Irányítószám/Pécs/Névadói/József Attila

József Attila 1933 körül
József Attila és családja sírja

József Attila

József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11.[1] – Balatonszárszó, 1937. december 3.) Baumgarten- és posztumusz Kossuth-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja.
A Szegedi Tudományegyetemen tanárnak készült, de a Tiszta szívvel című verse miatt kirobbant jobboldali tiltakozások nyomán Horger Antal professzor eltanácsolta a tanári pályától.
Az 1945 utáni szocialista kultúrpolitika mint haladó proletárköltőt piedesztálra emelte és emlékét, munkásságát a legnagyobbaknak kijáró tisztelettel ünnepelte. Műfordítóként József Attila a szomszéd népek kortárs lírájával foglalkozott és értékesek Villon-fordításai is.
A „mozgalomban” ismerte meg élettársát, Szántó Juditot is. Anyagi helyzetük sokszor válságos volt, az alkalmi munkából élő költő és a fizikai munkát végző Judit fizetése sokszor még a létminimumot sem súrolta, volt, hogy három napig nem ettek, csak néhány szem gyümölcsöt.
Kilátástalan anyagi helyzetük, valamint az érzelmi válság miatt, élete során többször is öngyilkosságot kísérelt meg. A pszichoanalitikus „hasadásos elmezavart” (skizofrénia) diagnosztizált József Attila esetében. Több mai pszichiáter szerint ez a diagnózis, amely a pszichiátria illetve a pszichoterápia és természetesen a gyógyszeripar akkori állapotának fejletlenségét tükrözi, hibás volt, és hozzájárult a költő életének tragikusabbra fordulásához; József Attila feltehetően borderline személyiségzavarban (szindrómában) szenvedett.
Pályájának elején (1922–1924 között) írt verseiben a magyar nép, a magyar föld, a magyar parasztság sorsa jelentős hangsúlyt kap: Pogányos hitvallás magyarul (1922), Bús magyar éneke (1922), Magyarok (Minek magunkat lassan ölni?...) (1923). Ebből az időszakból való a Nem, nem, soha! (1922) című verse, amely hosszú ideig nem jelent meg nyomtatásban.
Később fokozottabban fordul a munkásság sorsa felé, ebben a 'szocialista' korszakában (1929–1932) írt verseinek egy része a Döntsd a tőkét, ne siránkozz (1931) című kötetben jelent meg (pl. a Nyár, Favágó, Ákácokhoz), már a kötet címe is az osztályharcra utal. A következő, a Külvárosi éj (1932) című kötetben az osztályharcos hangot inkább valamifajta keserű rezignáció váltja fel (Külvárosi éj, Eső, Holt vidék).
Késői korszakában (1936–1937) írott verseinek fő motívumai az internacionalizmus (a közép-európai népek megbékélését hirdető A Dunánál (1936) ) és (a fasiszta eszmék térhódításának veszélyeire utaló Thomas Mann üdvözlése (1937) ).
Zaklatott magánéletét azonban érzelmi válságok, szerelmi reménytelenségek és egzisztenciális félelmek terhelték, melyek mindinkább felőrölték idegrendszerét. A zavaros elmeállapotú költő a balatonszárszói vasútállomáson egy tehervonat kerekei alá került és szörnyethalt.


Searchtool right.svg Bővebben: w:József Attila