Irányítószám/Pécs/Névadói/Kodolányi János

Kodolányi János

Kodolányi János

Kodolányi János (Telki, 1899. március 13. – Budapest, 1969. augusztus 10.[1]) Kossuth-díjas magyar író, újságíró, az úgynevezett népi írók kiemelkedő képviselője.
Kodolányi János a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb regényírója (akárcsak barátja, Németh László), világirodalmi rangú epikus.[2] Könyvei évek óta több kiadásban és nagy példányszámban jelennek meg, szerepe ezzel együtt is vitatott. A mai irodalmi- és közéletben és közoktatásban jelentőségéhez képest méltatlanul kevéssé (el)ismert; az irodalmi- és közélet más berkeiben és a szélesebb közönség körében ugyanakkor évtizedek óta töretlenül népszerű, sőt újabban Várkonyi Nándorral és Hamvas Bélával együtt – elsősorban Jókai Anna elnevezése nyomán[3] – „a nagy triász” néven emlegetve, mint „szellemi iránytű”, meghatározó jelentőséggel bír.
Munkássága valamennyi irodalmi műnemre kiterjedt (líra, dráma, epika, ezen belül a novella és regény, továbbá az esszé). Életének inkább késői szakaszában regényíróként nemcsak a magyar, hanem a világirodalom nagyjai sorába is beírta magát, műveit több nyelvre is lefordították. Elsősorban az ókori mitológiát (Égő csipkebokor; Vízöntő; Új ég, új föld), illetve a tatárjárást (Boldog Margit; Julianus barát; A vas fiai) feldolgozó regényei fontosak.
A realizmus, sőt naturalizmus tipikus jegyeit magán viselő novelláiban, kisregényeiben általában a tragikus helyzetű, az egykerendszer fenntartásával a kollektív öngyilkosságba menekülő magyar kisparasztságot, illetve a gazdaságilag és érzelmileg deklasszálódó magyar középosztályt ábrázolta: ő volt az elsők egyike, aki a ma is fennálló és súlyosbodó demográfiai problémára, a magyarság vészes fogyatkozására, öregedésére, öngyilkos népesedési szokásaira felhívta a figyelmet. Radikális hangvételű publicisztikái és nemegyszer novellái ezen kívül a korabeli, a nagyhatalmak szorításában vergődő két háború közötti Magyarország társadalmi problémáira keresik a megoldást, de gyakran gyakorlati jelentőségű, ugyanakkor igen mély irodalom- és társadalomelméleti, etikai, filozófiai problémákat is boncolgatnak.
Életének alakulása folytán, bár évekig tartó hallgatás után visszatérhetett a Kádár-rendszer irodalmi életébe, Kodolányinak sikerült elkerülnie azt a látszatot, hogy elvtelenül együttműködik kommunista diktatúrával. A rendszerváltás után, amit az író már nem érhetett meg, könyveit újra és újra kiadták, először a Püski kiadó,[48] majd a Mundus kiadó, egy életmű-kiadásnak tervezett, de csak két kötetig eljutó sorozattal.[49] Az életműsorozat kiadását a Szent István Társulat vállalta (egy bővebb listát az újrakiadásokról ld. itt). A Nap kiadó 2003-ban adta ki In memoriam sorozatának (írókról szóló válogatott publikációk) Kodolányival foglalkozó kötetét. Szabadabban kutathatóvá, közzétehetővé, így a szélesebb közönség számára is elérhetővé váltak olyan munkái is (például Várkonyi Nándorral való levelezése), amelyek hozzásegíthetnek munkássága, személyisége még mélyebb és többoldalú ismeretéhez és megértéséhez. Annak ellenére, hogy a baloldali eszmékkel életének és műveinek jelentős részében rokonszenvezett, nem is annyira az őt egyre jobban ünneplő jobb-, mint inkább baloldalról érték támadások.

Kitüntetései

Baumgarten-díj (1937)
Kossuth-díj (1990)
Magyar Örökség díj (1999)
Bővebben: [[Kodolányi János]]