Irányítószám/Pécs/Névadói/Szántó Kovács János

Orosháza Nagy Gyula Területi Múzeum 2.JPG

Szántó Kovács János

Szántó Kovács János, (Hódmezővásárhely, 1852. április 27. – Hódmezővásárhely, 1908. június 8.) földmunkás, proletár, a magyarországi- és hódmezővásárhelyi agrárszocializmus vezetője.
Belépett a helyi munkás olvasóegyletbe, melynek 1893-tól elnöke. Munkásgyűléseket szerveztek, és szociáldemokrata röpiratokat terjesztettek.
Április 18-án Szántó Kovácsot kihallgatta a rendőrség, ahol az államrendszer megbuktatásáról, a kommunista tanok megvalósításáról beszélt.
Szántó Kovács János és társainak pere 1895. március 5-én kezdődött, és 16-án ért véget a vásárhelyi városháza dísztermében, ötévi börtönbüntetésre ítélték, ennek letöltése után még egy ideig hallatta hangját, majd visszavonult a politikától. Utolsó éveiben ismét kubikosként kereste kenyerét.
Haláláról országszerte megemlékeztek a lapok. Szobrok, közterületek és intézmények őrizték-őrzik emlékét. Pécsen is található egy róla elnevezett utca, valamint az ebben az utcában található egyetemi kollégium is az ő nevét őrzi.