Névváltozatok:

udvari ember <udvaronc> (Mihalik József ArchÉrt. 1905. 57.), abra: udvari leány-aſzſzony (Pápai/Bod 5.)


Rövidítések:

Az udvarhölgy (Hofdame) a Habsburg udvartartásban szolgálatot teljesítő nemesi hölgy volt. Csak fiatal nemesi lányok jelentkezhettek szolgálatra. Ennek elnyerése után udvari környezetben kaptak iskolai oktatást, amelyek szoros kapcsolatban álltak a dinasztiával, ennek megfelelően szocializálódtak. A diákok több éves tanulmányaik alatt különböző ceremóniákon reprezentatív szerepet is kaphattak, majd felnőttként a császári udvartartásban tevékenykedtek.

Erzsébet királyné udvarhölgyei körében (1882)

A császárnéi és királyéi palotahölgyek hasonló funkciót töltöttek be az udvarban, mint a férfiaknál a kamarások. Az udvarhölgyi hivatal elnyeréséhez őspróbának kellett magukat alávetni, ezért csak az egyenrangú házasságokból származó hölgyek nyerhették el a tisztséget.

A 16–17. század fordulóján egy udvarhölgy vagy kamarás kisasszony évente általában 100 forint fizetést kapott, de ez az 1710-es, 60-as években már 432 rajnai forint, később akár 450 majd 500 forint is lehetett. Ezt az összeget (az 1760-as években) kiegészíthette 90 forint gyertya- és mosáspénz is. Tekintélyesebb, egyszeri anyagi támogatást házasságkötésük alkalmából kaptak, amikor a legtöbb fiatal nemes lány udvari karrierje véget ért. Ekkor a többség 900-1000 forintot kapott, de Esterházy Terézia grófnőnek ennél többet, 1900 forintot ítéltek meg.

http://www.webumenia.sk/dielo/SVK:GMB.C_2409