Heraldikai lexikon/Pecsétviasz
A pecsét anyaga általában viasz, a XIII. századig természetes színű, a XIV. századtól terjed el a vörösre, zöldre, feketére festett viasz. A valamely puhább fémbe (ólom, ezüst, arany) nyomott pecsétlenyomatot bullának nevezzük.
A spanyolviaszról.
A közhasználatban alig van valami terjedtebb gyáripari czikk, mint a spanyol- vagy pecsétviasz. Csaknem nélkülözhetlen kellékké vált az a levelezéseknél, okmányok megerősítésénél épen ugy, mint gyengébb minőségben dugaszolásnál, nyalábolásnál. Régibb időkben többnyire ostyával pótolták.
A spanyolviasz több alkatrészből áll, melyek közül fő-fő a sellak. A sellak oly színben és alakban mint azt a kereskedők barnássárga táblákban árulják, a természetben nem fordul elő; azt mesterséges uton a gummi-lakkból nyerik. Kelet-India szigetein nehány faj fa és cserje él (többnyire a függenemhez tartoznak) a Ficus indica és religiosa, a Zizyphus Jujuba, Acacia, különösen a Croton lacciferum; ezek adják a természetes gummi-lakkot. Ez az állomány az emlitett fák héja alatt mint szurkos, tejnemü folyadék jelenik meg s tán a kéreg alatt is maradva, vagy bizonyosan csekélyebb mértékben folyva ki, ha a héját kivülről egy rovarfaj (Coccus laccae) meg nem szurkálná. Ennek a kis rovarnak pirosló nőstényei párzás után seregestül lepik el a lakkfák fiatalabb ágait; a kérget mindenütt át meg átfurdalják , hogy a kiömlő nedvbe buj va,tojásait elhelyezhessék. Megesik, hogy a fa a sok nedvvesztés következtében egészen kipusztul; de az anyák sem sokáig élik túl e műtétet. A nedvbe száradva maguk is oda halnak, mig az élő peték munkásságukat folytatják. Az ágak ezután ugy néznek ki, mintha pirosló gyöngyökkel volnának megrakva. E szint a befult anyák piros választéka adja; hogy pedig a lakk gyöngyalakot nyer, az onnan van, hogy a beszorult lég, a tojás, meg a rovar kifejlésére szükséges táp: azt sejtté fujják fel. A szurokba zárt tojás kevés idő alatt kikelve, csakhamar felemészti a rendelt tápot s kirepül, mig a sejt emésztetlen része festőanyagával együtt most már mint gummilakk ott marad. Igy hát nem csak a sellakk, hanem a gummi l. sem kerül ki a mondott fákból közvetlenül.
A természet különböző anyagainak előállításánál gyakran tér kerülő csodás utakra Némelyikét nem adja első kézből, sorrendet tart s néha, mint épen a lakknál ha meg is volt eredetileg valamely anyag a fában — azt» mielőtt teljesen azzá válnék a mi, más szülötteihttp://hu.wikibooks.org/w/index.php?title=Heraldikai_lexikon/Pecs%C3%A9tviasz&action=edit&redlink=1 számára tanyául, néha élelemre vagy mind a kettőre tüzi ki. Egyik tárgy éltetője, fentartója és sok esetben bölcsője a másiknak, a nélkül, hogy szerkezetben, alakban legkevésbbé is hasonlitnának egymáshoz. Nevezetes bizonyítéka ez a természeti tárgyak kapcsolatosságának. Ök, rend és a teremtmények szüksége nélkül semmi sem állott elő; ugyanazért a nagy különféleségben, e roppant háztartásban helye, szerepe és czélja van a kőnek, a fának, puszta szemmel nem látható állatnak épen ugy mint a legtökélyesebbnek, mert mint a legtökéletesebbnek, mert mindenik egy egy kapocs a felülmulhatlanul kigondolt és kidolgozott körforgásban!
A gummi l. a kereskedésben három alakban és név alatt fordul elő. Egyik a Stocklakk, midőn a g. lakkot eredetibb állapotában gyakran ágacskákkal tisztátlanitva mint pirosló, tömött anyagot árulják; másik a szemcsés (Körner) lakk, mely apró, szögletes darabocskákból áll, ugy a mint azt a faágairól leütögették. A harmadik a tisztított lakk. Ez ugy készül a Körnerlakkból, hogy azt híg szódaoldattal főzik, mi által tisztább, de sötétbarna lesz. A sellakk is hasonlóan a szemcsés lakkból készül ugy, hogy a szódával kifőzött lakkot tölcséralaku zacskókba rakják s gyönge tűz felett jó távolról puhára melegitik. A megolvadt tömeget azután kinyomják s pisánglevelek közt ellapitják. A sellakk jósága, tisztasága sokat függ a zacskó finomságától, a lágyitás fokától, valamint a nyomás nagyságától.
A mi a sellakkban levő különböző életműves anyagokat illeti, az előbbiekhez mérve legtöbb benne a szurok, kevesebb a színesítő rész; viasz és növényenyv mennyisége nem sokat különbözik lakktársaiktól.
Minthogy a szaporodó Írástudókkal a spanyolviaszfogyasztók száma is nevekedik: több gyár megkisérlette, hogy annak főanyagát a nem épen olcsó sellakkot mással pótolja. De jó spanyolviaszra nézve siker nélkül. Mert csak a sellakkal készült spanyolviasz olvad gyorsan, gyúl könynyen, nem foly s még egy nevezetes jó tulajdona az : hogy nem igen kormol.
A spanyolviasz második lényeges alkatrésze a terpentin. Ez által a sellakk sokat veszt ridegségéből, olvadékonynyá, gyulékonynyá válik.
Harmadik a színesítő rész, mely a pirosoknál (ha jók) mindig czinober szokott lenni. A mondottakhoz többnyire még egy negyedik is járul: a magnesia. Ez a viasz jóságát csak annyiban neveli, hogy benne s vele a szinesitő anyagokat jobban fel lehet dörzsölni. Néha a czinóbert krétaporral, gypszliszttel keverik fel, különösen az első mint szaporító ritkán hiányzik a spanyolviaszokból, pedig azoknak jóságát csökkenti.
Legtöbb gyár a kitünő spanyolviaszhoz 7-rész halványított sellakkot, 4-r. velenczei terpentint, 4-r. czinóbert vesz, melyekhez 1/4-r. magnesia járul. Általában a különböző viaszokhoz a terpentinből a sellakhoz mérve 1/4-től felényi sulyot vesznek. Az is megesik, hogy a terpentin egyrésze helyett (a spanyolviasz mennyiségéhez mérve 1/16-rész) terpentin-olajat adnak, miáltal a vegyitek még olvadékonyabb s gyúlékonyabb lesz; a sok olajjal készült azonban kormol.
A czinober mennyisége is lehet különböző; onnan van a viaszoknak oly sokféle színárnyalata a legjobbtól a pakk- vagy dugaszoló-viaszig. Ha a czinóbert apasztják, vagy a sellakkot gyantával pótolják — mi elégszer megtörténik — a viasz szintén sokat veszt jóságából. Az előbbi mértékhez arányitva — meglehetős viasznál — a czinober 2 részen alól nem szállhat, ennyitől még elég píros is lesz.
Az irt négy fő alkatrész vegyitésmódja sem mindig egyenlő. Legtöbb gyárban a sellakkot cserépedényekben szabad, de lassu tűznél olvasztják meg; az olvadékhoz nagy vigyázattal keverik a terpentint (nagy tűz felett könnyen meggyulna), végül adják hozzá a lehetőleg elaprózott festőanyagot. Legfőbb munka, egész gyártásnál az olvasztás. Abban fekszik a jó spanyolviaszkészitésnek egész titka;mert ha a sellak tul volt hevítve, a viasz a legjobb alkatrészek mellett is csepegni fog. Megesik az is, hogy a vásárolt sellak ott, a . hol gyűjtik, tulhevités által már meg volt rontva. Ezt azonban tapasztalt gyártók könnyen észreveszik. Legnagyobb gyárokban a sellakkot vizfürdőben (üst vizben levő fürdő) olvasztják. Igy a munka lassúbb, az igaz, de az egyenlő olvadás bizonyos, el sem ég, meg sem kozmásodik; mindkét esetben megdurvulna a viasz. íly módon ha a víz egy óra hosszat folyvást forrt: a sellak anynyira meglágyul, hogy kavarható lesz, mire az üstöt gyenge tűz felibe akasztják s ha a szurokanyag egészen folyóvá lett, a terpentint hozzá keverik. Hogy a czinober a magnesiával jól felkevertessék, előbb mindakettőt lehetőleg kiszáritják, finom szitán átejtik, azért, hogy a csomósodást kikerüljék. Néha a festőanyagot terpentinolajjal törik fel, a mely a szinek teljes elkeverésénél csakugyan czélszerü eljárás. Van oly gyár is, melyben először a terpentint olvasztják fel, ahoz adják a szintén olvadt sellakkot s végül keverés közben a szint. A lassu de folytonos kevergetés okvetlenül szükséges a teljes elegyüléshez, mert a viasz jósága és szépsége a jó alkatrészek után a vegyüléstől is függ. — Gyors kavargatás alatt a tömeg léget vesz be, felfújt, lyukgatott lesz és darabos.
A kiállitást illetőleg hátravan még elmondanunk a rúdba öntést. E végre egymás mellé illesztett — ha kell, különböző mélységü — réz csatornákat használnak, melyeknek nyilt végeit az a vaskeret zárja be, moly a csatornákat egymás mellé szorítja. A csők többnyire kétszer oly hoszszak szoktak lenni, mint az ismert spanyolviaszrúdak. Mikor rudakat akarnak önteni, a csőket olajjal megkenik s az olvadt anyagot ajakas edénynyel töltögetik mindenikbe, fordulásnál mindig balról jobbra tartva. Gyárakban a csatornák rendes, meghatározott térfogatuak, ugy hogy 20—30 rúdra épen 2—3 font viasz megy fel, mit gyakorlott kéz nem is hibáz el.
kihült rudak kissé érdesek levén, azokat legyező alakban az ujjak közé fogják, aztán hevített vaslap felett álló kamrácskában gyorsan forgatják. Forgatás alatta a spanyolviasz meglágyul, lapjainak, éleinek érdessége elegyenül s oly puhává lesz, hogy a kéznél levő sírna kőlapra téve, végeire és közepére a gyárjegyeket és finomsági fokozatot felnyomhatják. Majd a rudakat más lapjukra fordítják, egyengetik, kettévágják, az érdes véglapokat melegben forgatás által megsimitják. Az oly spanyolviaszra, melynek mindkét oldala jegyzett, másodszori forgatásnál ütik fel a bélyeget.
A jobb (de nem a legfinomabb) spanyolviaszhoz 12 rész (lat, font) sellakkot, 8 r. terpentint, 1 r. porrá tört krétát vagy gipszet, 8 r. czinóbert s kevés mágnesiát tesznek össze. A leggyengébb minőségü 8 r. sellak, 10 r. terpentin, 7 r. szurok, 6 r. gipsz vagy kréta és csak 2 r. czinóberből áll.
A fekete spanyolviasz alkatrészei is azok, a melyek a veresé, a festőanyagon kivül, mi a feketénél terpentinolajba tört bécsi korom. Ebbe gyakran vegyitnek minden rész sellakkhoz ugyanannyi gyantát is.
A palaczkok dugaszolására, pecsétlésére és a pakkolásra használt viaszok még gyengébb minőségűek. Az elsőhez 2 r. szurkot, 1/4 r. faggyat, 1/8 r. terpentint használunk. A faggyú arra való, hogy a viasz a kézben ne maradjon s az üvegekről por nélkül váljék le. Éhez is szoktak tenni szinesitő anyagokat, veres vagy zöld czinóbert,http://hu.wikibooks.org/w/index.php?title=Heraldikai_lexikon/Pecs%C3%A9tviasz&action=edit ultramarint, chromsárgát sok gipszszel elegyítve, A pakkoló viaszban 2 r. fehér gyanta, 1 r. fehér szurok, l/2 r. kréta, 1/2 terpentin van; ezekhez elegyitnek 2 r. umbrát; gyengébbeknél a festőanyagot bolussal, vasoxyddal, sőt téglaporral is surrogálják.
Nők számára különböző szinü és alaku spanyolviaszokat gyártanak. A fehér, halványított sellakkból salétromsavanyos wismuthoxyddal készül, a kék ultramarinnal sok magnesiával, a sárga magnesiával vegyitett királysárgával, a zöld ilyen czinóberrel (a réz-sók olcsóbbak lennének, de roszak), végre a barna angol földdel készül; természetesen mindenikhez a többi alkatrészből a legjobbakat ide kell érteni. A női spanyolviaszokba gyakran adnak illatozó szereket is; ilyenek a benzoe, storax, pézsma; továbbá levendula, szegfű s más olajok.
Fordulnak még elő a kereskedésekben aranyporos és márványozott viaszok. Az első anyagába aprón vágott aranyfüstöt vegyitnek, a gyengébbekhez csak csillámport. A márványozott kétképen készül. Egyik mód szerint a különböző szinü s még lágy viaszrudacskákat csavargatják össze, aztán ismét fellágyitják; mások a különböző szinü viaszokat külön kanalakból egyszerre töltögetik együvé, zegzugosán folyatva a vegyitéket, azután párszor villával megkavargatják, végre formára öntik.
A spanyolviaszt gyakran hamisitják is. Megesik, hogy a vásárlottnak külső része finom, belsője gyenge minőségü. Ilyenkor a gyengébb fajta rudak jobb minőségü olvadékba voltak mártva, vagy a gyengébbeket lágyitva, jobbak porával olvasztották össze. Sok spanyolviaszt már az alkatrészek összetételénél elrontanak. Ha a czinober helyett miniumot, a sellakhoz sok gyantát adnak: a viasz sokat veszt jóságából, néha egészen el us romlik.
Megemlítjük még a sellakkról, hogy az a firneísz és asztalospoliturnak nevezetes alkatrésze, továbbá hogy azt a kalaposok borszeszben oldva a kalapok belsö keményitésére használják. Ugyancsak a sellakk kaucsukkal és kőolajjal összeolvasztva egyike a legjobb ragaszoknak (Marinenleim), melylyel fát, követ, erezet lehet ragasztani. Végül maga a spanyolviasz is oldható szeszben s ilyenkor mint veres festék villanyos szerszámoknál szigetelőképen szerepel.
K. K. (Vasárnapi Újság 14. évf., 6. szám, 1867. február 10. 65-66. l. [1])
A pecsétviasz színére Staut 51-53. [books.google.sk/books?id=SgVUAAAAcAAJ&pg=PA579&lpg=PA579&dq=tabula+districtualis&source=bl&ots=1MNkRduyYI&sig=HQGqZwtLfQv2augtdPiYwT32CyM&hl=hu&sa=X&ei=SQTOU_a0O4m7OceFgLAC&sqi=2&ved=0CC8Q6AEwAw#v=onepage&q=tabula districtualis&f=false]