Heraldikai lexikon/Sas
Névváltozatok:
sass (Nagy Iván 1872-75. 13.[1]), egyfejű sas (Orbán 1889. 344.), aquila: sas-keselyǘ, római hadi záſzló (Pápai/Bod 57.), aquila valeria: kisded ſzerǘ sas, de a' többinél erö́sebb (uo. 634.), vultur, vulturius: sas keselyǘ (uo. 660.)
"A sas t.i. az ősnépek mythusában a nap jelve." (Podhradczky 1856/3. 106.)
https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/Peres_c%C3%ADmer
https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/Rimaszombat_c%C3%ADmere
Sas (aquila, aigle, Adler). Nagyon kedvelt s egyike a legrégibb s leggyakrabban használt állati czímerképeknek. A heraldikai sas a természetestől nagyon különbözik és stilizálása több változáson ment át. Merev tartás, a nyak, fej és csőr a farkkal majdnem ugyanazon tengelybe esik, a szárnykönyöke kissé befelé hajlott, s a végén csigaszerű, a karmok 140szintén mereven nyúlnak lefelé, a fark ornamentált. A kettő között csak az a különbség, hogy az elsőnek evezőtollai széjjelebb állanak, mint a másodiké. Csőre mind a kettőnek csukott s nyelve nem látszik. A sas stilizálása e legrégibb módjához hasonlóan ábrázolták nálunk még a XIV. században is. A mellékelt 378. és 379. ábrákon látható, a Nagymartoni Miklós 1353. és Nagymartoni Miklós (de Franchon) 1380. évi pecsétje után rajzolt sasok jellege megfelel a 376. és 377. ábrákon bemutatottakénak, a különbség csak az, hogy a fej tartása nem annyira merev, de a karmok merevsége a fark ornamentálása a szárnykönyök alakja, s az evezőtollak függélyes, egymással párhuzamos helyzete ugyanazon alapgondolatra vallanak. A sas stilizálásának ez a módja, a keskeny háromszögletű paizsokba illett s inkább a román, mintsem a csúcsíves stílnek felel meg. A 381. ábrán látható sas már határozottan a csúcsíves stílhez illik. Ez egy a XIV-ik század utolsó évtizedéből való faragott kő után van rajzolva, mely Ulmban a göcklingi kaput diszítette s most az ottani múzeumban őriztetik.* A megszegett 142nyak, s a karmok kanyarossága, a nyitott csőr, s a nyelv fulánkszerűsége, a fark ornamentálása, a nyakon és a szárny könyökén látható tincsek már a XV-ik századbeli sasra emlékeztetnek. Az előző század stilusát csak a párhuzamos evezőtollak függőlegesen lefelé irányulása mutatja még. A XV. században a sas fejét laposabbra, a szárny könyökét félkörszerűvé formálták s ennélfogva az evezőtollak sem függtek többé merőlegesen lefelé, de a félkör sugarainak megfelelőleg ábrázoltattak. A 385. ábra Szentgyörgyi János 1492. évi pecséte után van rajzolva. A sas a stilizálás fölsorolt két nemének jellegét egyesíti, a karmak még mereven nyulnak lefelé és a csőr még csukott, a nyelv nem látszik, a szárny könyöke azonban már félkörszerű, s a fején korona látható.* A fark a pecséten annyira lekopott, hogy nem lehet tudni vajjon stilizált vagy természetes volt-e? Megjegyzendő, hogy nálunk már a legrégibb időben is ábrázolták a sast naturalistikusan, mint azt a Nagymartoni Pál 1328. évi pecsétéről rajzolt 380. ábra mutatja. E sason különösen nem szép a czombok alakja. Külföldön azonban még akkor is stilizálták, a mikor a többi állatok nagyobb része már gyakran természethűen ábrázoltatott. A későbbi heraldikai sas egész habitusa az ingerültséget, mérgességet mutatja. A sasra nézve is azt ajánlhatjuk, a mit az oroszlánra vonatkozólag mondtunk: hogy stilizálni kell, olyformán mint az az ide mellékelt 386. ábrán látható, hol a sas Dürer modorában 144van ábrázolva és hogy czombjainak ábrázolása különösen kerülendő még akkor is, ha a paizs s az ezt környező díszek modernek; mert ismétlem, hogy nem kell felednünk a czímer ornamentumszerű jellegét. Ha a mostani czímerrajzolók félve tartózkodnak az orrjegynek kendőszerű, azaz naturalistikus ábrázolásától, még inkább tartózkodniok kell a naturalistikus czímerképektől, mert ez utóbbiak az élő heraldika korában ornamentumok voltak, és nem természetrajzi kézikönyvek ábrái, az orrjegy pedig valóságos kendő volt.
A heraldikai sas szárnyán gyakran látni lóherevégű vagy félholdalakú pántokat, mint azt az ide mellékelt 387. ábra Valószinű, hogy e pántok az élő heraldika korában a bőrből vagy más anyagból kivágott sasnak a paizsra való erősítésére szolgátak,
A heraldikai sas rajzolásához Mayer* a következő két 145módszert ajánlja. A 389. ábra (a XIV. század végeig). A CD a kiterjesztett szárnyak könyökének körvonala AB a test, A pontban van a csőre, E-ben a jobb-, G-ben a bal lába és végre B-ben a fark végződik. A 390. ábrán (XV., XVI. és XVII. század) AB a test, CD a kiterjesztett szárnyak könyökének körvonala, FE a jobb, FG a bal láb, B pedig a fark vége. Ha több sas van egy czímerben, meghatározott módon kell őket elhelyezni, kettőt egymás fölé, hármat 2, 1-ként. Ha kettőnél több van egy czímerben, sasocskának (aquilula, aiglette, kleiner Adler) nevezzük. A Lotharingiai ház czímerében (391. ábra) a vörös harántpólyát három leeresztett szárnyú ezüst sasocska díszíti.
A növekvő sast, ha nem koronából nő ki, alul liliomszerűen kell alakítani (392. ábra). Semmiesetre sem szabad lábait látni. A sas egyes részei is lehetnek czímerképek. Például a feje nyakastól, vagy egyedül. A paczali Peres czímerben (393. ábra) sasfej van nyakastól. Szárnyait vagy kettősen, vagy csak a felét használják mint czímerképet. A kétszárnyat egyszerűen sasszárnynak (ala, vol, Flug), az egyest félszárnynak nevezik. A sasszárny leginkább mint oromdísz fordul elő a heraldikában lásd a Dürer czímert (245. ábra), de mint czímerkép sem ritka. Szép példája a Doroszló czímer (394. ábra). A lábban, karomban végződő sasszárny szintén kedvelt czímerkép. Ezt nevezik szárnyaslábnak (pes ala conjunctus, main d’aigle, Klauflügel). Az Osl nemzetségbeliek czímerében szárnyasláb a főtypus (45, 46, 47, 48 és 49. ábrák).
bár. 139-145
Héja (Nyáry turulnak nevezi) (accipiter, autour, Habicht) van a Héja-család beszélő czímerében. (400. ábra.) Továbbá a 148Kaplyon nemzetségbeli Vetésiek czímerében mint azt a Vetési Albert veszprémi püspök 1479. évi pecséte mutatja. (401. ábra).