Irányítószám/Pécs/Névadói/Németh Márton


Németh Márton

Németh Márton (Nemesládony, 1910. november 8. – Pécs, 1986. július 11.) kertészmérnök, szőlész, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa (1973).
218 borszőlőfajtából álló gyűjteményt létesített (mely 1987-ig 1013 fajtára, illetve klónra gyarapodott), s így biztosította a régi fajták fennmaradását, illetve azok termesztési értékeinek vizsgálatát.
Elkötelezett híve volt a klónszelekciós nemesítésnek. Kiemelkedő ampelográfiai munkásság eredményeként 3 kötetben adta ki Ampelográfiai Albumát, amely nemzetközileg is komoly elismerést nyert. Másfél évtizedes kutató munkájából született meg a Borszőlőfajták határozó kulcsa, amely az azonosítást a növényfejlődés különböző időszakaiban segíti elő.
A szőlészek, különösen Kozma akadémikus ösztönzésére, 1972-73-ban – 63 éves korában – elkészítette és megvédte kandidátusi értekezését „A szőlő fajtakutatása és klónszelekciós nemesítése” címmel. Így lett Németh Márton a mezőgazdasági tudományok kandidátusa.
Németh Márton nemcsak a határokon túlívelő szakterületeken, az ampelográfiában és az ornitológiában örökítette meg nevét, hanem példamutatásával, emberi helytállásával, kitűnő megfigyelőkészségének kamatoztatásával, pontosságra és hitelességre törekvő igyekezetével méltán tarthatjuk természettudósnak.
Olyan magyar kutató volt, akire büszkék lehetünk Pécsett, de az egész országban is! Munkásságát többek között a Mathiász János-emlékéremmel ismerték el.