Irányítószám/Pécs/Névadói/Jókai Mór

Jókai Mór
Jókai Mór (1854)
Nagy Bella, házasságkötésük évében
Jókai kertje a Svábhegyen
Jókai Mór szobra szülővárosában
Jókai Mór síremléke

Jókai Mór

Ásvai Jókay Móric, közismertebb nevén Jókai Mór (Komárom, 1825. február 18. – Budapest, Erzsébetváros, 1904. május 5.) a márciusi ifjak egyike, regényíró, a „nagy magyar mesemondó”, országgyűlési képviselő, főrendiházi tag, a Magyar Tudományos Akadémia igazgató-tanácsának tagja, a Szent István-rend lovagja, a Kisfaludy Társaság tagja, 1876-tól 1903-ig a Petőfi Társaság elnöke, a Dugonics Társaság tiszteletbeli tagja.
A romantika elsősorban a főhősök ábrázolásában mutatkozik meg: Jókai hősei vagy rosszak, vagy jók. Ez ellentétben áll a realizmus alkotásmódjával, amely szerint az ember rendkívül összetett lény, a jó és rossz tulajdonságok egyszerre találhatók meg benne, a társadalmi konvenciók, a neveltetés, a környezeti adottságok az ösztönök együttesen határozzák meg. Jókainál a hősök viszont változatlanok, és a legnehezebb szituációkból is lelkileg tisztán, romlatlanul kerülnek ki (pl. Evila a Fekete gyémántokban.)
A hősök általában valamilyen nagy ügyet szolgálnak, legtöbbször valamilyen nemzeti ügyet. A főszereplőkben a jó és a rossz csap össze, ami miatt a küzdelem mitikus nagyságúvá emelkedik.
Romantikus Jókaiban a nagyszabású tablók, természetképek, csatajelenetek festése is. Vonzódik a katasztrófákhoz leíráshoz, mint pl. a Kárpáthy Zoltán árvize vagy a Nincsen ördög szörnyű vonatbalesete. A kőszívű ember fiainak csatajeleneteit Sőtér István szerint olyan erős pátosz jellemzi, amit már nem lehet tovább fokozni.
Romantikussá teszi Jókait a meseszerűhöz, a fantasztikushoz, a bizarrhoz, a kísértetieshez való vonzalma is. A romantikára jellemző az egzotikum kedvelése, a távoli kultúrák, főleg a mesés kelet iránti vonzalom. Ez a vonzódás megtalálható Jókainál is, pl. a török világgal foglalkozó regényeiben (Janicsárok végnapjai, Török világ Magyarországon, A fehér rózsa).
A realizmus a szakirodalom szerint Jókai anekdotizmusában és a zsánerképek rajzában (vagyis a népies életképekben) mutatkozik meg. Míg Jókai a főszereplőket erősen stilizálva rajzolja meg, addig a mellékszereplőkben egy-egy jellegzetes (legtöbbször népies) alakot mutat be, az életképekben pedig a nép környezetét, tevékenységi formáit, gondolkodásmódját mutatja be.
Művészetének legszembeötlőbb jellegzetessége a cselekményesség, a fordulatos, váratlan meglepetések sokaságát tartalmazó meseszövés. Jókai ennek rendeli alá a regények és novellák többi összetevőjét, mint pl. a jellemek megrajzolását, a környezet megjelenítését. A regények cselekménye gyakran több szálon fut, és az sem ritka, hogy Jókai egy hosszabb kitérő keretében, visszamenőleg elmeséli a történetbe újonnan bekapcsolódó szereplő korábbi élettörténetét. A cselekmény általában nagy időtartamot, több évet fog át, de gyakoriak az olyan regények is, amelyek egy egész életpályát mesélnek el (Mire megvénülünk; Az arany ember; A kiskirályok; Enyém, tied, övé). A romantikus meseszövés jellegzetes eszközei a nagy leleplezések is, amikor „egészen más megvilágításba kerülnek az elbeszélés korábbi mozzanatai, mint eleddig láttuk őket: feltárulnak az ellenségeskedések, szenvedések titkos, az olvasótól nem ismert rugói, lehull a színlelők álarca. A fordulat épülhet arra is, hogy a szereplő csak hosszú idő után döbben rá azoknak az eseményeknek az értelmére, amelyek vele történnek.
Szintén kivételes az a gazdagság, amit Jókai művészete a környezet, a tájak, kultúrák festése terén mutat: „Tájleírásaival végigvezet a történelmi Magyarország regényes vidékein a Fertőtől a Szent Anna-tóig, az Al-Dunától a Tátráig, de azonfelül bejárja mind az öt világrészt, a jövő századot vagy akár a pliocént (Fekete gyémántok).
Jókainak már kortársa, Gyulai Pál szemére vetette nagy hiányosságát, a főszereplők jellemének kidolgozatlanságát, sablonosságát: „Személyei nem annyira jellemrajzok, mint inkább középszerű színészek szereplései. Sajátságos, bizarr jelmezekbe öltözteti őket, erősen kitömve, vastagon kifestve. Amelyik szép, az szebbnél szebb akar lenni, a rút a rútnál rútabb, a béna bénánál bénább, a vitéz vitéznél vitézebb, a bohó bohónál bohóbb. Jókai karakterei kevéssé egyénítettek: vagy makulátlanul jók, vagy mindenestül rosszak. A pozitív hősök nem ismernek lehetetlent, bátorságuk és találékonyságuk mellett morálisan feddhetetlenek, a tudományban és művészetben egyaránt jártasak. Kárpáthy Zoltán pl. a legkevésbé sem kelti valóságos ember benyomását: alakja a regény nemes, de nagyon didaktikus alapgondolatát (a nemzeti közösségért való küzdelem fontosságát) hivatott bemutatni. Jókai regényeiből hiányzik a pszichológiai részletezés, ami meghatározó a kortárs angol és francia realizmusban. A hősök cselekvése, érzelmei, személyiségük változása nincs kellőképpen megindokolva.
A szakirodalom egyetért azonban abban, hogy a főalakok egysíkúsága mellett Jókai remek mellékszereplőket alkot. Ilyen feledhetetlen mellékszereplők komikus oldalon Tallérossy Zebulon A kőszívű ember fiaiból vagy az öregkorában is az anyja kicsi fiát játszó, selypítve beszélő Béni bácsi az Eppur si muove c. regényből, illetve a negatív oldalon Abellino az Egy magyar nábobból.
Jellemző Jókaira, hogy a regény műfaji megnevezés alatt futó művekben valójában nagyon sok műfaj jellegzetességeit keveri. Fontos szerepet játszik ezek között az anekdota: regényei gyakran anekdoták laza füzéreként állnak össze. Mikszáth is kiemelte Jókai-kötetében, hogy az alkotó hajlamos inkább a részletekre koncentrálni az egész helyett: ha egy mellékszál írásakor elragadja a fantáziája, akkor azt alaposan kidolgozza, lemondva közben a regény egész szerkezetének zártságáról, egységéről, kerekségéről.
Szilasi László hangsúlyozza ezzel kapcsolatban, hogy „a Jókai szövegeknek nincs egy autentikus műfaji modellje. Azok a műfajok, műfaji csoportok, formák és formarendszerek, amelyekkel a Jókai-szöveg építkezését ez ideig magyarázni próbálták (eposz, mítosz, utópia, népmese, népdal, anekdota, mese, életkép, história, krónika, regény, történelmi regény, irányregény, romance, önéletrajz, emlékirat, tárca, ponyva stb.) önmagukban sohasem képesek lefedni egyetlen regényszöveget sem. A jókai-szöveg olyan struktúra, amelynek egynél több középpontja van.” Jókainál ezek szerint tehát meghatározó a műfaji sokszínűség, heterogenitás.
A szakirodalom Jókai nagy erényének tartja az életképek elevenségét, érzékletességét. Németh G. Béla szerint Jókai ezzel hasonlóan a realizmus irányába lépett tovább a romantikától, ahogyan a költészetben Petőfi is, akinél szintén gyakoriak a népies életképek.
Jókai „általában elsőrendű művészi feladatának érzi a hangulatok, hangnemek váltogatását, és nem egy művében ilyen alapon építi fel a szerkezetet is.” A pátosz (pl. a Fekete gyémántokban a bányatűzzel küzdő Berend Iván esetében), a tragikum, a szentimentalista elemek (pl. Fanny esetében az Egy magyar nábobban) és a humor, valamint az idill (Az arany ember) és az elégikus hangnem egyszerre vannak jelen műveiben.
Az elbeszélőnek a regényhez való viszonyáról elmondható, hogy Jókainál a mindentudó elbeszélő a jellemző, aki az eseményeken kívül áll, mintegy felülről tekint azokra. Általában egyértelműen elmondja véleményét szereplőiről, az ítéletet nem hagyj az olvasóra. „Alig készülhet rövid külső vagy belső rajz egy-egy főszereplőről anélkül, hogy abba erkölcsi minősítést kifejező, erőteljes jelző ne kerülne.” Ez az elbeszélő azonban eléggé személytelen valaki, akit a valóságos, életrajzi Jókaihoz nem fűznek erős kötelékek. Ennek megfelelően majdnem minden regényében a harmadik személyű elbeszélő forma dominál, bár akadnak kivételek is[41] (pl. A tengerszemű hölgy, ahol Jókai is első szám első személyben nyilatkozik meg, és Erzsike is első személyben meséli el neki a kalandjait, ilyen a Mire megvénülünk c. regényben a Dezső naplójából való fejezetek sora, illetve a De kár megvénülni).
Alkotói pályájának fénykora az ötvenes évektől a hetvenes évtizedig tart. A következő negyedszázadban írott munkái nem állnak a korábbiak színvonalán: ezekben a művekben eluralkodik a kalandos elem. Ekkoriban keletkezett írásai elsősorban történelmi regények: „A nagy nemzeti törekvéseket azonban már nem éli úgy át, mint hajdanában, a história színes képeskönyvvé válik a kezében, amelyből elsősorban a kalandor jellegű alakokat és a kuriózumokat válogatja ki.” Ehhez „új korlátozó tényezőként járul a sokat-írás, amely rutinosságra, önismétlésre csábítja, sokhelyt stílusát is pongyolává és magyartalanná teszi”.
Azok között, akik hatást gyakoroltak Jókaira, leginkább Victor Hugo, Eugene Sue, Charles Dickens neve kerül elő, és valamivel ritkábban Dumas. Hugoval rokonítja a regények pátosza, a szereplők kettéosztása jókra és rosszakra, Dickens pedig a humor területén kapcsolható Jókaihoz. Idősebb korában Jules Verne is inspirációt jelentett számára, mindenekelőtt Az Egész az északi pólusig c. regényben, A jövő század regénye c. műben, illetve a Fekete gyémántok egyes részeiben.
Életének 80. évében hunyt el, tüdőgyulladásban. Örök nyugalomra a Kerepesi temetőben helyezték, 1904. május 9-én, délután.


Searchtool right.svg Bővebben: w:Jókai Mór