Heraldikai lexikon/Római jog

Névváltozatok: Római polgári törvény (Czövek-Kelemen 292., Gózony 108.), polgári szokás (Werbőczi István: Magyar és Erdély-országnak törvény-könyve. Pozsony és Pest 1805. I: CXVIII.)

Acta coram uno judice facta, fidem faciunt etiam in alio judicio.

A' mik egyik bíróság előtt történtek, azoknak hitel adatik más bíróság előtt is. (Ottlik 80.)

Római jog (ius civile, ius Quiritium, a középkorban ius civile, ius Romanorum), az államot alkotó polgárok joga, a mai polgári jog megfelelője. Tágabb értelemben azon jogszabályok összessége, melyek a Római Birodalomban voltak hatályosak. A középkorban és az újkorban erre épült fel az európai joganyag is. Legrégibb emléke a XII táblás törvény (Kr. e. 5. sz.). Majdnem a teljes római jogi anyagot tartalmazza a Bizánci Birodalomban Justinianus császár törvénykönyve a 6. századból. A római jog továbélése jórészt a 11. és 12. századi bolognai glosszátoroknak, továbbá a 19. századi német pandektistáknak köszönhető.

Az elsõ fennmaradt római jogi törvénykönyv Gaius, Institutiones seu Elementa című műve (2.sz.). Justinianus császár elrendelte Gaius művének oktatását, mely jogi tankönyv lett. Az elsõ magyar nyelvü római jogi törvénykönyvet Henfner János írta. Szűkebb értelemben római jogon a római magánjogot (ius privatum Romanum) értjük, mely a magánszemélyek egymás közötti személyi és vagyoni viszonyait szabályozza. A közjog (ius publicum) az állammal kapcsolatos szabályokat tartalmazza. Mai felépítése: 1. eljárásjog (alaki jog), 2. anyagi jog (személyi jog [ezen belül családjog], dologi jog, kötelmi jog, öröklési jog).

A jogtudomány (iurisprudencia) egyedül Rómában alakul ki az ókori államok közül, és lett a művelése önálló foglalkozás. A római jog kodifikálására Justinianus császár (527-565) uralkodása alatt került sor, akinek célja az egységes birodalomban az egységes jog megteremtése volt. A Codex Iustinianus 529-ben lépett hatályba, denem vált kizárólagosan alkalmazott joggá. A justinianusi törvénygyűjtemény neve a glosszátotok korától Corpus iuris civilis volt. Nyomtatásban először 1583-ban jelent meg, Dionysius Gothofredus gondozásában közös cim alatt. A modern kiadások szerkezete: 1. Institutiones és Digesta 2. Codex Iustinianus, 3. Novellae. Justinianus kodifikációja előtt különféle más római törványgyűjtemények is léteztek: 1. Leges Romanae barbarorum (476 után), a római alattvalóikra vonatkozó joganyag kodifikálása, különféle barbár uralkodók által; 2. Lex Romana Visigothorum (506), II. Alarik (484-507) király parancsára lépett életbe a nyugati gót királyságban; 3. Lex Romana Burgundionum, Gundobad király (475-516) léptette életbe a burgund királyságban; 4. Edictum Theodorici, I. Nagy Theodorik (493-526) keleti gót király adta ki és minden alattvalóra vonatkozott.

A római jog továbbélése a korai középkorban részben folyamatos volt, részben folyamatosan újra felfedezték, részben pedig átvétel (receptio) által történt, mely egyszeri törvényhozás által vagy folyamatos beszivárgással ment végbe. A (későbbi) Bizánci Birodalom területén Justinianus császár az általa kodifikált latin nyelvű törvénykönyvnek csak szó szerinti (kata poda) forditását engedélyezte. A 8. századtól azonban több görög nyelvü kivonat (paragraphai), hivatalos törvénykönyv jött létre. A keleti gót birodalom bukása után (553) Justinianus császár törvénykönyveinek hatályát Itáliára is kiterjeszetette.

A római jog megújulása 1050 körül kezdődött és a bolognai egyetemrõl (studium generale) indult. Ekkor készült a Codex Florentinus másolata. Irnerius a iustinianusi törvénymüvet magyarázta, glosszákkal látta el. (Innen van a glosszátor-iskola neve.) A törvényekhez összefoglalásokat (summae), fogalmi meghatározásokat (distinctiones), jogesetgyüjteményeket (casus), monográfiákat írtak, összegyűjtötték a források és a tekintélyek egymással szemben álló tételeit (dissensiones dominorum). Módszerük a szövegek könyv nélküli elsajátitása (mos docendi Italicus) volt. A francia egyetemeken az általános elvekbõl konkrét esetek megoldását (mos docendi Gallicus) vezették le. A kor neves jogtudósai: Bulgarus (mozaik-stilus, különbözõ forráshelyek szavainak összegyűjtése), Martinus Gosia (a méltányosság híve), Iacobus, Hugo de Porta Ravennate, Placentinus, Hugolinus, Iohannes Bassianus, Azo Portius, Accursius (glossa ordinaria, benne: "mindazt, amit nem fogad el a glossza a biróság se fogadja el"), Odofredus (Accursius kollégája). A 13. századtól a kommentátorok, consiliatorok fejlesztették tovább a római jogot, akik a glosszátorok széljegyzeteit magyarázták. A kommentátor iskola előkészítője Wilhelms Durantis, megalapítója Cinus, egyik jeles képviselője Baldus de Ubaldis volt. Cinus tanítványa Bartolus de Saxoferrato, a kereskedelmi jog és a nemzetközi magánjog megalapitója és egyben (talán) az első heraldikus, heraldikai író, a címerjog megalapozója. Az usus modernus irányzat (a római jogot az aktuális igényekhez alkalmazók) képviselői Paul de Castro és Iason de Mayno.

A Római birodalom bukásu után az Ibériai-félszigeten összeomlott a vizigót királyság és a terület arab fennhatóság alá került. A Breviarium Alaricinaum és a Liber iudiciorum volt érvényben. A helyi statútumok (fueros) mellett a kánonjogot és a római jogot mint: ius commune kisegítõ jelleggel használták. Katalóniában több város szokásjogi gyüjteménye a római jogra épült. I. Jakab (13.sz) király elrendelte a természetes értelem alkalmazását a megfelelõ szokások (usatges) hiányában. 1409-ben megtörtént a római jog formális recepciója. Kasztíliában és Leónban Bölcs Alfonz (13.sz) Siete Partidas. 1348-ban Ordenamiento di Alcalá, a római törvénykönyv szubszidiárius érvényesülését rendeli el. Navarrában a Fuero General szokásjogi gyűjteményt használták, Valenciában a Furs de Valéncia szokásjogi gyüjteményt. A spanyol polgári törvénykönyv (Código civil) 1889-ből való. Portugáliában a római jog recepciójára nem került sor hivatalosan. A törvénykezésnél a costumes (szokások), a Codex Euricianus és a Siete Partidas portugál forditása volt használatban. 1446-47-ből való a Ordenacoes Afonsinas, mely szerint kétség esetén a biróságoknak Accursius glossa ordinariáját és Bartolus de saxoferrato munkáit kell figyelembe venniük). Franciaország a középkorban két részre oszlott. Délen a Breviarium Alaricianum vulgárjoga élt, mely “az írott jog törvénykönyve". Északon a germán hübéri szokásjogok (coutume) voltak használatban. A francia polgári törvénykönyv a Code Civil 1804-ből való, melyet Napóleon vezetett és első volt a világon. Ez a francia közös jog és a római jog alapjaiból épült fel és szakított a régi feudális joggal.

A Szent Római Birodalom (962-1806) alapszemlélete a római birodalom megujitásának gondolata (renovatio imperii) volt. Ezért a római jog hatása itt a legerősebb. A középkori német kolostori iskolákban a Breviarium Alaricianumot tanították. A 13. századtól a római jog megjelent az egyházi bíróságok gyakorlatában. 495-ből való a Reichskammergerichtsordnung, mely elrendelte a birodalmi és közös (római) jog kisegítõ alkalmazása, ha a Reichskammergericht elõtti perben sem a Stadtrecht, sem a Landrecht nem nyújt szabályozást. A recepció tárgykörébe esett a justinianusi Corpus Iuris civilis, Accursius glossa ordinariája, a Novellák latin forditása (Authenticum), I. és II. Frigyes római császárok törvényeii (Authenticae Fridericianae), a Libri feudorum (longobárd hűbéri jog és egyéb törvények). A Bürgerliches Gesetzbuch 1900-ból való. Németalföldön a hübéri, a kánon- és a római jog egyaránt érvényesült. A holland római jog a 17. században alakult ki. Svájcban nem került sor a római jog recepciójára. 1459-ben a baseli egyetemen jogi kart hoztak létre, ahol a római jogon alapuló szakvéleményeket adtak ki, melyek hatással voltak a legtöbb kanton jogalkalmazására. A római jogi elemeket tartalmazó Schweizerisches Obligationenrecht 1881-ból, a Schweizerisches Zivilgesetzbuch 1907-ből való. Az osztrák örökös tartományokban a római jognak csak kisegiíõ szerepe volt. Főleg a városokban érvényesült, öröklési és házassági vagyonjogi ügyekben. Az Allgemeines Bürgerliches Gesetzbuch 1811-ből való.

Cseh- és Morvaországban II. Vencel idején (1278-1305) a Ius regale montanorum című római jogi elemeket tartalmazó bányajogi kódexet használták. A Constitutiones iuris metalli a római és kánoni alapokon létrejött eljárásjog összefoglalása volt. Lengyelországban III. Kázmér statútumai a feudális szokásjog és a római jog hatását mutatják. A városok: gyakran hivatkoztak a glosszátorokra. A nemesi biróságok a ius terrestre (hazai szokásjog) alapján ítélkeztek, ahol elenyésző volt a római jog hatása. Attól tartottak, hogy a római jog beszivárgása és recepciója a csehekéhez hasonló hűbéri függést okozna a németektől. A Brit-szigeteken a common law a szász és a frank-normann jog szintézise volt. Ez az angol királyi biróságok gyakorlatában kialakult jog volt. Angliában a római jog bizonyos fokú ismeretére utalnak Glanvill és Bracton munkái (books of authority). Sir Henry Sumner Maine (Ancient Law) a római jog intézményeit alapvetõ jelentõségűnek tekinti, de a római jog recepciójára soha nem került sor és a brit jog ma is hűbéri jellegű. Skóciában a római jog elemei Bartolus és Baldus munkái révén terjedtek (pl. a Regiam maiestatem című magángyűjteményben). A 16. században a római jog jogalkalmazók általi recepciója és az institutional writers müvei révén a jog forrásává vált. Írországban a common law volt hatályban. Észak-Európában a római jogot nem tekintik ius communénak, igy nem került sor a recepciójára sem. A humanizmus korában a 16. századi elegáns jogtudomány a justinianusi joggal, a glosszátorok és kommentárok által mellõzött Novellae-vel foglalkozott. Módszerük a racionális érvelés, a tekintélyelv leküzdése. Elõfutára Guilhelmus Budaeus (15-16.sz), kezdeményezõje Andreas Alciatus (15-16. sz, bourges-i egyetem alapitója) volt. A francia humanista iskola (mos docendi Gallicus) tagjai Franciscus Duarenus (16.sz), Iacobus Cuiacius (16.sz) (Opera omnia), Hugo Donellus (16.sz) (Commentarii iuris civilis), Antonius Faber (16-17.sz) (interpolációkutatás, Rationalia ad Pandectas). Hollandiában a humanista iskola csak a 17-18. században vált jelentőssé. Erre esik ezen iskola második virágkora. Tagjai Arnoldus Vinnius (16-17. sz), Hugo Grotius (16-17.sz), a modern nemzetközi jog megalapitója (Inleidinge tot de Hollandse rechtsgeleerdheid). A holland római jogi pandektatudomány a római jog modern viszonyokra alkalmazását jelentette. Az újkori Németországban a római jog a humanisták és a hatályos római jog művelésén alapult. Az usus modernus Pandectarum képviselõi a 16. századtól a biróságok számára feldolgozták a kommentátorok római jogát, melyet pandektajog neveztek (a Pandectae után). Ezt az elnevezést Samuel Stryk (Specimen usus moderni Pandectarum) vezette be. A természetjogi iskola képviselője Christian Wolff (17-18.sz) volt. A pandektisztikai irányzat a 19. század magas színvonalú ókortudományán (Theodor Mommsen) és az usus modernus Pandectarum elvein alapult. A nagy tekintélyre jutó jogtörténeti iskola a 18. században alakult ki. Friedrich Carl von Savigny a római jog külsõ és belsõ történetét is müveli (System des heutigen römischen Rechts, 1840-49). Elemei a jogviszony-elmélet, a modern nemzetközi magánjog stb. A történeti iskola korai képviselõje Georg Friedrich Puchta, aki a historikus és dogmatikus szemléletet egyszerre művelte. A Begriffspyramide-módszer kidolgozója volt (jogi fogalmak felépitése). A dogmatikus és a historikus irány fokozatosan elvált egymástól. Kialakul a jogtörténeti irány (Rudorff), a fogalmi jogtudomány (Begriffsjurisprudenz) (Bernhard Windscheid). Egy újabb irányzat, az érdekkutató jogtudomány(Interessenjurisprudenz) megteremtõje Rudolf von Jhering, ahol az elemzése központja a jogi szabályozás célja, a jogintézmények belsõ összefüggése. A pandektisztika fejlõdésének végét 1900 január 1-re teszik, amikor a BGB hatályba lép. A modern irányzatokban eltávolodás tapasztalható az új kodifikált magánjog (polgári törvénykönyvekk) müvelésétõl. A történeti szemlélet elõtérbe kerül, miközben a római jog dogmatikájának müvelése háttérbe szorul. A római jog tudományos müvelésének centruma visszakerül Itáliába, de mégis német romanisták: Wolfgang Kunkel, Max Kaser, Franz Wieacker a fő művelői. A modern jogi romanisztika fõbb kutatási irányai az interpoláció kutatás (Otto Lenel, Otto Gradenwitz, Emilio Albertario), a 20. század 2. felében a szövegrétegzõdés-kutatás (részletek idõben és térben elhelyezése: Fritz Schulz), a jogi papirológia (papiruszok alapján kutatja a római provinciák jogéletét: Ludwig Mitteis, Raphael Taubenschlag, Vincenzo Arangio-Ruiz), a vulgárjog kutatása (Ernst Levy), a görög filozófia és keresztény eszmék hatása a római jogfejlõdésre, továbbá az összehasonlitó ókori jogtörténet (Leopold Wenger, Paul Koschaker) és a jelenkor jogi romanisztikája (több irányzat: neodogmatikus, történeti, a jogösszehasonlitó iskola uj irányzatai, a római jogfejlõdés szellemtörténeti tényezõi, a gazdaságtörténeti szempontok, a római jog továbbélése).

A római jog Magyarországon

A középkorban a Codex és néhány novella hatása figyelhető meg Szent István törvényeiben, valamint a glosszátorok közvetlen hatása ios kimutatható. A 13. századtól számos magyar diák tanula a bolognai egyetemen (natio Hungarica). A 15. században a vagyonosabbak Itáliában, a többiek Krakkóban Bécsben (kánonjog) tanulhattak jogot. 1367-ben Pécsett létrejött az elsõ magyar egyetem. Uzsai János és Tapolczai Bertalan formulagyüjteményei, az okleveles gyakorlat, és a krónikák szöveghelyei (Kézai: Gesta Hungarorum) a római jog hatását is mutatják. Mátyás király foglalkozott a római jog recepciójának a gondolatával is. A városi jogkönyvek (Buda, Pozsony) római jogi müszavakat és intézményeket tartalmaztak. Werbõczy István Tripartituma (Tripartitum opus iuris consuetudinarii inclycti regni Hungariae, 1514) a feudális szokásjog összefoglalása volt. Bbeosztása: de personis, de rebus, de actionibus a római jogi hagyományon alapult. A (Prologus-ban) a római jogból ismert általános fogalmak és jogelvek formai átvétele jellemzi. Az általa használt jogi terminológia, a magnájog sok intézménye a rűmai jog hatását mutatja. Werbõczy forrása a Summa legum Raymundi krakkói kézirata volt. Az 1526 utáni időből említést érdemel Pápóczi Imre Pozsonyi formuláskönyve (Formularium Posoniense), mely a gazdasági fejlődés hatásait is mutatja. Római jogi jellegü vételi formulákat tartralmaz. A 16. században a magyar jogtudomány megmerevedik. A Tripartitum a nemesség bibliája lesz és a magyar humanisták kísérlete sikertelen marad a Corpus iuris civilis részleges recepciójára. A 17-18. században a nagyszombati egyetem tanárai oktatják a római jogot is. A 19. században a pandektisztika Savigny-féle irányzatának hatása érezhető Frank Ignácnál (Specimen elaborandarum institutionum iuris civilis Hungarici), mely a magyar földtulajdoni viszonyoknál római jogi fogalmakat tartalmaz. Wenzel Gusztáv (Frank I. tanítványa) a történeti iskola híve. A 19. század 2. felében megjelenik a Jhering-féle érdekkutató irányzat, Szászy-Schwarz Gusztávnál ("egyetemes magánjogász"). A német pandektajogi elemek megjelennek a birói gyakorlatban. A kor jogtudósai közül (Biermann Mihály, Balogh Elemér) majdnem mindegyik német pandektisták tanitványa. A nagyszombati egyetemen 1667-ben hozták létre a jogi kart, melyen azóta megszakítás nélkül oktatták a római jogot. Neves tanára Takács Ádám, jogi tankönyvek szerzői Someting Ernõ Frigyes, Rendek János József. Az első magyar nyelvü tankönyveket Henfner János (Római magánjog, 1856) valamint Hoffman Pál (A római jog, mint a jogászi gondolkodás iskolája) írta. Az egyetemi jogi oktatás ekkoriban két részből állt: 1. institúció-tanfolyam (a római jog története és összefoglalása), 2. pandekta-tanfolyam (német pandektajog). A római jog további neves magyar művelői: Bozóky Alajos (institució és pandekta-tankönyv), Farkas Lajos (a jogtörténetre helyezi a hangsúlyt), Szászy-Schwarz Gusztáv és Kiss Mór (a pandektaelmélet alapján álló római jog), Vécsey Tamás (a jogtörténet és a pandektaelmélet közti átmenet), Helle Károly (a római jog forrásai), Az I. Világháború után működött Marton Géza (történeti szemlélet), Személyi Kálmán (az interpoláció-kritika mestere), Schwarz András Bertalan. A II. Világháború után működött Visky Károly, Brósz Róbert, Pólay Elemér, Benedek Ferenc, Diósdi György stb.

Dr. Vécsey Tamás: A római jog külső története és istitutiói; Budapest 1886.

Marton Géza: A római jog

Csiky Ottó – Filó Erika: Családjog I.; Pécs, 1995.

Földi András - Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. 21. átdolg. és bőv. kiad. Budapest, 2016.