gyulafehérvári káptalan levéltárában őriztek. (Lásd Erdélyi Királyi könyvek. CD. Arcanum. 2003-2004. I.: 1–9. kötet, 1581–1610.; II.: 10–19. kötet, 1614–1635.; III.: 20–29. kötet, 1630–1656.)

A Királyi Könyvekbe azonban nem minden nemesítést, lófői vagy gyalogpuskás kiváltságlevelet vezettek be. Erre nagyon jó példa az az eredeti (originale) lófősítő levél, amely nemrég került elő Lövétén egy kaszten fiókjából, s amelyet az alábbiakban részletesebben ismertetünk.korán elkerült Lövétéről Sepsiszentgyörgyre. A nagymama 2000-ben bekövetkezett halálát követően a családi házban maradt nagynéni, Trinfuly (szül. Demeter) Ilona "lelte meg az iratot" a kaszten alsó fiókjának legalján, a ruhák alatt. Ő 2007-ben úgy döntött, hogy megmutatja és átadja azt a testvére, Demeter Imre gyermekeinek, mert végül is "ők a Demeterek, ők viszik tovább a nevet."

Demeter Zoltán miután kézhez kapta az iratot, megmutatta azt Róth Andrásnak Lajosnak, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtára munkatársának. Tőle tudta meg valójában, hogy a megörökölt irat nem más, mint a család tulajdonképpeni lófősítő "kutyabőre", méghozzá Apafi Mihály fejedelem nagy függőpecsétjével ellátva, amely ilyen okleveleken elég ritkán fordul elő. Később Sebők Tihamér okleveles latintanárral a kiváltságlevelet magyar nyelvre fordíttatta, s ennek másolatait a család többi tagjának is eljuttatta. A kiválts á g l e v é l további sorsáról megtudtuk, hogy mivel D e m e t e r Zoltánnak nincs utódja, az eredeti p é l d á n y t valószínűleg öccse, a Sepsiszentgyörgyön élő Demeter László nagyobbik fia, Hunor fogja megörökölni.

A Demeter családnév a XVI. század végén jelenik meg Lövétén. Forrásaink 1590. június 22-én említik lövétei Demeter Gergelyt, illetve szántóföldjét az almási határban. 1627-ben Demeter Tamás és Demeter András a hadi szolgálatra visszaállított gyalogpuskások között szerepelnek. Az 1635. november 18-án kelt összeírásból megtudjuk, hogy Andrásnak "magva szakadt", Tamás pedig időközben elhunyt. Két fiút hagyott hátra: Lőrincet és Lukácsot. A későbbiekben róluk sem hallunk.

Ugyanezen összeírásban tűnik fel azonban néhai Máttyás Demeter fia, Mihály gyalogpuskás neve is, aki az apa keresztnevét átvéve (ez a szokás, vagyis a vezetéknévváltás a székelységnél a XVI–XVII. századokban még általános volt), a későbbi öszszeírásokban már Demeter Mihályként szerepel (Székely Oklevéltár. Új soro- zat. I. 110., IV. 725., V. 208., VI. 76.). Ő tehát az az ős (avus), akitől a ma is virágzólövétei Demeter nemzetség származik, s akinek karrierje Apafi Mihály fejedelem uralkodása alatt csúcsosodott ki azáltal, hogy a szabad székelyek sorából a lófők közé emelkedett.

A Demeter Mihály által nyert, ünnepélyes formulákkal kiállított lófői kiváltságlevél hártyára íródott. Függőpecsétjét díszes fatok védi, amelyet kék, arany, piros és ezüst sodrattal (zsinórral) erősítettek a szinte épnek mondható kiváltságlevélre oly módon, hogy annak az alját felhajtották (plica, plicatura), majd a megduplázott és így ellenállóbbá vált hártyára lyukakat fúrtak és ezeken vezették át a függőpecsétet tartó selyemsodratot. A sodrat szabad végeit belevezették a fatok belsejében kialakított kis lyukakba, majd felmelegített viasszal "megpecsételték".

(magántulajdon)

A kiváltságlevél a kibocsátó nevével és címével kezdődik (intitulatio). A lófősítő levelet kiállító képíró ennek kezdőbetűit zölddel festett reneszánsz levél- és virágcsokorral díszítette ki. A fejlécben egy emberi arcábrázolás látható (a NOS MICHAEL APAFI felirat második betűjében). A kiváltságlevelet Bethlen János kancellár is ellátta kézjegyével, nem véletlenül, ugyanis az ilyen jellegű iratok kibocsátása a kancellária feladatköréhez tartozott. A hátlapján olvasható feljegyzés arról tájékoztat, hogy "az Úr 1668. évében, november 27-én az irat nyilvánosan kihirdettetett kisbúni Bethlen Miklós udvarhelyszéki főkapitány jelenlétében a szék többi tisztjei és nemesei előtt."

Tartalma a következő (az oklevélkivonatot Sebők Tihamér fordításának felhasználásával készítettük el, ittott kisebb módosításokat eszközölve):

"Mi, Apafi Mihály, Isten kegyelméből Erdély fejedelme, a Magyar Királyság Részeinek uralkodója, a székelyek ispánja, adjuk emlékezetére mindazoknak, akiknek illik, hogy egynéhány hűséges tanácsadónk közbenjárására, valamint meggondolván és figyelembe vévén hívünknek, gyorsaságos (agilis) Leővéte-i Demeter Mihálynak eddigi hűséges szolgálatait, aki az általunk rábízottakban, minden dologban híven és szorgalmatosan járt el, és megfogadta, hogy a jövőben is ugyan így jár el […], éppen ezért ugyanazt a Demeter Mihályt és általa fiait, Istvánt, Mihályt és Andrást a szabad székelyek sorából kiemelvén, fejedelemségünk, Erdély igazi és kétségen kívül álló, nemes születésű székely primipilusainak (lófőinek – M. J.) rendjébe soroljuk, hozzájuk számoljuk és iktatjuk be a jelen sorok erejével. Ugyanakkor kinyilvánítjuk, hogy e naptól kezdve és az eljövendőkben Demeter Mihály és István, Mihály és András, valamint azoknak minden örököse és utóda, legyenek azok bármelyik nemből, mindig az igazi és kétségen kívül álló nemes születésű primipilusok közé számíttassanak, tartassanak. Minden tisztséget, kegyet, privilégiumot, engedményt, szabadságjogot, mentességet élveélvezzenek és bírjanak, melyet a többi igazi és kétségen kívül álló, nemes születésű primipilusok jog szerint vagy a régi szokás szerint élveznek és bírnak.

Mindezekért Demeter Mihály és István, Mihály és András, valamint azoknak minden örököse és utóda jó lovakkal, dárdákkal, sisakokkal, mellvértekkel, pajzsokkal, lándzsákkal, és más katonai felszerelésekkel a többi jól felfegyverzett primipilusok szokása szerint, parancsainkra és utódaink parancsaira tartoznak a királyság érdekében az idők megkívánta szükség szerint minden háborús vállalkozásunkban, legyen az akár általános, akár részleges, hűségesen részt venni, valamint a hazára buzgó fáradságot fordítani…"

"Kelt és kiadatott Fogaras várunkban (in Arce nostra Fogaras) az Úr 1668. évben, február hó 21. napján."

Benkő János lófői kinevezése, 1658