Irányítószám/Pécs/Névadói/Arany János

Arany János portréja (1848)

Arany János

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, tanár, lapszerkesztő, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és egyben legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő.


Toldi (1847)

A Kisfaludy Társaság pályázatára készített, műfaját tekintve elbeszélő költemény, melyet vélhetően az előző pályázaton díjnyertes Az elveszett alkotmányt ért Vörösmarty bírálat is inspirált. A történet ihletét vélhetően Ilosvai Selymes Péter Az híres nevezetes Tholdi Miklósnak cselekedeteiről és bajnokságáról való história című krónikája adta. A tizenkét énekből álló költemény költői képekben gazdag.

Toldi estéje (1854)

A Toldi váratlanul nagy sikere ösztönözte az újabb mű megírására. Levelében értesítette barátját, Petőfi Sándort, hogy „Egy Toldit akarok még írni, Toldi Estéjét…” A kéziratot 1848. április 1-jén elküldte Petőfi Sándornak, de a forradalmi események miatt csak 1854 tavaszán jelent meg. A mű az irodalmivá emelt népnyelven íródott. Fogadtatása a késedelem ellenére lelkes volt.

A walesi bárdok

Arany János 1857 júniusában elkezdett és valószínűleg 1861 körül[2][3] befejezett, majd 1863-ban publikált történelmi balladája. A költőt a Magyarországra látogató Ferenc József köszöntésére kérték fel, ő azonban a betegségére hivatkozva elhárította a lehetőséget, de később megírta A walesi bárdokat. Arany az alkotás középpontjába a bűn és a bűnhődés gondolatát állította. A költemény burkolt, allegorikus jelentést tartalmaz: a költőknek sohasem szabad megalkudniuk a kegyetlen, gőgös zsarnoksággal, el kell azt ítélniük, és helytállásukkal mindenkor példát kell mutatniuk.

Buda halála (1863)

Arany a kiegyezés előtti években írta Pesten. A mű a tervezett hun-trilógia egyedül befejezett része, melynek műfaját nem lehet egyértelműen meghatározni. A történetben Buda király megosztja hatalmát öccsével, Etelével. Ez a lemondás vezet aztán a király későbbi halálához. A tragikum kifejezése, a metaforákban gazdag fordulatok, nagy művészi hatású és korszerű alkotássá tette a költeményt.

A nagyidai cigányok (1851)

A vers az 1848–49-es szabadságharc egyfajta ironikus értékelése, műfaja szatirikus eposz. A magyar nemesség azon liberális álláspontjával értett egyet, amely hitt a lassú, de szerves fejlődésben. Kossuth Lajos nézeteit nem fogadta el maradéktalanul, és álmodozónak gondolta. Ironikus szatírájának és világképének változásában Kemény Zsigmond Forradalom után című 1850-ben írt röpiratának volt nagy szerepe.
A Bolond Istók első éneke 1850-ben, míg a második 1878-ban készült el. A műfaja elbeszélő költemény, a cselekmény pedig Arany vándorszínészi élményein alapult. A vers a szerencsétlen sorsú alsó néposztályok életét mutatja be.

Toldi szerelme (1879)

Élete vége felé a költő nagy vállalkozásai közül befejezett mű. Jóval terjedelmesebb és meséjében is bonyodalmasabb, mint bármelyik másik Arany-költemény. Nagy sikert aratott alkotás, első kiadása két hónap alatt elfogyott. A Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság is a jutalmával tüntette ki.

Letészem a lantot (1850)

A mű fél évvel a szabadságharc leverése után íródott. A műfaja elégia, és már a címe is beszédes, hiszen a költő tart a megtorlástól, és arra készül, hogy felhagy az írással. Két létállapotot állít szembe, egy értékben gazdag múltat és egy értékszegény világot, a jelent. A versszakok végén refrénként tér vissza a fájdalom: „Hová lettél, hová levél, Ó lelkem ifjúsága?”

Családi kör (1851)

Arany lirizált kisepikájának egyik legismertebb és méltán népszerű verse. A benne lévő bensőséges idill teljesen más, mint az ötvenes évek más ilyen jellegű lírai költeményeié. Olyan képi ábrázolást alkotott meg, amely a nép egyszerű fiának is eligazodást ad a nehéz időkre, és buzdít is egyben.

Kertben (1851)

Pesszimista életszemléletű írásainak egyike. A mű szavait idézve: „Közönyös a világ… az élet – Egy összezsúfolt táncterem A költeményben feltör a szabadságharc leverése miatt érzett elkeseredés, amelyet a költő iróniával fejez ki. A fegyverletétel után ugyan fejlődésnek indult a tőkés rendszer, de az elsősorban nem magyar érdekeket szolgált. A polgárosodástól a magyarság többsége csak hátrányokat szenvedett. Az Alexander Bach nevével fémjelzett korszak tönkretette a személyes kapcsolatokat, úrrá lett sokakon az elidegenedés, hiszen ez a rendszer egyfajta gépnek tekintette az embereket. Ez a vers ennek a fásultságnak egyfajta bemutatása.

Visszatekintés (1852)

A versben megjelenik az illúziók köddé válása, a céltalanság, a kiüresedés, az idill elérhetetlen messzesége, és az is, hogy már a halál sem megoldás. Stílusában kevert hangnemű, egyszerre elégikus és ironikus, a puritán életvitelt kudarcként ábrázolja. A mű befejezésében a költő a „Hit – Remény – Szeretet” hármasságnak a biedermeier almanach-költészet bibliai hagyományához nyúl vissza.[57][64]

A lejtőn (1852–57)

Ez a költeménye is elégikus hangnemben íródott dalszerű vers. Két olyan irodalmi műre utalnak első és utolsó sorai, amelyek fontos szerepet töltöttek be a szerző élményvilágában. A vers kezdete Edgar Allan Poe A holló című híres költeményét idézi fel. A záró rész azokra a sorokra emlékeztet, amelyek a Hamletben Ophelia halálának körülményeit mutatják meg.

Temetése 1882 október 24-én, délután 3 órakor a Kerepesi temetőben a református egyház szertartása szerint zajlott.