Heraldikai lexikon/Szivárvány
Névváltozatok:
arcus: kéz-íj, ív bólthajtás, szivárvány az égen, arcus cœleſtis: szivárvány (Pápai/Bod 59.), iris: égi ſzivárvány, kék liliom (uo. 356.)
Már az ókortól vita folyt arról, hogy hány színből áll a szivárvány. Arisztotelész (Meteorologica III.) szerint három fő színből áll (vörös, kékeszöld és a lila vagy indigó), valamint a sárgát másodlagosan idézi elő a vörös-zöld kontraszt. Seneca (Naturales quaestiones I 3) öt színt ad meg (caeruleus, viridis, purpura, luteus, igneus), melyek két elsődleges árnyalat (világos és sötét) kölcsönhatásából jönek létre. Ammianus Marcellinus (XX 11) öt sávot különböztet meg benne, melyeket hét színnel fejezett ki (luteus, flavescens/flavus, puniceus, purpureus, caeruel(e)us/viridis).
Beda Venerabilis (673-735), Honorius Augustodunensis (a 12. sz. első fele), Wolfram von Eschenbach (), Julius Caesar Scaliger (1481-1558) és mások szerint négy színből áll, melyek a négy elemmel (tűz, víz, levegő, föld; igneus, purpureus, album, niger) egyeztethetők. Dietrich von Freiberg (1250 k.-1310 k.) szerint (II 13) a sorrendjük rubeus, citrinus, viridis, lazulius (vörös, sárga, zöld, kék).
Robert Grosseteste a 13. században úgy vélte, hogy hat, Dante (Purgatórium XXIX.) szerint pedig hét színből áll, de ezeket nem nevezte meg. Hieronymus Bock kilenc színűnek mondja.
Három színt (Szentháromság) látott benne Snorri Sturluson (1179-1241), Albertus Magnus (1200 k.-1280) és Aquinói Szent tamás (1226-1274), valamint a sziléziai filozófus, Witelo (1270 k.), aki szerint ezek puniceus, xanthus viridis vel indicus és alurgus. Ugyancsak háromszínűként írta le Konrad von Megenberg (Buch der Natur, 1350 k.; rot gru0364n, weiss) és Alessandro Piccolomini (Tractatus de iride, 1540). Hieronymus Cardanus szerint (De subtilitate, 1550) a fehér és a fekete keverékéből jön létre, melyek három színt képeznek (cęruleus, uiridis, croceus), amelyek német elnevezése Heinrich Pantaleon (1559) fordításában him[m]elblauw, gru0364n, és ga0364lfarb.
Szent Gergely (540 k.-604) pápától ered az a nézet, hogy két sávja van (Krisztus kettős természete), amelyet Hartmann Schedel (Weltchronik, 1493) is megismétel (szerinte: wasserig és feu0364rig), de a krónika illusztrációi három, illetve négy árnyalatot ábrézolnak.
Abban is különböztek a nézetek, hogy diszkrét színekből áll-e vagy a színek átmenete. A londoni Wellcome Library egyik kéziratán (MS. 49. fol. 68r; 1490 k.) három színból áll (sárga, vörös, zöld), melyek között egy fehér sáv van. Ezzel szemben Eckhart mester (1290 k.-1326) szerint folyamatosan megy át a sárgából a zöldbe. [1]
Régen úgy tartották, hogy a szivárvány az elásott aranykincs helyét mutatja, hogy híd a mennybe stb.
https://haab-digital.klassik-stiftung.de/viewer/image/1249054540/243/