Irányítószám/Pécs/Névadói/Kacsóh Pongrác

Kacsóh Pongrác

Kacsóh Pongrác

Dr. Marosséllyei Kacsóh Pongrác (Budapest, 1873. december 15. – Budapest, 1923. december 16.) magyar zeneszerző, zenepedagógus, főreáliskolai igazgató-tanár.
1905 és 1907 között a Zenevilág című szaklapot szerkesztette, mely lapban 1904-ben elsők között méltatta az ifjú zeneszerző, Bartók Béla jelentőségét. Ugyanebben az évben Bakonyi Károly felkérésére komponálta János vitéz című dalművét, amelynek bemutatójára 1904. november 18-án került sor a Király Színházban.
Társadalmi elismertségét jelzi, hogy számos magas tisztséggel bízták meg. 1912-től Budapest székesfőváros zenei szakelőadójaként, a közép- és felsőfokú zenetanfolyamok főigazgatójaként tevékenykedett. Éveken át vezette a Székesfővárosi Énekkart. Az Országos Dalosszövetség igazgatója, és az Országos Zenészszövetség elnöke volt.
1909-ben Kecskeméten a Főreáliskola igazgatójává nevezték ki.
Budapesten hunyt el 1923-ban, 1 nappal az 50. születésnapját követően.


Bővebben: w:Kacsóh Pongrác