Heraldikai lexikon/Parasztvármegye
A hódoltsági területen élő lakosság védelmére a vármegye a legcsodálatosabb intézmények egyikét teremtette meg a hódoltság ideje alatt. A világtörténelemben ritkítja párját ez az intézmény, amelyet „Parasztvármegye” néven ismer a magyar történelem.
A Bocskay korát követő időkben találjuk meg először a felvidéken a parasztvármegye intézményét.
Keletkezésének ez a története. A török az általa elfoglalt területen állandóan készenlétben tartotta katonaságát a saját elfoglalt területének védelmére. De az ezen a területen elszaporodott kóborló katonák, rácok, hajdúk ellen nem nyújtott védelmet a népnek. A vármegye népét állandóan fosztogatták.
Rablások, lopások napirenden voltak. Ezért a távollevő vármegye, hogy a fosztogatók, tolvajok, rablók ellen a hódoltsági terület népét megvédje, külön szervezetet állított fel a hódoltsági terület népéből. Ez volt a „Parasztvármegye” .A török területen élő nép a maga köréből választotta meg a parasztvármegye kapitányát, a paraszthadnagyokat, paraszttizedeseket. A kapitány és a hadnagyok a vármegye kezébe tették le az esküt és a tizedesek segítségével tartották fenn a rendet és védték meg a hódoltság népét. A kapitányok hívták össze a parasztvármegye gyűléseit és ők gondoskodtak arról, hogy a parasztoknak fegyverük legyen. [1]
A parasztvármegyék levelezésének nyelve a latin helyett a nép nyelve, azaz (általban) magyar volt. Magyar feliratokkal látták el a pecsétjeiket is.
A parasztvármegyék határai gyakran átnyúltak a megyehatárokon és a török közigazgatási határokon is, tehát nem a vármegyei és a török hódoltsági közigazgatás keretén belül jöttek létre, hanem attól függetlenül alakultak ki.
Szakály szerint valószínűleg a 16-17. század fordulóján kezdődhettek azok a "concursus"-ok, azaz összejövetelek, amelyek mindvégig olya nagy szerepet játszottak a parasztvármegye működésében. Ezeken többnyire egy járásnyi terület falvainak küldöttei jelentek meg, és a parasztvármegye legfontosabb ügyeiben döntöttek. Sohasem váltak a nemesi vármyegye engedelmes eszközeivé.
A parasztvármegye kisebb-nagyobb egységekben tömörült falvakból állt, élén a hadnaggyal vagy a tizedessel. Legfőbb vezetője a kapitány volt. Feladatuknak tekintették 1. az erkölcsi rend, a küzrend fenntartását, 2. az állatállomány védelmét, 3. a végvári katonaság és a török martalócok fosztogatásainak megakadályozását.
Fellendülésük a 16. század végére, virágkoruk a 17. század elejétől 1653-ig tartott. A parasztvármegyék önvédelmi szerveinek legnagyobb támogatói a mezővárosok voltak. A királyi terleteken a nemesi vármegyék kezdettől fogva hatalmukban tartották a parasztvármegyéket és zápisznak nevezte. A parasztvármegye és a zápisz közti alapvető különbség az volt, hogy a zápisz képtelen volt a parasztság érdekeinek a megvédésére. A török kiűzése után a nemesi vármegyék nagy erőfeszítéseket tettek arra, hogy a hódoltsági területek parasztvármegyéit is zápisszá változtassák. Ezt a törekvésüket csak a szatmári béke (1711) után koronázta siker.
Szakály Ferenc szerint a szervezet alapsejtje a 17. század kifejlett parasztvármegyéjében "a szomszédos községek ,korrespondenciája' volt." Ez szükségessé tette a parasztvármegyék által használt hitelesítő eszköz, a pecsét használatba vételét. Egy 1655-ös török forrásból származó híradásszerint: "Azonban vigyázzatok, nehogy a fennírt jobbágyok közt hadnagyot és tizedest nevezzenek ki vagy zászlót fejtsenek ki." A 17. század közepén tehát a parasztvármegyék már olyan szervezeti fokon álltak, hogy sajátzászlót is használtak. Püspöki Nagy szerint (Zseliz 196.) a parasztvármegyék ,concursusai', gyűlései időnként bizonyára a falujelvények ügyével is foglalkozott. Csupán így lehetett gátata vetni a parasztvármegyét alkotó falvak és mezővárosok szimbólumait veszélyeztető káosznak. (Vagyis annak, hogy két falu a hitelesítő jelképein ne használjon egymással azonos jelképeket, jelkép-elrendezéseket.) A parasztvármegyék a török kiűzése után sem szűntek meg, csak az újjászerveződő nemesi vármegye hatásköre alá kerültek. Ezért a parasztvármegyék tagjainak jelképei a teljes 18. századon át fennmaradtak. Ettől fogva azonban egyre több hanyatló változás tapasztalható. Egyre bonyolultabb falujelvények születnek, míg végül a 19. században már egész eke, sőt szántási jelenet ábrázolására is sor kerül (Gramkissalló 1840; kép: Püspöki Zseliz 169).
Püspöki Nagy szerint a mezővárosok címereiben és a falujelvényekben szereplő ekevas- és csoroszlyahasználat csökkenő aránya és a nememsi vármegye nagyobb sértetlensége közt közvetlen összefüggés van. Ennek alapján biztos ténynek tekinti, hogy a pecséteken előforduló ekevas és/vagy csoroszlya (esetleg más elemek is) a parasztvármegyék legsajátosabb szimbólumai, amit a Pest vármegyei parasztvármegyék kapcsán már Szakály Ferenc is felismert.